Figylem! Ez a cikk 5 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Az elmúlt néhány lapszámban a szokásoktól eltérően nem az Épületgépészeti Múzeum valamely kiállítási tárgyát mutattuk be olvasóinknak, hanem egy-egy szakmai életútba adtunk betekintést. Most azonban „visszatérünk a kályhához”, és egy ma már kevésbé használatos, korábban azonban általánosan használt eszközt, a hidraulikus csőhajlítót mutatjuk be.
A hidraulikus csőhajlítót a szabadalmi adatok alapján az USA-ban Chicago, Illinois államban találták fel. 1930. 02.17-én adták be a szabadalmat, mely Lidseen Gustave, John E Flanagan nevéhez kötődik. Érdekesség, hogy a szabadalmat több mint 2 év múlva publikálták 1932. 06. 28-án és a szabadalom 1949. 06. 28-án járt le. Ezt az eszközt jellemzően 1950 és 1990 közti években használták napi szinten a gáz- és fűtésszereléseknél. Az 1960-as évektől az 1980-as évekig a helyszíni szereléseknél talán inkább a kézi kivitelek, az előregyártásoknál a gépi kivitelek lehettek elterjedtek. Érdekesség, hogy Magyarországon a mai napig is gyártják a kézi kivitelt. Nyomóerőt tekintve 6–20 tonnás kivitelekben gyártják és elérhetők a mai napig a gyártók repertoárjában.
Címkép: Motorosra átalakított kézi gép és motorosra fúrógéppel átalakított kézi csőhajlító
A nagy, neves gyártók mellett persze Kínai gyártók termékei is kaphatók. A lakossági szintű építéseknél, ma már szinte senki sem használja ezeket a 40-60 kg súlyú gépeket. Az 1990-től a napjainkig tartó időben általában is egyre kisebb mértékben használják. A csökkenő felhasználás oka az a nagyon nagy ív, amelyet a hidraulikus csőhajlító kialakít, és ami esztétikailag is kifogásolható, főleg, ha vízszíntes irányváltásokról beszélünk. Eleinte a forrcsőívek, másnéven patentívek szorították ki, manapság pedig már a présidomos idomok szorítják ki a patentíveket is, egyre nagyobb mértékben. Nyilván ipari környezetben a mai napig használatos lehet.
Szabadalmi leírás melléklete
Napjainkban, a kisebb mérettartományban a hegesztést is egyre nagyobb mértékben váltja fel az acélnál is használható présidomos kötés. A hidraulikus csőhajlítókat jellemzően ½”–2” méreteknél, a kis széntartalmú acélcsövek és rozsdamentes acélcsövek hajlításához használták és használják. Az acélcsöveknél, ha jót akart az ember, akkor csak szavatolt, húzott csőből volt érdemes próbálkozni a hidraulikus csőhajlítóval, ugyanis sok rémtörténetet lehetett hallani, hogy a hegesztett csövek nem igazán voltak alkalmasak a hidraulikus csőhajlítóban történő felhasználásra.
Motoros hidraulikus csőhajlítógép. A kép a Cs. Nagy Lajos: Épületgépészeti technológia I. 1989. 8.kiadású tankönyvből származik
Nézzük a részleteket
A hidraulikus csőhajlításnál figyelembe kell venni az anyag vastagságát is, pl.1”-os acélcsőnél minimum 3,3 mm-re van szükség, ez alatti anyagvastagságnál ugyanis (ebben a méretben) a cső megrogy. A melegen méretre hajlításnál tapasztalati „ökölszabályként” elmondható, hogy ha az ívhossz 3D (csőátmérő), akkor a mérettől 2 D-t vissza és 1 D-t előre mérünk. Hidegen hajlításnál csak 1D-t (csőátmérőt) kell a mérettől visszamérni, hogy a hajlítás közepénél legyünk. A pontos hajlítási hossz a mérettől hajlítási sugár (R) vissza és a feljelölt elejétől a hajlítási sugár 1,57×R előre mérésével meghatározható. A nyomófej lökete általában 150 mm.
Kialakítás
A gép jellemző kialakítása a következő: 2 görgő (más néven: diaboló, támasztóprizma) támaszt, mint kéttámaszú tartó, és a tolópofa (más néven: nyomótárcsa, hajlító tárcsa) préseli a csövet a kívánt ívre. A görgőket acél tüskék (más néven: támasztócsapok, rögzítőcsapok) tartják a helyükön. Jellemzően 0-90 fok közötti hajlításra használták. A görgők jellemzően esztergált acélból, a pofák jellemzően öntöttvasból (öntöttacélból) készültek, a ház pedig acélból.
A tolópofát kézi és gépi erővel működtették. A gépiből jellemzően kétféle terjedt el, alul elhelyezett motoros működtetésű és felül elhelyezett fúrógéppel működtetett kivitel (lásd címképünkön két múzeumi darab fotóját, melyek az Épületgépészeti Múzeumban megtekinthetők).
A manapság leginkább használatos kiviteleket már réz és ötrétegű csövek hajlítására használják. Érdekességként itt megjegyzendő, hogy ezek a gépek kisebbek és jóval könnyebbek, kb. 5 kg, de mégis drágábbak. Jellemzően itt már a ház alumínium, a pofa műanyag, a görgők műanyagok, a görgőtartó tüskék viszont még acélok.
