Veszélyes spórolás
2020/6. lapszám | Lantos Tivadar Szabó Sándor | 8310 |
Figylem! Ez a cikk 5 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Bizonyos jelek alapján arra lehet következtetni, hogy megszaporodtak a házi, csináld magad jellegű javítások, karbantartások az épületgépészetben. Talán nem szükséges hosszabban ecsetelni, hogy ennek milyen veszélyei vannak, főként, ha gázkészülékekbe piszkálnak bele a laikus, internetes oktatóvideókból tanuló tulajdonosok.
Lapunk éppen egy évvel ezelőtt, a 2019 júniusi számban számolt be egy vállalkozásról, amely olyan csomagokat értékesít, amelyek segítségével egy ügyes kezű laikus is képes elkészíteni épülő háza épületgépészeti rendszereit a vízvezetéktől a fűtésig. A cikkben megszólaló szakemberek egy része kétkedésének adott hangot az üzleti elképzelés kapcsán, és fenntartásait hangoztatva arra figyelmeztetett, hogy bizonyos munkák szakembert igényelnek, még akkor is, ha az eszközök, csatlakozók, komplett rendszerek egyre inkább a „bolondbiztos” szerelés felé alakítják a szakmunkát. Mások megengedőbbek voltak, úgy vélték, megfelelő irányítás, előzetes felkészítés és a kész munka alapos és szakértő ellenőrzése mellet a csináld magad épületgépészet nem ördögtől való, és a piac meg a tapasztalatok majd eldöntik, menyire életképes egy ilyen vállalkozás.
A cikk még 5 231 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

