A VGF 25 éve
2025/4. lapszám | Szemán Róbert | 1180 |
Szinte napra pontosan negyedszázada, 2000 áprilisában jelent meg szaklapunk első száma. Ez pedig, amit éppen a kezében tart, vagy éppen online verzióban olvas, már a 259. a sorban. Egy szaklapnak aligha feladata, hogy saját magával foglalkozzon, de ha visszatekintünk az eltelt esztendőkre, a legjelentősebb általunk feldolgozott témákra, azzal nemcsak a magunk, hanem az épületgépészet elmúlt 25 évéből is sok mindent felvillanthatunk.
Címkép: a szerkesztőség tagjai. Balról jobbra: Zámbó Ildikó marketingvezető, Bagoly Hajnalka szerkesztőségi titkár, Erdősi Csaba vezető szerkesztő, Papp Tibor honlapszerkesztő, Szemán Róbert főszerkesztő, Gimesi Krisztina kiadóvezető, Fülöp Miklós szerkesztő és Szilágyi László kiadóvezető.
Huszonöt év! Nem tudom más, hogy van vele, de nekem így, a 60-hoz közelítve, egész másképpen telik az idő, mint korábban. Nyilván a témával kapcsolatos tanulmányokat olvastam, mi ennek az oka, de most saját érzékelésemet szeretném megosztani.
Gyermekkoromban számomra még a nyári szünet is elképesztően hosszúnak, egy év pedig végtelennek tűnt. Ha visszagondolok, fiatal felnőttként úgy 18-30 év között éltem meg a történéseket a realitáshoz közeli ütemben, teltek az órák, a napok és az évek, és ezen a lineáris függvényen pontosan meg tudtam határozni a főbb események láncolatának sarokpontjait. Harminc felett azonban az idő felgyorsult, nem a hetek, hónapok repültek, hanem az évek, mostanra pedig már egy évtized is egy pillanat alatt elszáll, és visszatekintve az említett függvény exponenciális jelleget mutat számomra. Néha ijesztő módon felgyorsult minden körülöttem.
Amikor az elején megtervezem az évet, világosan látom a folyamatokat, azonban december táján rádöbbenek, hogy én a saját „belső rendemben” még csak szeptember elején tartok. A naptár és az évek egyszerre állandónak és gyorsulónak tűnnek, és ezzel akkor szembesültem leginkább, amikor az én újszülött gyermekem „pár pillanattal” később az egyetemi gólyatáborba ment.
Ennyit az időről…
Múlt és jövő
Egy szaklap 25 éves megjelenése és a 259. lapszám kinyomtatása alkalmából számvetést kell készítenünk, és nekem alapító főszerkesztőként fel kell idéznem a múltat – illetve szeretnék egy kicsit a jövőbe is tekinteni. Az alapításkor a legfőbb motivációm a szakmám iránti elkötelezettségem volt, ezért vissza kell nyúlnom körülbelül 40 évvel ezelőttre is. Nagyon jó korban és meghatározó iskolákban lettem épületgépész, az életem a szakmánk robbanásszerű átalakulásával párhuzamosan haladt, és ezen szerencsés körülmények határozták meg szaklapunk fejlődését is.
14 évesen léptem át a Szabó Ilonka utcai építőipari technikum kapuját, mivel szüleim elhatározták, hogy bátyám építész lesz, én pedig gépész. Kedvetlenül kezdtem el tanulmányaimat, hiszen én gimnáziumba szerettem volna menni, kedvenc tartárgyam a történelem és az irodalom volt, és lehet, hogy ez inspirált később arra, hogy egy lapot alapítsak. Az első két év borzalmas volt. Mindent utáltam, főképp a matekot, a fizikát, az oroszt, de végül valahogy átszenvedtem magam rajtuk. A szakmai tárgyak és a szakmai tanárok előtérbe kerülésével azonban az életem, a látásmódom 180 fokos fordulatot vett, és elkezdtek érdekelni a fűtés, a vízellátás, a szellőztetés elnevezésű tantárgyak, így negyedikben már a szakmai tanulmányi verseny döntőjében találtam magam.
Hálás lehetek, hogy ebben a folyamatban Komáromi Alajosné tanárnő, dr. Endre Árpád, Cséki István és Dénes István tanár urak szakmai, oktatói és emberi iránymutatása segített; tanításuk meghatározó volt számomra. Innen egyenes és kiszámítható volt az irány, mert felvételiztem, és pont a rendszerváltáskor, 1990-ben végeztem a Pollackon épületgépészként. Ezután 10 év következett a szakmában, ahol kezdetben terveztem, majd egyre nagyobb kivitelezéseket irányítottam, valamint mellette szerelvénykereskedelemmel foglalkoztam.
A szakma művelőjeként természetesnek tartottam, hogy előfizetek az akkori szakmai kiadványokra, s ezeket olvasva azt kellett tapasztalnom, hogy a 90-es évek robbanásszerű technológiai változásai nem jelennek meg a folyóiratokban. Emiatt azt éreztem, hogy az én napi problémákon edződött tudásomat meg kell osztanom a többi, kivitelezésben dolgozó szakemberrel. Hirtelen elhatározásból 2000. áprilisában megalapítottam a Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika Szerelőknek című szaklapot. Három lapszám kiadása után a siker megdöbbentett, hiszen előfizetések ezrei jöttek és fél év elteltével a VGF piacvezetővé vált.
Előfizetőink és szerzőink visszajelzése alapján módszeresen elkezdtük a profi lapkiadást, aztán a következő évek elröppentek, és most, 25 év után itt állunk, és visszatekintünk…
A siker, és az ő mércéje
Mit tudunk felmutatni, mi az eredményünk? Az előfizetők száma, a cég bevétele, a hirdetések mennyisége? Ezek fontos mérőszámok, de számunkra az olvasók visszajelzései, cikkeink látogatottsága jelentik a sikert, és ha nagyobb távlatokat vizsgálunk, akkor a szakmánkra és társadalmunkra kifejtett hatását kell néznünk, és ebben büszkén mondhatom, eredményeket értünk el!
Számomra az első, a legnagyobb és életeket is megmentő kezdeményezésünk, a 2013-ban saját költségünkön bevizsgált, az akkor forgalomban lévő CO-vészjelzők laboratóriumban történő bemérése volt. A vizsgálat alapján a készülékek 80%-ról kiderült, hogy nem megfelelőek, nem a kívánt paramétereknek megfelelően teljesítenek, és ez mindenkit meglepett. Cikkünk nyomán számtalan támadás ért bennünket, de a közvélemény és az újságírók éveken át foglalkoztak a témával, s az is nyilvánvalóvá vált, hogy a nyílt égésterű készülékek alkalmazásakor minden esetben fontos, hogy CO-vészjelzőt helyezzünk el.
Szerkesztőtársaimmal mind a nyomtatott, mind az elektronikus felületeken, TV-kben, rádiókban szólaltunk meg, tájékoztattuk a közvéleményt, a döntéshozókat, s ennek eredményeként ma már a katasztrófavédelem vizsgáltatja be az érzékelőket, honlapján pozitív és negatív készüléklistát is közzétéve. Meggyőződésem, hogy bár sajnálatos módon még ma is előfordulnak CO-mérgezéses esetek hazánkban, de ezek száma a mi tevékenységünk nélkül sokkal nagyobb lenne.
Szintén büszkék lehetünk arra, hogy konkrét mérnöki gondolkozással elemeztük és mértük az ún. „csodakészülékeket”, kimondom: ionkazánok, kavitációs kazánok, különféle gázvezetékekre helyezett „fogyasztáscsökkentő” alkalmazások értelmetlenségét, és a reális energetikai hasznosságukat, illetve haszontalanságukat. Ezeket a tevékenységeinket számos sajtóper követte – eddig közel tízet kellett megvívnunk –, de elmarasztalást egyetlen esetben sem kaptunk…
Meg kell említenem azt is, hogy a számtalan olyan interjú és cikk nyomán, melyeket az országos médiumok is átvettek, sikerült a helyes épületgépészeti, energetikai döntéseket népszerűsítenünk, a fogyasztók számára konkrét megtakarítási tippeket tudtunk adni, és a kommunikációnkat a szakmai célcsoportunkon kívülre is kiterjesztettük.
Számok a cikkek mögött
Jó mérnökként mi mindig mérünk, így cikkeink olvasottságát évtizedekre visszatekintve is elemezzük. Az évfordulóhoz közeledve lekértem az elektronikus felületünk legolvasottabb 50 cikkét, ezek olvasottsági számát az alábbiakban láthatják. Kérem az olvasóinkat, hogy a számok olvasásánál vegyék figyelembe, hogy a régebbi cikkeink később kerülnek fel az archívumba, illetve azt, hogy az írásaink 6-7 éve védettek, csak az előfizetőink tudják azok tartalmát megtekinteni. A számok természetesen nem tartalmazzák a nyomtatott cikkek olvasottságát, ami szintén jelentős lehet, ezt azonban konkrét adatokkal nem tudjuk sajnos alátámasztani.
- 2002. július – A rézcső tulajdonságairól és kötéstechnikájáról – 192 293 olvasás
- 2007. október – Padlófűtési rendszerek kialakítása és korszerű szabályozása – 133 855 olvasás
- 2008. október – A napkollektor és a pelletkályha –123 961 olvasás
Továbbiakban is népszerűek voltak az új technológiákról – levegő-ellátásokról és a kéményekről – szóló írások, a szilárdtüzelésű kazánok biztosításáról, valamint a radiátorokról szóló cikkek.
Vannak nagyon látogatott, a szakmát jelentősen érintő híreink, mint a MART Kft. csődjéről és a gázszerelői igazolványokról szóló írásaink. Fontos és lényeges része a történetünknek az is, hogy a kondenzációs technológiával, a felületfűtéssel és -hűtéssel, a talajszondás és egyéb hőszivattyúkkal, szabályzással foglalkozó cikkeink is úttörők voltak a maguk korában.
Lapszerkesztői munkánkat elsődlegesen az új technológiák napi alkalmazásba illesztése, és ezen ismeretek átadásának konkrét igénye irányítja, az ezekkel kapcsolatos teendők közlése a fő feladatunk. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a hibásan tervezett és kivitelezett rendszerek okán tanuljon a szakma az elkövetett hibákból, ezért akár igazságügyi szakértői véleményekből is szemezgethetnek az olvasók.
Már a VGF megjelenésekor is érzékeltem, hogy a tudás és a technológiai újítás a gyártó cégeknél van, kiadványaink ezt az ismeretanyagot tudják átadni a szélesebb szakmai közönségnek és ebben a márkaképviseletek a mi hátországunk, ők a szövetségeseink. Ez a kapcsolódás tud minket életben tartani, fejleszteni, hiszen az államvizsgám idején tanultak 97%-a mára elavult, alkalmazhatatlan a mai viszonyok között. Nagy örömmel tölt el, hogy szakiskolai oktatók, akár egyetemi tanárok is felhasználják anyagainkat az oktatás során és lassan nincs olyan diplomamunka, ahol a forrásanyagban ne szerepelne a VGF.
Természetesen a sikereinket egy jó csapattal értük el és a visszatekintés végén szeretném megemlíteni olyan meghatározó szerkesztő kollégáimat, mint Taba Gábor és Veresegyházi Béla, akik sajátságos bölcsész gondolkodásukkal segítettek a VGF olvasottá válásában. A szerkesztőség többi tagja is nagyon fontos szereplő volt akkor és most is, külön köszönet illeti őket munkájukért.
Pár szó a felelősségről
Egy ilyen évforduló kapcsán nem csak a múltba kell nézni, fontos, hogy mi a tervünk a jövőre nézve. Szeretnénk például a videós rovatunkat újraindítani, hogy a fiatalabb korosztályt is elérjük, megszólítsuk. Tanfolyamokat és több konferenciát szeretnénk szervezni, hiszen a személyes kapcsolatok, az interaktív beszélgetések, a tapasztalatcserék elengedhetetlenek a fejlődéshez. Mesterajánlót indítottunk azért, hogy előfizetőink munkaellátottsága növekedjen.
Rengeteg lehetőségünk van a fejlődésre, illetve azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az ismereteinket folyamatosan, visszatérően, újra és újra át kell adnunk, mert bár azt hisszük, hogy egyes kérdések már nyilvánvalóak és ismertek, mindig rá kell döbbennünk: alapvető kérdésekben is mutatkozik még információhiány. Mai világunkban fontos és meghatározó, hogy az információinkat honnan szerezzük, hiszen nagyon eltérő és manipulált tartalmak jelennek meg a neten. Mi ebben próbálunk előfizetőinknek segíteni.
Egy mostani történettel zárom írásomat. Budai társasházban élő, diplomás ismerősöm felhívott, mert elromlott a kazánja, és abban kért tanácsot, hogy cserélje vagy javíttassa-e meg a 15 éves készüléket, mert néha leáll. Gyors, telefonos állapotfelmérés következett részemről. A helyzet a következő. Nyílászárócsere történt a nyáron, de maradt a régi, nyílt égésterű a kazán. Az ilyen berendezések légellátásának fontosságával a tulajdonos nem volt tisztában, CO-jelzőkészülékről nem is hallott, akik pedig a kazánját szervizelték, nem említették neki, hogy egy ilyet feltétlenül szerezzen be. Enyhén szólva felháborodtam és felvilágosítottam, hogy a CO-mérgezések hasonló esetben fordulnak elő, és abba bele lehet halni. Nyomatékosan kértem, hogy vegyen egy vészjelzőt, mert addig nem segítek.
Azt hiszem, van még tennivalónk.
