Olvasóink már megszokhatták, hogy ezeken a hasábokon nem ragaszkodunk ahhoz, hogy hagyományos leírást adjunk az Épületgépészeti Múzeum tárgyairól ezeken a hasábokon. Szívesen játszunk a műfaji keretek feloldásával, így száraz ismertetés helyett olykor kisnovellába vagy képzelt párbeszédekbe csomagoljuk az üzenetet – függően a szerző habitusától és elképzeléseitől. Ezúttal még messzebb megyünk: nem egy tárgyi emléket, valódi szerszámot vagy eszközt, rendszerelemet ismertetünk, hanem egy több mint negyedszázados gondolatot, amely ma is él – és még mindig küzdünk a megvalósulásáért.
Gondolkodom… merthogy vagyok! Benne az Épületgépészeti Múzeumban is. Mióta Chappon Miklós felkért a Múzeum „sajtóreferensi” (szűkebb értelemben vett cikkírási-szerkesztési) feladataira, azon jár az agyam, hogyan lehetne tematikusan felépíteni egy olyan hosszú távú tájékoztatási stratégiát, struktúrát, amely:
valamilyen logikus rendszerben, szisztematikusan bemutatja múzeumunk kincseit;
ehhez kapcsolódóan feldolgozza az egyes részterületek történelmét, jelenét, jövőjét;
nyelvezetében, tartalmában illeszkedik a megjelenés fórumához, érdemben újat ad;
megszólít szakmabelieket, és a szakmánk eredményeinek használóit;
nosztalgiát is ébresztve kellően felkelti az olvasók támogató érdeklődését;
ezzel országos mozgalommá teszi/teheti szakmánk múltjának feltárását, jelenének-jövőjének megismerését;
támaszkodik korábbi cikkeinkre, az internet-adta forrásokra, ne adj’ Isten a mesterséges intelligenciára,
hogy mindezzel megbecsülést szerezzünk elődeinknek, bizalmat fektessünk a jövőbe, ahogyan Széchenyi is mondotta volt: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.”
Ezúttal nem egy konkrét tárgyat mutatok be a gyűjteményből. Most egy képzeletbeli – de már több mint 25 éves – alkotásunkról, az Épületgépészet Tortájáról szeretnék írni. Arról a rendszerről, amely segíthet megérteni, hol is van a helyünk a világban és az életünkben.
Hogyan született a torta?
Úgy született, hogy a szakmai képzés-oktatás kapcsán többekkel (mérnökkamara, iparkamara, tervezők, tanárok, vállalkozók stb., vitába keveredtünk: mi is az az épületgépészet, hol is vannak a határai. Így aztán – mervén nagyot gondolni – azt állítottuk (és állítjuk), hogy épített környezetünkben minden, ami nem építészet, belsőépítészet, statika (térelhatárolás), az bizony épületgépészet. (Mondotta, kitalálta volt Macskásy professzorunk!) Esetleg bővebben értelmezve épülettechnika, ha már az épületvillamosságot és a transzport-gépészetet is beleértjük.
A tort szeletei a szakirányok, de mindegyik feladata, hogy a környezettel kapcsolatot tartva megfelelő közérzetet biztosítson. A kép magáért beszél, reméljük!
Az Épületgépészet Tortája felülnézetből
Az Épületgépészet Tortájának rétegzettsége
A háromdimenziós vízió
Aztán, hogy ezt az áttekintési, rendszerezési elvet kiterjesszük az épületek, az érintett szakmák, szakmai ismeretek és szervezetek teljes életciklusára, megszületett a háromdimenziós változat is. Ez vizualizálni szándékozta a stratégiai alapvetéseket: a szakma mely érintett területein kellene ezen rendszerelv szerint rendet teremteni. A törvényalkotástól a képzés-oktatáson, a létesítmények életciklusához kötődő jogosultsági rendszereken keresztül egészen a szakmai rendezvények és a szakmai szervezetek áttekinthető működéséig.
Ahogy akkor, 2000 környékén, ez egy nagy vízió, mondhatnánk, álom volt, még ma is részben az. Mára csak töredékei valósultak meg (középfokú épületgépész szakképzés moduláris újrastrukturálása, felsőfokú létesítmény-energetikai mérnökképzések beindítása vidéki egyetemek összefogásával).
Egy emlékezetes „nem”
Az egyik első nagy sikertelenségi élményünk viszont az volt, amikor a BME Épületgépészeti Tanszékén előadtuk, hogyan kellene megreformálnunk az akkor (és sajnos most is) csak tervezők képzésére irányuló rendszerüket. Bemutattunk – a működő vállalkozásokkal, szakmai szervezetekkel egyeztetett – 4-5 új szakirányt BSc/MSc képzésekre (komfort, technológia, épületautomatika, épületkivitelezés-üzemeltetés), moduláris felépítési tartalmi javaslattal.
Dr. Csoknyai István barátunk (Isten nyugosztalja) ekkor felállt és megkérdezte: „Akkor úgy gondoljátok, hogy ezt így nagyjából elfogadjuk, és a modulstruktúrába beillesztjük mindazt, amit már eddig is tanítottunk; a hiányzókat kidolgozzuk, beillesztjük, és amit eddig feleslegesen oktattunk, azt kidobjuk?!” Igenlő válaszunkra csak – a tanszékiek egyhangú helyeslése mellett – azt kaptuk válaszként: „No ez nem fog menni.” És valóban! Azóta sem megy, csak tervezői oktatás folyik.
Mindez a Tanszék alapításának 50. évfordulója környékén történt, amikor még egy valóságos Daubner-tortát is kaptak tőlünk a megemlékezők (ld. címkép).
Ami mégis megmaradt
Mindez már történelem. Terjedelmi korlátok miatt most nem folytatom a téma kifejtését. Ezzel kapcsolatos múzeumi tárgyakat sem igen tudunk bemutatni (hacsak egy-két tányér, tortalapát, kenőkés, gyertya…), de lehet, hogy valamelyik sarokban helyet érdemelne. Merthogy belőle söralátét, zászló, prospektus… és még tovább él itt-ott, például a Koordinációs Szövetség honlapján is.
Még ma is küzdünk a kormányzattal, a hatóságokkal, a kamarákkal, a szakma művelőivel, hogy ne aludjon ki a gondolat!
