HKLHűtéstechnikaSzakmatörténet
Sevilla visszatér az „ókorba”
2022/10. lapszám | Erdősi Csaba | 696 |

Egy ősi, többezer éves módszerrel fogják csökkenti Sevilla utcáinak hőmérsékletét a legforróbb nyári napokban. Az úgynevezett Qanat technológia segítségével a rendszer környezetének hőmérséklete akár 8-10 Celsius-fokkal is mérsékelhető, amire szükség is van, hiszen enélkül a város lassan élhetetlenné válik, és a turisták is elkerülik majd a július-augusztusi időszakban.
Spanyolország andalúziai vidékén korábban sem volt ritka, hogy az embereknek védekezniük kellett a hőség elől. Árnyékoló ernyők alatt, egymással beszélgetve vészelték a helybeliek a legforróbb délutáni napszakokat, az elmúlt néhány évben azonban már olyan magasra kúszik föl rendszeresen a hőmérő higanyszála, hogy „charlar al fresco”, vagyis a „hűvös beszélgetés” évszázados hagyományról is lemondanak az emberek, és a házukban, behajtott spaletták mögött húzzák ki a kora délutántól a naplementéig tartó időszakot.
A cikk még 6 216 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.