Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

ÉpületgépészetTanulságos történetek

Milliós gépészeti károk villámcsapástól

De az is előfordul, hogy egy rossz helyre leütött földelőszonda okoz fejtörést az épületgépésznek

2021/11. lapszám | Lantos Tivadar |  776 |

Milliós gépészeti károk villámcsapástól

Eredetileg csak a villámcsapások okozta károkról és azok kivédéséről szerettünk volna írni, hiszen az épületgépészeti rendszerek és azok elemei – kazánok, hőszivattyúk, a vezérlés stb. – jelentősen kitettek a túlfeszültségből keletkező károknak, ám a munka közben egy olyan történet jutott tudomásunkra, amelyet szintén meg kell osztanunk. Abszurd, de a villámvédelem is okozhat károkat, például akkor, ha a földelőszondát a már meglévő szennyvízelvezető csatorna KG-csövén keresztül verik le a földbe, a hibát pedig csak a rendszeresen jelentkező dugulások miatt megrendelt alapos feltárás derítette ki.

A szélsőséges és viharos időjárásnak köszönhetően egyre komolyabban kell venni a villám jelenségét. Az elmúlt esztendők adatai alapján csaknem 30 ezer villámcsapás történik hazánkban évente, mintegy kétmilliárd forintnyi kárt okozva. Korszerű védelemmel mindez megelőzhető. Különösen a gázkazán, és egyéb épületgépészeti berendezés vezérlése esik áldozatul az égi delejnek.

A cikk még 13 922 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 990 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1990 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9990 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

Villámvédelem

Kapcsolódó