Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

HKLHűtéstechnika

A hűtőberendezések hőcserélői

2022/7-8. lapszám | Csizmazia Gábor |  2419 |

A hűtőberendezések hőcserélői

Ez a cikk kezdő és gyakorló építő, telepítő ill. javítást végző szakemberek részére készült, a hiányzó ismeretek pótlására, ill. a már megszerzett ismeretek felelevenítése céljából. Amíg aktívan dolgoztam, sajnos sokszor szembesültem azzal, hogy a kollégák nem, vagy hibásan ismerték fel a berendezés által adott visszajelzéseket.

Hűtőberendezéseink a kompresszorokon, adagoló szerveken kívül (nyilván nem fogok felsorolni minden alkatrészt) hőcserélőket is tartalmaznak, ezeket, ill. a bennük lejátszódó folyamatokat szeretném feleleveníteni.

A kondenzátor

A kondenzátor működése (1. kép) a 2-es és a 3-as pont közötti szakaszra terjed ki. A kompresszorból kilépő magas nyomású, forró, túlhevített gőzöket kell a berendezés számára értelmezhető utóhűtött folyadékká alakítania. A 2-es és a 2’-es pont közötti szakaszon a gőz a túlhevítési hőjét elveszti, csökken a hőmérséklete, de halmazállapot-változás még nem, csak hőmérséklet-változás történik. Ezt a szakaszt később még felhasználjuk. A 2’ és a 3’ pont között kell megtörténnie a halmazállapot-változásnak, mikor is a 3’-as pontig az összes gőz állapotú közegből folyadéknak kell lennie. Ezen a szakaszon a hőmérséklet közel állandó. A 3’-as és a 3-as pont között a folyadék állapotú közeg utóhűtésen megy keresztül, és túlhűtött folyadékként fog belépni az adagoló szervbe. Ha a berendezésben nem ezek az állapotok uralkodnak, úgy felül kell vizsgálni azt.

A cikk még 18 995 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 990 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1990 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9990 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

HőcserélőHűtés

Kapcsolódó

Dióhéjban a hűtőkörökről

Dióhéjban a hűtőkörökről

Nélkülözhetetlen tennivalók üzembe helyezéskor