Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Az eternitcső

2020/3. lapszám | Sircz jános |  636 | |

Az eternitcső

Az Épületgépészeti Múzeum kincseit bemutató sorozatunkban ezúttal az eternitcsövekkel foglalkozunk. Ezt az anyagot egészségügyi okokból – a tűfőbe kerülve az eternitszálak súlyos betegséget, rákot okozhatnak – már nem használjuk, de nem véletlenül volt olyan népszerű hosszú évtizedekig. Gyakorlatilag elpusztíthatatlan, nevéhez méltóan az „örökkévalóságnak készült”.

Az eternit (azbesztcement) feltalálója Hatschek Lajos volt, aki a XIX. század derekán született. Olyan anyag előállításával kísérletezett, amely tetőfedés céljára jobb, mint az égetett cserép. Papírgyártó gépen műkővé kívánta alakítani az azbeszt+cement keveréket. A kísérlet sikeres volt és világhódító útjára indult az eternitpala. Később eternitből hullámlemezek, síklemez burkolólapok, nyomó- és lefolyócsövek is készültek. Az eternit név lett a védjegy (a latin aeternum=örökké szóból származtatva, így utalt a tartósságára).

Találmányát a fejlettebb kultúrállamokban haladéktalanul szabadalmaztatta. Elsőként (ausztriai) gyárában kezdte meg a termelést. Röviddel ezután 1903-ban a Magyarországon, Nyergesújfalun felépített második gyára is megkezdte az eternittermékek gyártását. Az épületgépészeti vonatkozású Eternit termékek közül a legfontosabb a nyomócső és a lefolyócső (csatornacső) volt.

Címkép: eternitből készült csövek

A teljes cikket csak előfizetőink olvashatják, bejelentkezés után.

Ha van előfizetése, .
Még nem előfizetőnk? Válasszon előfizetési konstrukcióink közül!

Előfizetés

Múzeum

Kapcsolódó