Manapság teljesen természetesnek vesszük, hogy otthonainkban vízöblítéses WC-ket használunk, ám ez akár csak pár évtizeddel ezelőtt sem volt ilyen magától értetődő. Az Épületgépészti Múzeum tárgyait bemutató sorozatunkban ezúttal a WC-tartályokról ejtünk pár szót.
A vízöblítéses WC korai megoldásait a „nagy szükségben” már időszámításunk előtt 2500‑2000 évvel megalkották a kor műszaki újítói Harappában, Mohendzsodáróban, Szíriában, Bahrein szigetén, Krétán – ezekről a helyekről maradtak fenn korai régészeti leletek. Az angol WC-nek nevezett kialakítás Sir John Harington angol költő nevéhez kötődik, 1589-ből. Valószínűleg ő alkalmazott először szelepet a berendezés működtetésére. A víztöltés a tálba fogantyúk, karok és súlyok összjátékával indult, ezek nyitották-zárták a tál aljába beépített bőrborítású szelepet is. A találmányból a feltaláló keresztanyja, I. Erzsébet királynő is rendelt a palotájába. Nagy sikert a köznép körében nem aratott a szerkezet, mivel mintegy 28 liter vizet használt öblítésenként – aminek szállításához a vezetékes vízellátás még nem állt rendelkezésre, és zajosnak is tartották.
A WC-öblítés leggyakoribb megoldása Sir Harington óta máig a tartályos kialakítású, aminek a töltéséhez és leürítéséhez használatos szelepek fejlesztése a mérnökök kedvelt innovációs területe volt. Ezeknek a szelepeknek a felépítését, működését befolyásolta magának a tartálynak az elhelyezése is. A magastartályos megoldás korában született meg a máig Jakab‑szelepnek nevezett szerelvény, teljes nevén Jakab-féle felsőcsatlakozású úszógolyós szelep (1. kép), amit elterjedten használtak WC-tartályok (2–3. kép) elemeként is. Kifejlesztője Jakab Árpád volt. Hangulatidézésként az írásban a mintegy 7 évtizeddel ezelőtti szakkifejezések jelennek meg dőlt betűvel.
A Jakab-szelep tartályok, ciszternák, itatók állandó vízszintjének automatikus biztosítására szolgáló eszköz. Szelepszerkezetből, úszógolyóból, valamint a szelepet és úszógolyót összekötő karból áll. A korabeli, XX. század közepén használatos kialakítás szerint a szeleptest és az úszókar sárgarézből, az úszógolyó vörösréz lemezből, horganylemezből, esetleg műanyagból készült. A Jakab‑szeleprozsdamentes úszógolyójával korlátozott mértékben a vízszint és a zárás erőssége is szabályozható. Az akkori MSZ 5202 – 5204 szabványok szerint a szelep 100 N/cm² névleges nyomásra volt alkalmazható. Vizsgálata úszógolyóval felszerelt állapotban tömörzárásra 100 N/cm², tömörségre 150 N/cm² hidegvíznyomással történt.
A WC-tartály két fontos szerelvénye volt az úszógolyós vízbeeresztő szelep és a szivornyás leeresztőszelep. A lehúzószerkezet többnyire lánc, aminek mozgását falhoz erősített vezetővel kell korlátozni a megrántás, túlhúzás kivédésére. „Ahol a berendezésre nem vigyáznak, nem célszerű láncot adni, hanem 4 mm-es horganyzott vasdrótot, sőt még azt is csőben kell vezetni.” (Gáz-, vízellátás, csatornázás könyv, Budapest 1952, Építésügyi Minisztérium Műszaki Fejlesztési Főosztály)
2. kép. 70 éves WC tartály Budapestről, Épületgépészeti Múzeum
3. kép. 130 éves WC-tartály Bécsből
A magas elhelyezésű WC-tartály szokásos szintje kb. 2 méterrel a WC-ülőke – akkori nevén „W.C.-deszka” – fölött volt. Űrtartalma 8 liter volt. A ma fontosnak tartott rendszerszintű megközelítés alapján az öblítővíz mennyiségét össze kell hangolni a WC-csésze geometriájától függő, a higiénikus átöblítést biztosító vízmennyiséggel; emellett a szennyvíz‑hálózat öntisztuló üzemelését biztosító vízmennyiséget is figyelembe kell venni. Ezek alapján a 8 literes űrtartalom mai viszonylatban is szinte korszerűnek tekinthető.
Az öblítőtartály anyaga a múlt század közepén faburkolatú horganylemez (4. kép) volt, a burkolat a páralecsapódás elleni védelmet és a tartály védelmét is szolgálta. Később jelentek meg a korszerűbb, a maiaktól anyagukban még mindig jelentősen különböző öntöttvas, azbesztcement, fehércserép, illetve tűzzománcozott acéllemez tartályok. A páralecsapódás elkerülésére fém tartály esetében a korabeli megnevezés: kétrétegű acéllemez légszigeteléssel. Az összegyűjtött szennyvizek további útját a végelbánás határozta meg.
