Budapest emblematikus épületét mindenki ismeri – legalábbis kívülről. Az érdeklődő látogatók előtt persze a kapuk is nyitva állnak, de vannak olyan terei is az Országháznak, melyek egy átlagos látogatás alkalmával nem nyílnak meg. Az Épületgépészeti Múzeum tárgyait bemutató sorozatunkban ezúttal az ilyen rejtett zugokba nyújtunk betekintést.
Reményeim szerint ma már minden épületgépész tudja, hogy Magyarországon az első (de a világon is az elsők közötti) távfűtéses épület az Országházunk volt. Ennek elsődleges oka, hogy a tervező, Steindl Imre, nem akart kéményt, kéményeket látni a gótikus homlokzaton.
A kezdetek
A közel 18 000 m² alapterületű épület Európában a második, míg a világon a harmadik legnagyobb Parlament, melyben először 1902. október 8-án üléseztek. A Ház épületgépészeti rendszereinek bemutatása előtt idézzük fel a korabeli krónikást: „Az új országház fűtési- és szellőztetési berendezése a magyar műszaki tudomány diadalát hirdeti, mert ily nagyterjedelmű, jól sikerült berendezés egy épületben az egész continensen nem található, és mint ilyen, mintául szolgál a külföldnek.”
Nézzük a részleteket!
Az Országház kazánháza a Balassi Bálint utca egyik bérházának belső udvarán (kb. 150 méterre a Parlamenttől) kapott helyet. A 6 bar nyomású gőzt 4 db Babcock-Vilcox rendszerű forrócsöves gőzkazán biztosította. Ez a gőz földalatti, járható csatornákban szerelt, hőszigetelt vezetékeken jutott a két pincei hőközpontba.
Az épület nagy tereit (üléstermek és folyosóik stb.) légfűtéssel, míg az irodákat bordáscsöves radiátorokkal temperálták. Az 1914-ben kiadott, úgynevezett „nagy Ulrichban” előbbieket „Bordás fűtőelemeknek”, míg utóbbiakat „Fűtőtest-kályháknak” nevezték.
Bordás fűtőelemek a „nagy Ulrichban”
Fűtőtest-kályha a korabeli katalógusban
A légfűtéshez 54 fűtőkamra állt rendelkezésre.
Fűtőelem az 54 fűtőkamra egyikében
A friss levegőt az épület a Kossuth téren elhelyezett 2 db „légkút”-ból kapja, míg az elhasznált meleg levegő az üléstermek mennyezeti rácsain, a csillárok felett távozik. A nagyméretű épített légcsatornák (4. ábra) következtében a fűtés gravitációsan is működőképes volt, azonban a nyári hűtés, illetve szellőztetés működtetéséhez, és a fűtés hatásosságának növeléséhez ventilátorokat is alkalmaztak.
Épített légcsatorna
A fűtőkamrákba bejutó levegő mennyiségét kurblis, kilincsművel működtetett bowdenes csappantyúk segítségével szabályozták.
Balra: fűtőkamra szabályozása
Jobbra: Zellerin Mátyás-féle kurblis kilincsmű
Az irodák és egyéb helyiségek fűtéséhez 1250 öntöttvas, bordáscsöves radiátort építettek be, melyeket az exkluzív helyeken apácarács mögé bújtattak.
Fűtőtest-kályha
A fűtött helyiségek össztérfogata 250 000 m³, az üléstermekbe óránként körülbelül 20 000 m³ levegőt juttatnak. Az összes fűtőtest felülete, tehát a szellőző levegő felmelegítésére szolgáló fűtőtesteket is beleértve 8640 m². A teljes fűtés és szellőztetés alkalmával óránként 200 000 m³ friss levegőt vezettek az épületbe, ami 0,8-szoros légcserét jelent.
Szerencsénkre, nagyon jó a kapcsolatunk az Országház műszaki vezetőivel, így több tárgy gazdagítja gyűjteményünket, illetve hét tárgyat, berendezést láthattunk el „Védettségi” plakettel.
Archívumunk mélyén
Lapunk kereken 21 évvel ezelőtt, a 2000/12. számban foglalkozott először az ikonikus Duna-parti épület gépészeti rendszereivel, a két részre bontott cikk második fele pedig a 2001/1-2 számban jelent meg. Olvasóink most dupla időutazást tehetnek a Parlement és szaklapunk múltjába.