Ebben a sorozatunkban eddig kizárólag az Épületgépészeti Múzeum tárgyait mutattuk be hónapró-hónapra. Ez az írás azonban kilóg a sorból, hiszen kiállított művezetőt természetesen nem találunk egyik tárlóban sem. Viszont ez a tevékenység annyit változott az idők során, hogy szinte múzeumi kalandként foghatjuk fel, ha visszatekintünk rá, hogy is ment ez annak idején. Ahogyan azt már megszokhatták, ezúttal is egy személyes élményekben gazdag írás következik.
1964-ben végeztem. Tanulmányaim alatt a Budapesti Szerelőipari Vállalat (BUSZER) ösztöndíjasa voltam, ott töltöttem a nyári gyakorlatokat is. 1963. közepén átszervezték a kivitelező szerelőipart. Öt szerelőipari vállalat összevonásból meg alakult a Csőszerelőipari Vállalat (Csőszer). Jó néhány év telt el, mire az „összelapátolt” kisvállalatokból valódi nagyvállalat alakult. Ebbe a közegbe léptem be. Egy évig brigádban dolgoztam, ami életem egyik legjobb döntése volt, mert megismertem a fizikai dolgozók gondjait, sokrétű ismeretet szereztem a munkahely szervezéséből. Nem utolsó sorban megtanultam hegeszteni, széleskörű anyagismeretre tettem szert, megtanultam jó néhány munkafogást, amit korábban csak elméletben ismertem.
A munkahely a Kőbányai Gyógyszerárugyár volt. Ebben az időben ott óriási fejlesztés folyt. Gyógyszergyártó csarnokok épültek, a csarnokokat kiszolgáló távvezeték-hálózat készült sok egyéb mellett. Az üzem feladata a teljes körű kivitelezés (épületgépészet, légtechnika, technológiai csőszerelés, kapcsolódó szakipar) volt.
A „fizikai” év letelte után mélyvízbe dobtak. Itt lettem művezető. Hatvan-hetven ember volt az átlagos létszám. Egy kiváló, nagy gyakorlattal rendelkező vezetőszerelő volt a partnerem, álljon itt a neve, megérdemli, a maga idejében legenda volt: Ács Ferencnek hívták.
Nézzük a művezető feladatait! A vállalkozási döntés a központé volt. Esetünkben ez formális volt, mert a gyár törzsmunkahelyként működött. A szerződéseket én készítettem elő, az üzem jogtanácsosa átnézte, szignálta, az üzem vezetése aláírta, ha volt véleményeltérés már én egyeztettem. Abban az időben még nem húszoldalas szerződések voltak. Mit, mikor, mennyiért, milyen minőségben, képviseletek, megrendelői szolgáltatások – ezek voltak a tartalmi elemek. Elfértek két oldalon. Néhány év után ezt a feladatot átvette a központ. A költségvetéseket árképzés szempontjából kalkulátor ellenőrizte.
A Marabu fűtési rendszer a 30-as években rendkívül korszerűnek számított, történetünk idején még bőven szolgáltak ezek a berendezések
A Marabu név feloldása: Magyar Radiátorgyár Budaspest
Szerződéstől kivitelezésig
Következett a munka előkészítése. Anyagszükségleti kimutatások elkészítése, határidő ütemezése, rendelés feladása. Ma már ismeretlen fogalmak: a célanyagok. Beszerzésük három hónaptól másfél évig tartott. A raktári anyagok kiszolgálása általában három hetet vett igénybe. Jó személyes kapcsolatokkal lehetett gyorsítani. Az épületgépészeti munkák előgyártását fel kellett mérni,de a technológiai szereléseknél más volt a helyzet. Rengeteg anyagféleség: szénacél, korrózióálló acél (KO36), üveg, alumínium, különböző műanyagok, zománcozott belsejű csövek beépítésére volt szükség, és persze mindezek kötőelemeire és szerelvényeire. Bizony ezeknek a zömét nem tanultuk a főiskolán.
A technológiai csőszerelés tervdokumentációja eltért a szokványostól. A készülékek elhelyezése az alaprajzokon pontosan adott volt. Az alapvezetékek terveit is megkaptuk. Ezeken kívül vegyi folyamatábrát kaptunk, ami első látásra emlékeztetett a függőleges csőtervre, de valójában semmi köze nem volt hozzá. Szoros tervezői és üzemeltetői együttműködéssel dolgoztunk. A szerelők a napi feladatokat a már említett Ács Feri által rajzolt axonometrikus ábrákból végezték el. Egy idő után rájöttem, hogy a készülékeket kiszolgáló szelepcsoportok tipizálhatók, hasonlóan a szerelőpanelekhez. Ugyanis a készülékek bekötése jellemzően vegyianyag-vezetékeket és gőz-, víz-, sűrítettlevegő- és vákuumcsatlakozást tartalmazott. Ezt követően ezeket műhelyben előgyártottuk. Ne felejtsük el, a hatvanas évek közepén jártunk. A hegesztők dinamóval dolgoztak, és mindössze egy-két csőhajlító, gépi menetvágó, korongos daraboló jelentette a gépesítést. Még nem vizsgáltuk a hegesztési varratokat. Az ellenőrzést a nyomáspróba jelentette. Annak érdekében, hogy dolgozóim jól keressenek, minden hónapban megvívtam a normásokkal az esedékes csatákat.
Ez a kép híven idézi a korbeli látványt
Szigorú szabályok, időrabló kooperáció
Szerencsére az acetilénfejlesztőt kitiltották a gyár területéről, így a gázhegesztést palackról végezhettük, ami abban az időben nagy előny volt. Ne felejtsük el, olyan üzemben dolgoztunk, ahol „a vízcsapból is” tűz és robbanásveszélyes, vagy mérgező anyagok „folytak”. Ennek megfelelően rendkívül szigorú tűz és munkavédelmi szabályokat kellett betartani.
Sok időt vett el a beruházói kooperáció. Szerencsém volt, mert az egyébként nagyon „barátságtalan” beruházóval kiváló kapcsolatot sikerült kialakítani. Ennek ellenére sokszor megizzasztottak. Feladatkörömbe tartozott az alvállalkozók mozgatása is, ami zömében a szakiparosok irányítását jelentette. Akkor még monolit szigetelés és helyi bádogozás volt a meghatározó technológia. Kevesen voltak, sok vitám volt velük.
Számlázás negyedévenként zajlott, amit a felmérés és annak elfogadtatása előzött meg. Itt értelemszerűen ellenérdekűek voltunk, de azért mindig megállapodtunk. Ezt követte a számlák elkészítése. Jellemzően sok tételből álló nagy összegű számlák voltak. Kézzel leírtuk, kiszoroztok, összeadtuk, pótlékoltuk, majd a kész kéziratot odaadtuk a gépírónőnek, a legépelt számlát ellenőriztük, ha kellett kijavítottuk. A számlák indigóval öt példányban készültek, el lehet képzelni, hogy a nem ritka javítás mit jelentett. A csoportban eleinte egy mechanikus számológép volt hat művezetőre, ennek következtében sokszor bent maradtam éjszakára, de a határidő tartása érdekében sok számlát fejben adtam össze.
Régimódi légtechnika
Kezdetleges eszközök
Megjegyzem abban az időben az irodatechnika a maihoz képest sehol nem volt. Egy vidéki telefonkapcsolásra órákat vártunk. Nem volt másológép, a telefax még ismeretlen fogalom volt. Minden levelezés postán keresztül zajlott. Az évek során sok minden változott. Működni kezdett a vállalati központ. Sok feladat odakerült. Szerződéskötés, kalkuláció, műszaki előkészítés. Csökkentek a feladatok, amit természetesen új munkahelyekkel kompenzáltak. Így került hozzám a Chinoin, a Kőbányai gyógyszer dorogi gyáregysége és a Lábatlani Papírgyár. Így dolgoztam 1970-ig, amikor a vállalatvezetés kinevezett a központba Termelési Osztályvezetőnek. Ebben a beosztásban művezetői gyakorlatomnak sok hasznát vettem. Ez már egy másik történet.
