Nagyon sok ember gondolja úgy, hogy nincsenek véletlenek, sőt, vannak olyanok is, akik úgy vélik, hogy mindig minden úgy történik, ahogy az a legjobb. Itt, a kincseinkkel foglalkozó fejezetben nem feltétlenül akarok filozofálni, de mindkét állítást cáfolom, mi több, ellenpéldákat hozok.
Először is a második állítást nem tudom elfogadni, már csak azért sem, mert elfogadása esetén véleményem szerint nekem nincs semmilyen szerepem a saját életem alakításában, hiszen tőlem függetlenül történik minden, „ahogy az a legjobb”.
A véletlenre két példát is hozok, egyet a múzeumunk, egy másikat pedig a saját életemből. Történt egyszer, hogy jó barátunknak, Nagylucskay Lászlónak Nyíregyházán egy bizonyos Katona István átadott egy különleges mosdókagylót (1. kép) Átadáskor elmondta azt is, hogy honnan származik ez a mosdó. Én már ezt megelőzően is hallottam Géberjén nevét, ugyanis legjobb barátom, Jékey Péter, aki nem mellesleg az általam alapított MÉGMA, Magyar Épületgépészeti Múzeum Alapítvány kuratóriumi elnöke, Géberjénből származik, apai ágon.
1. kép. Hamilton mosdóasztal szájöblögető medencével
Megmutattam neki a mosdó fotóját és elmeséltem a kapott történetet, amit megerősített, miszerint valóban ükapja uradalmából származik a mosdó. Szerintem már ez a szösszenet is bizonyítja, hogy vannak véletlenek!
Ezután bemutatom a mosdót, ami valóban különleges. Ezt megelőzően én nem láttam olyan mosdókagylót, mely egybeöntött porcelánból készült és két medencéje van. Az egyik egy „átlagos” keverőcsapos medence, míg a másik csak hidegvizes csapteleppel rendelkezik. Sokat törtem a fejemet, mi indokolta a csak hidegvizes medence létét. Akkor lepődtem meg igazán, amikor az 1914-ben kiadott ún. Ulrich katalógusban (ami, mint tudjuk, nem katalógus, hanem magyar- és németnyelvű árjegyzék) megtaláltam mint az igazán elegáns fürdőszobák tartozékát. Megnevezése szerint: „Hamilton mosdóasztal szájöblögető medencével".
Ez így persze nagyon érdekes, de nem kerültem sokkal előrébb, mert mi is mosunk fogat nap, mint nap, de nincs hozzá külön medencénk, nincs rá szükségünk. Sokat gondolkodtam, mi indokolta a külön medencét. Talán megoldottam a rejtélyt, amikor abból indultam ki, hogyan is mosakodtak eleink. Az úri házakban elővettek egy gyönyörű porcelántálat és kancsót (2. kép), a szegényebbek egy zománcos lavórt és egy ceglédi kannát (3. kép), így oldották meg az előkészítést, majd két kezükkel egyszerre spriccelték az arcukba a vizet. Később, amikor megjelentek a két különálló csapos mosdók, illetve a keverőcsaposak, akkor bedugták a mosdót, és az előbb leírtak szerint mosakodtak. Így fontos volt a külön medence, fogmosáskor. Ez persze az én ötletem, de szívesen veszem, ha olvasóink is ötletelnek.
Balra: 2. kép. Porcelántál és kancsó
Jobbra: 3. kép. Egyszerű ceglédi kanna. Avatott kezekben ritmushangszerként is használható
Visszatérek a véletlen fogalmához. Előzetesen csak annyit, hogy ükapám és mindkét fia híres vívómesterek voltak, vívótermeikben oktatták a fiatalokat és könyveket írtak, ábrákkal a különböző fogásokról. Kaptam egyszer a hírt, hogy dédapám testvére, Károly, „Kardvívás” című könyve (4. kép) árverésre kerül. Sok pénzt fizettem érte és utána kicsit csalódott is voltam, mivel kisalakú és vékonyka könyvről beszélek. Ma már nagy öröm számomra, mert a második oldalon lévő ajánlás (5. kép) „Tekintetes Búji Jékey Zsigmond úrnak" szól, aki Péter barátom dédapja, míg a szerző az én dédapám édestestvére.
Balra: 4. kép. Chappon Károly könyve a vívásról
Jobbra: 5. kép. És benne az ajánlás, amely azt sugallja, hogy véletlenek márpedig nincsenek
Mindenki eldöntheti ezután, hogy vannak-e véletlenek, vagy nincsenek.
