Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

HűtéstechnikaTanulságos történetek

Hiba hiba hátán

Tanulságos történetek a hűtéstechnikai gyakorlatból

2020/9. lapszám | Lantos Tivadar |  8617 |

Figylem! Ez a cikk 5 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Hiba hiba hátán

Csak az hibázik, aki dolgozik – szokták volt mondani. Vannak viszont olyan hibák, amelyek a megfelelő tájékozottsággal, gyakorlati ismerettel könnyedén elkerülhetőek lennének. A három hűtéstechnikai történet mindegyike valóságos eset, és a magunk szakterületén sokat tanulhatunk belőle.

Első történetünk egy kelet-magyarországi gyümölcsfeldolgozó cég telephelyén játszódott, ahol a vállalat tulajdonában lévő, 512 kW teljesítményű berendezés hűtőközegcseréje során meglepő dolgot tapasztaltak a szakemberek. A készülék R22 hűtőközeggel működött, amit a tulajdonos szeretett volna az F-gáz törvény szerint engedélyezett hűtőközegre cseréltetni. A léghűtéses, kondenzátoros, két független hűtőkörös folyadékhűtő jóval a névleges teljesítménye alatt dolgozott. Kiderült, hogy összetett problémával állnak szemben az arra avatottak, és a feladat jóval túlmutat a hűtőközeg cseréjén. Nem volt meghatározható a teljesítményfokozat, ahol a kompresszorok működtek. Mindezt tetézve a hűtőkompresszorokban eltérő minőségű olaj volt, az I. kör B320SH típusú, a gyártói előírásokkal kompatibilis olajjal működött, míg a II. kör BSE170 típusú észterolajjal volt töltve, amely az R22 hűtőközeghez nem megfelelő. Továbbá az eredeti vezérlő sem volt alkalmas a félhermetikus, kompakt csavarkompresszorok teljesítményfokozat-vezérlésére.

A cikk még 9 282 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 990 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1990 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9990 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

HűtésTanulságos

Kapcsolódó

A szakszerűtlen kivitelezés ára

A szakszerűtlen kivitelezés ára

Egy egész család esett áldozatául a szén-monoxid-mérgezésnek