Napelemes pályázatot hoz a Mikulás
2021. október 20. | VGF&HKL online | 2246 |

A társadalmi egyeztetés után alaposan átszabva véglegesítették a „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel” elnevezésű pályázatot. A benyújtási ablakok régiónként eltérő ütemben nyílnak meg, az első éppen december hatodikán. Az elbíráláskor előnyben részesítik a hátrányos helyzetű térségekben élő, gyermekes pályázókat.
Megjelent a pályázati felhívás az országos átlagot el nem érő jövedelmű, saját tulajdonú ingatlannal rendelkező magánszemélyek számára, hogy vissza nem térítendő támogatással lakóépületeiket megújuló energiaforrással lássák el, illetve energiahatékonysági korszerűsítést hajtsanak végre. A társadalmi egyeztetésre bocsájtott tervezethez képest a végleges verzió sokkal pontosabban veszi célba a valóban rászorulókat, például olyan módon, hogy az egy főre eső jövedelem számításánál (a 2020-as adóbevallás szerinti bruttó 4,85 millió forint az egy főre eső felső korlát) nem a bejelentett lakók, hanem az ingatlan tulajdonosainak jövedelmét kell alapul venni.
Kizárták a pályázatból a tehetősebb régiókban viszonylag új építésű házban élőket a pályázók köréből, pluszpont jár viszont a 18 éven aluli gyermeket nevelőknek. A gyermektelenek 1 pontot kapnak, az egy gyermekesek 2 pontot, a 2 gyermeket nevelők 3, a 3 vagy több gyermekesek pedig 4 pontot kapnak. Ugyancsak pluszpont jár a hátrányos helyzetű térségekből pályázóknak. A fejlesztendő járásokban élők 3 pontot kapnak, a kedvezményes járásokban élők 2-őt, a kedvezményezett járásokban élők pedig 1-et.
Ezek a változtatások azt célozzák, hogy elsősorban a valóban fokozottan rászoruló ingatlantulajdonos családok kapjanak vissza nem térítendő támogatással 2,9-11,3 millió forintot.
Ütemezés
A pályázati ablak régióként eltérő időpontban, négy ütemben nyílik meg az alábbiak szerint:
- I. ütem
- Fejér, Győr-Moson-Sopron, KomáromEsztergom, Vas, Veszprém és Zala megye 2021. 12. 06. 8:00 órától 2021. 12. 27. 18:00 óráig
- Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye 2021.12.13. 8:00 órától 2022. 01. 03. 18:00 óráig
- Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2021. 12. 20. 8:00 órától 2022. 01. 10. 18:00 óráig
- Budapest és Pest megye 2021. 12. 27. 8:00 órától 2022. 01. 17. 18:00 óráig
- II. ütem
- Fejér, Győr-Moson-Sopron, KomáromEsztergom, Vas, Veszprém és Zala megye 2022. 09. 12. 8:00 órától 2022. 10. 03. 18:00 óráig
- Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye 2022. 09. 19. 8:00 órától 2022. 10. 10. 18:00 óráig
- Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2022. 09. 26. 8:00 órától 2022. 10. 17. 18:00 óráig
- Budapest és Pest megye 2022. 10. 03. 8:00 órától 2022. 10. 24. 18:00 óráig
- III. ütem
- Fejér, Győr-Moson-Sopron, KomáromEsztergom, Vas, Veszprém és Zala megye 2023. 09. 11. 8:00 órától 2023. 10. 02. 18:00 óráig
- Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye 2023. 09. 18. 8:00 órától 2023. 10. 09. 18:00 óráig
- Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2023. 09. 5. 8:00 órától 2023. 10. 17. 18:00 óráig
- Budapest és Pest megye 2023. 10. 02. 8:00 órától 2023. 10. 23. 18:00 óráig
- IV. ütem
- Fejér, Győr-Moson-Sopron, KomáromEsztergom, Vas, Veszprém és Zala megye 2024. 09. 02. 8:00 órától 2024. 09. 23. 18:00 óráig
- Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye 2024. 09. 09. 8:00 órától 2024. 09. 30. 18:00 óráig
- Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2024. 09. 16. 8:00 órától 2024. 10. 07. 18:00 óráig
- Budapest és Pest megye 2024. 09. 23. 8:00 órától 2024. 10. 14. 18:00 óráig
Támogatható tevékenységek
A pályázat keretében kizárólag az alábbi két különböző műszaki tartalom egyikére igényelhető támogatás:
- tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás fedezését célzó napelemes rendszer létesítése;
- tetőszerkezetre helyezett, alább részletezett kapacitáskorlát mellett napelemes rendszer létesítése, fűtési rendszer elektrifikálása hőszivattyúval, villamosenergia tároló beépítése és nyílászáró cseréje.
A műszaki tartalom kombinációk közül a pályázat benyújtásakor egyetlen változat jelölhető meg. Fontos tudnivaló, hogy társasházak nem pályázhatnak, csupán társasházi lakások tulajdonosai pályázhatnak. Nem nyújtható támogatás szigetüzemben működő, illetve földre telepített napelemes rendszerekre.
A benyújtás módja
Támogatási kérelmet az online kitöltő programon keresztül nyújtható be. Ehhez először be kell jelentkezni a napelem.palyazat.gov.hu oldalon, az „Egységes beléptető felület bejelentkezés” gomb használatával.
Figyelem! A pályázat kitöltő felületéhez való hozzáférés előfeltétele a regisztrált kivitelezővel történő szerződéskötés, továbbá, hogy az érintett kivitelező a kapcsolódó funkció segítségével a napelem.palyazat.gov.hu oldalon rögzítse a pályázatot benyújtani szándékozó, megrendelő – adóazonosító jelét. Szerződés, illetve jelen bekezdésben leírt adóazonosító rögzítés hiányában a pályázatbenyújtási felület nem érhető el.
Csak azok a vállalkozási szerződések számolhatók el, amelyeket a kivitelező regisztrációs listára történő felvételét követően írtak alá.
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.
A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így közel 25 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.