Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Google Kiemelt hírek

fűtéstechnika

CO-riasztót venne?

Ma már a vásárlónak kell utánajárnia

2026/11. lapszám | Erdősi Csaba |

CO-riasztót venne?

Ha lapoznak pár oldalnyit, egy összehasonlító táblázatot találnak a szén-monoxid-riasztókról. Legutóbb 2021-ben közöltünk hasonló táblázatot, és akkor még mellé tudtuk tenni a katasztrófavédelem által független laborban bevizsgált, és ott megfelelőnek bizonyult készülékek teljes adatbázisát. Nem volt nehéz dolgunk, nem nekünk kellett gyűjtést végeznünk, ugyanis évekig működött egy egyszerű rendszer: aki szén-monoxid-érzékelőt akart venni, megnézhette a katasztrófavédelem évente frissülő pozitív és negatív listáját. Ma ez már nem lehetséges. Egy 2014-es kormánydöntés a katasztrófavédelem hatásköréből a kormányhivatalokéba utalta a CO-riasztók piacfelügyeletét. A régi lista azóta nem frissül a katasztrófavédelem oldalán, hiszen elvették tőlük a területet, a kormányhivatalok meg azóta sem csináltak újat. Reméljük, hogy ez a tarthatatlan helyzet hamarosan rendeződik valahogyan.

A VGF&HKL történetében külön helye van a CO-vészjelzőknek. 2013-ban ugyanis szerkesztőségünk saját vizsgálatot indított, mert a szén-monoxid-riasztók között akkoriban meglehetősen nagy különbségek mutatkoztak. Tizenegy márka három-három készülékét vásároltuk meg, majd független laboratóriumban vizsgáltattuk meg őket. Az eredmény önmagáért beszélt: a vizsgált márkák közül mindössze kettő termékei feleltek meg maradéktalanul a követelményeknek.

A történet itt nem ért véget. A cikkünk nyomán a fogyasztóvédelem is vizsgálatot indított 2014 tavaszán, amelyen tíz készülékből kilenc megbukott. Ezt követően a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága is piacfelügyeleti eljárást indított, melynek nyomán 2015-ben közzétették a termékek megfelelőségére vonatkozó pozitív és negatív listájukat.

Ez nagy változás volt, hiszen a vásárlónak végre volt honnan információt szereznie. Nem egy webáruház néhány soros termékleírására, egy reklámra vagy az eladó szakértelmébe vetett bizalomra kellett hagyatkoznia. Ha egy készülék átment a hatósági vizsgálaton, annak nyoma volt, hasonlóképpen ahhoz, ha történetesen nem ment át, silánynak bizonyult.

A lista megmaradt, a frissessége nem

A helyzet azért különösen furcsa, mert a régi lista nem tűnt el. A katasztrófavédelem honlapján ma is megtalálható a pozitív és a negatív kimutatás, sajnálatos módon azonban a legutóbbi lista 2024. augusztus 1-jei állapotot mutat. Persze ez még mindig jobb, mint a semmi, hiszen ha egy készülékről egyszer már bebizonyosodott, hogy nem megfelelően működik, azt ma sem kell megvenni. A pozitív eredmények is érdekesek: legalább tudjuk, hogy az adott típus a vizsgálat idején megfelelt, és bízhatunk benne, hogy ma is megfelelően működik.

Csakhogy azóta új modellek kerültek a piacra, régiek tűntek el, változhattak a forgalmazók és a termékváltozatok is. Egy két évvel ezelőtti lista pedig értelemszerűen nem tud választ adni arra, hogy egy 2026 őszén megvásárolható készülék megfelelő-e.

A dobozra írt szöveg nem vizsgálati jegyzőkönyv

A vásárló helyzete ezzel alaposan megnehezült. A polcon vagy az interneten sokféle készülék közül lehet választani, és laikusként korántsem egyszerű megítélni, melyik mögött van valódi műszaki tartalom. A „smart”, „professzionális”, „nagy pontosságú” vagy „megbízható” jelző önmagában nem sokat ér. Egy CO-riasztónál végül egyetlen kérdés számít igazán: megfelelő koncentrációnál, a megfelelő időben megszólal-e.

A lakossági szén-monoxid-érzékelőkre az EN 50291-1 szabvány vonatkozik. A szabvány meghatározza többek között azokat a vizsgálati és működési követelményeket, amelyeknek a háztartási használatra szánt készülékeknek meg kell felelniük.

Vásárlás előtt ezért legalább azt célszerű megnézni, hogy a készülék gyártója és pontos típusa azonosítható-e, van-e hozzá megfelelő dokumentáció és magyar nyelvű használati útmutató, illetve egyértelműen megadják-e az érzékelő várható élettartamát.

A CE-jelölés megléte önmagában nem oldja meg a kérdést. Ahogy az sem, ha egy ismeretlen készülékre több száz pozitív vásárlói értékelést találunk. Egy kávéfőzőnél vagy porszívónál lehet erre hagyatkozni. Egy olyan eszköznél, amelynek az lenne a dolga, hogy egy láthatatlan, szagtalan mérgező gázra figyelmeztessen, már jóval óvatosabban kell eljárni.

Ugyanakkor a gyártó előélete sem közömbös. Ha egy olyan cég termékéről van szó, amelynek több készüléke korábban átment a hatósági vizsgálaton, az több kapaszkodót ad, mint egy teljesen ismeretlen eredetű termék. Egy korábbi vizsgálati eredmény persze nem tanúsítvány egy új modellre, de a vásárló legalább rendelkezik valamiféle ellenőrizhető előzménnyel.

A kereskedő személyét sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Életvédelmi eszköznél nem mindegy, hogy egy beazonosítható, régóta működő műszaki kereskedőtől vásárolunk, vagy egy névtelen internetes oldalról érkezik a készülék. Ha probléma van, garanciát kell érvényesíteni, vagy egyszerűen csak kérdésünk merül fel a termékkel kapcsolatban, nagyon nem mindegy, van-e kihez fordulni. Nem véletlen, hogy táblázatunk összeállításakor mi is ilyeneket kértünk fel válaszadásra.

Ez nem azt jelenti, hogy minden interneten megvásárolható CO-riasztó rossz. Azt viszont igen, hogy egy ilyen készüléknél a termék eredete, azonosíthatósága és a forgalmazó felelőssége nem mellékes körülmény.

Ha lehetőségünk van rá, megbízható, több éve a piacon lévő szakkereskedésben vásároljunk

A riasztó csak az utolsó védelmi vonal

Bármilyen jó is egy érzékelő, nem helyettesíti a tüzelőberendezés karbantartását és a kémény ellenőrzését. A szén-monoxid színtelen, szagtalan gáz, ezért érzékszerveinkkel nem érzékelhető. A mérgezés kezdeti tünetei – fejfájás, szédülés, hányinger, gyengeség, fáradtság – ráadásul könnyen összetéveszthetők egy egyszerű rosszulléttel. Nagyobb koncentrációnál azonban gyorsan súlyos állapot alakulhat ki.

A katasztrófavédelem szerint a mérgezés leggyakoribb okai között ott találjuk a tüzelőberendezés hibáját, az elégtelen levegő-utánpótlást, a nem megfelelően működő vagy karbantartott égéstermék-elvezetést. Kockázatot jelenthet a nyílt égésterű készülék és egy nagy teljesítményű elszívó együttes használata is.

Nagyon fontos a készülékek rendszeres karbantartása. Nyílt égésterű készülék használata esetén a CO-riasztó használata kötelező!

Egy potenciálisan halálos kombó, avagy nyílt égésterű gázkészülék és szagelszívó egymás mellett

Az utóbbi években különösen sok szó esik a jól záró új nyílászárókról. Ezek önmagukban természetesen nem okoznak szén-monoxid-mérgezést, de egy nyílt égésterű berendezés helyiségének levegőellátását kedvezőtlenül befolyásolhatják, ha a szükséges légutánpótlásról nem gondoskodtak.

A szellőzőnyílást tehát nem szabad letakarni vagy megszüntetni, a tüzelőberendezést karban kell tartani, a kémény állapotát pedig ellenőriztetni kell.

És nem csak a téli hónapokban. A szén-monoxid-mérgezés veszélye nyáron sem szűnik meg. A kémények huzatviszonyait a külső hőmérséklet is befolyásolja, és a katasztrófavédelem nyári esetekről is rendszeresen beszámol.

A fokozott légzárású ablakok veszélyt jelenthetnek, ha nyílt égésterű tüzelőberendezés üzemel az ingatlanban

Szóba hoztuk a rádióban is

A magyar háztartásokban mintegy 1,3 millió gázkészülék működik, közülük több százezer régi, nyílt égésterű berendezés – mondta Szemán Róbert, szaklapunk alapító főszerkesztője a Kossuth Rádió szeptember 25-ei műsorában. Az épületgépész mérnök a fűtési szezon előtt az életvédelem szempontjából fontos rendszeres karbantartásra, a szén-monoxid-érzékelők és az átgondolt fűtéskorszerűsítés fontosságára hívta fel a figyelmet. Elengedhetetlen életvédelmi eszköznek nevezte a CO-riasztót.

A szakember szerint Magyarországon mintegy húszféle fűtési rendszer és ezek különböző kombinációi használatosak. A gáz- és szilárd tüzelésű berendezések együttes alkalmazásakor különösen fontos a megfelelő tervezés és a két technológia biztonságos összehangolása. Szemán Róbert hangsúlyozta: a régi, nyílt égésterű gázkészülékeket ellenőriztetni, szükség esetén szakszerűen javíttatni és rendszeresen karbantartani kell.

A nyílt égésterű berendezések mellett elengedhetetlennek nevezte a szén-monoxid-érzékelőt, amely szerinte hozzávetőleg tízezer forintos kiadással beszerezhető. A készüléket lehetőleg szaküzletben, megbízható márkából érdemes megvásárolni, az interneten számtalan nem megfelelő terméket is hirdetnek! Arra is figyelmeztetett, hogy a jól záró műanyag nyílászárók beépítése megváltoztathatja a lakás levegő-utánpótlását, ezért ezek az ingatlanok különösen veszélyeztetettek. Az oxigénellátásról és a szellőzésről is gondoskodni kell, de ez esetben is elengedhetetlen a CO-érzékelő elhelyezése. A katasztrófavédelem szóvivőjének közlése alapján a kis légterű, belső és nem megfelelő szellőzésű fürdőszobák, ahol gázüzemű vízmelegítő üzemel, különösen veszélyesek. Mukics Dániel adatai szerint a balesetek 50%-a az ilyen helyiségekben fordul elő.

Visszajutottunk oda, ahonnan elindultunk?

A történetben talán az a legbosszantóbb, hogy egyszer már létrejött egy rendszer, amelynek volt értelme. Vizsgálták a készülékeket, nyilvánosságra hozták az eredményeket, a vásárló pedig tudott mire támaszkodni.

Ez a helyzet a tisztességes gyártóknak sem kedvez. Ha egy vállalat pénzt és energiát fordít arra, hogy megbízható készüléket fejlesszen és forgalmazzon, nehéz megkülönböztetnie magát attól a terméktől, amelyről a vásárló semmilyen hiteles vizsgálati eredményt nem talál. A korrekt kereskedő sincs könnyű helyzetben: ugyanazon a piacon kell versenyeznie az ellenőrizhető hátterű termékekkel és a bizonytalan eredetű készülékekkel. A legrosszabbul persze a vásárló jár. Neki kellene eldöntenie, hogy melyik készülékre bízza rá a családja biztonságát, miközben éppen azt a független, közérthető tájékoztatást nem kapja meg, amelyet korábban a hatósági lista jelentett.

A VGF&HKL annak idején azért kezdett foglalkozni a témával, mert nem tartottuk elfogadhatónak, hogy egy életvédelmi célú készülékekből álló piacon ennyire nagy különbség legyen a termékek megbízhatósága között. A vizsgálatok után létrejött hatósági lista ezt a problémát részben rendezte. Most pedig ott tartunk, hogy a régi lista még ott van a katasztrófavédelem honlapján, de az új termékekről már nem mond semmit. Egy életvédelmi eszköznél ez aligha tekinthető jó iránynak. A vásárlónak nem nyomoznia kellene, hanem tájékozódnia.

COCO-érzékelő

Kapcsolódó