Hőmennyiségmérés vs. költségmegosztás
2019/1-2. lapszám | Lantos Tivadar Várföldi Róbert | 10 574 |
Figylem! Ez a cikk 6 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Egy lakás (vagy iroda) fűtésihő-fogyasztását tényleges, egzakt módon a hőmennyiségmérők képesek megmérni. Ennek ellenére pl. a társasházi lakások fűtésének elszámolásánál gyakran költségmegosztókkal találkozhatunk, amelyek alapvetően inkább kényszermegoldásnak tekinthetők. Cikkünkből kiderül, hogy mi a legfőbb különbség a költségmegosztók és a hőmennyiségmérők működése között, és ha egyértelműen a hőmennyiségmérők kínálják a pontos és hiteles hőfogyasztás mérést, akkor mi indokolhatja esetenként a költségosztók alkalmazását.
Magyarországon 2003 óta a korábban alkalmazott átalánydíjas költségelszámolás nem használható, a mérés szerinti elszámolás alapja távhős rendszer esetében kizárólag a hőközpontban beépített és hitelesített hőmennyiségmérő, pl. gázkazánnál a hitelesített gázmérő fogyasztási adata lehet. Távhős rendszereknél a lakóközösség az adott településen megállapított hődíjak alapján a hőmennyiségmérővel mért, az épület által felhasznált hőenergiát fizeti meg a távhőszolgáltatók felé. Második lépcsőként kell, hogy megállapításra kerüljön az egyes lakások hőfogyasztásának nagysága. A lakásonkénti fogyasztási értékek számítása történhet az arányosítás módszerével (költségmegosztó) vagy valódi, hiteles mérést kínáló közvetlen méréssel (lakásonkénti hőmennyiségméréssel). Bármilyen fogyasztói egységről (lakásról, üzlethelyiségről, irodákról) is beszélünk, lehetőség szerint arra kell törekedni, hogy fizikailag megmérjük az elfogyasztott hőmennyiséget. Ez legpontosabban egy valódi mérőeszközzel lehetséges, amely az adott lakásban „elhasznált” tényleges hőmennyiség nagyságát méri. A költségmegosztással történő arányosítás egy kvázi kényszermegoldás, melyet csak akkor ildomos alkalmazni, ha hőmennyiségmérő beépítését a társasház fűtési rendszerének kialakítása nem teszi lehetővé. Ilyenek például az ún. felső elosztású egycsöves fűtési rendszerek, amikor egy lakás hőleadóinak (pl. radiátorainak) kiszolgálása több strangról történik. Ekkor egy strang látja el az egymás alatti (de különálló) lakások konyhai radiátorait, egy másik az egymás alatti szintek szobai radiátorait és így tovább. Ilyen esetben azonban az egy lakáshoz tartozó hőleadók számos érkező csővezetékből kapják a fűtővizet, így lehetetlen a lakásba érkező teljes fűtővíz mennyiségét egy pontban megmérni („megfogni”), ami előfeltétele lenne a hőmennyiségmérők alkalmazásának. Ilyenkor marad kényszermegoldásként a költségmegosztók alkalmazásának lehetősége…
A cikk még 10 238 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.
Összefoglalva tehát a költségmegosztó egy arányosító készülék, a hőmennyiségmérő pedig egy tényleges mérőeszköz konkrét hőfogyasztási érték mérésére. Mindkét berendezésnek megvan a maga létjogosultsága, azonban a prioritást a hőmennyiségmérőknek kell élveznie, hiszen ezzel mérhetünk kézzelfogható és tényleges adatokat. Nincs szükség kompenzációra, faktorszámokra vagy más korrekciós tényezőre. A költségmegosztó a hőmennyiségmérőkkel nem felszerelhető rendszerekhez alkalmazható kvázi kényszermegoldás. Mindezek ismeretében kell a lakóközösségnek, a közös képviselőknek döntést hozniuk az alkalmazott mérési módszer választásáról, mérlegelve előnyöket és esetleges hátrányokat, de javasolt mindenképpen hosszú távon gondolkodni, és a költségeket is ennek megfelelően számolni.
