Régi építésű városi lakások felújításakor ma is gyakran bukkannak fel a 19. század vívmányának, a gázvilágításnak relikviái, és sokan talán nem is tudják, hogy szobájuk vakolata alatt ott rejtőznek a 130 éves acélcsövek, a modern csillár pedig a kampós dugóval lezárt, rég nem használt gázvezetéken függ.
Az Épületgépészeti Múzeum gyűjteményének egyik darabja ilyen őskövület: két rövid, a végén külső- illetve belsőmenetes rézcső, melyek gömbcsuklóval csatlakoznak. A csukló két, precízen megmunkált, pontosan illeszkedő gömbcikk – az egyik fele két darabból áll, és finom menet fogja össze. Összeszerelt állapotban a csukló két elemét spirálrugó feszíti ellentétes irányba.
Gázcsukló az Épületgépészeti Múzeum gyűjteményéből
Gázcsuklók ábrázolása az Ulrich vasáru-nagykereskedés 1906-os katalógusából
Ócskapiacokon időnként felbukkan egyegy példány, de kevesen ismerik fel eredeti funkcióját: gázcsillárok, függő gázlámpák rögzítő-kapcsolóelemeként szolgált. Nehezebb csillárok, de könnyebb szerkezetű függőlámpák esetében biztosítani kellett azt, hogy a világítótest egy bizonyos tartományban elmozdulhasson, merev kötés ugyanis a gázcső töréséhez vezethetett volna akár kisebb huzat hatására is.
Függőlámpa, ún. líra az Ulrich-katalógusból
Fontos szempont volt ugyanakkor a szerelvény gáztömörsége: ezt a pontosan illeszkedő felületek biztosították, amit – a gázcsapokhoz hasonlóan – rendszeres időközönként vazelinnel kentek át, így minden mozgó alkatrész „dichtelt”, és az egyébként is alacsony nyomású gáz nem szivároghatott. Jegyezzük, meg, hogy a városi gáz nem elsősorban robbanékonysága, hanem magas szénmonoxid- tartalmából következő mérgező tulajdonsága miatt volt félelmetes. A gázszolgáltató szigorú szabályokkal igyekezett a biztonságot fenntartani: előírás volt például a gázóra lezárása éjszakára, ezért találunk a gázvilágítású lakások hálószobáiban még a 20. század elején is gyertyát.
A függőlámpákon kívül a gázzal ellátott lakásokat falikarok és asztali lámpák világították. A falikar kapcsolódhat a vezetékhez mereven, de gyakoriak voltak a vízszintben elfordítható, sőt a két vagy három csuklóval felszerelt, kihúzható változatok is. Régi házak lépcsőházaiban, többnyire a két emelet közötti fordulóban néha láthatunk még a falból szemmagasság fölött kidudorodó bütyköt: az a leszerelt falikar helyén a régi vezetéket elzáró dugó.
Az asztali lámpák rugalmas gumicsővel csatlakoztak a falból kiálló gázcsaphoz, ami a lámpáknak korlátozott hordozhatóságot biztosított.
Fali csatlakozócsapok az Ulrich-katalógusból
Hasonlóan kötötték a hálózathoz a gázvasalót, a kisebb fűtőkészülékeket, és olyan kevésbé elterjedt, de egykor létező alkalmatosságokat, mint a kenyérpirító vagy kávépörkölő. A gázt biztosító csap, jellegzetes bordás csonkkal, ritkán még előfordul eredeti helyén: a szerző egy 20 évvel ezelőtti felújítás alkalmával csavart ki egyet az 1897-ben épült erzsébetvárosi ház konyhájának falából.
