Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Épületgépészet

Közműcsőhálózatok szerelése

2018/6. lapszám | Rácz László |  8715 |

Figylem! Ez a cikk 7 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Közműcsőhálózatok szerelése

A közműhálózat az emberi és ipari környezetben fontos társadalmi szükségletek kielégítésére létesített vezetékrendszer, amely az épített környezethez továbbítja a szolgáltatást. A közmű a gazdaság, ezen belül pontosabban a piacgazdaság szereplője. A közmű műszaki létesítményei önkormányzati, szolgáltatói tulajdonban vannak. Az üzemeltetést az önkormányzattal kötött üzemeltetői szerződés alapján vállalkozási formában végzik. A vezetékrendszerek üzemeltetői – kevés kivétellel – monopolhelyzetben vannak.

A fogyasztó közvetlen kapcsolatba többnyire csak a hálózattal, illetve annak egy részével kerül. Az elosztóhálózat általában közterületen helyezkedik el. A fogyasztásnak időbeli csúcsértékei vannak, ennek megfelelően a rendszereket az átlagfogyasztásnál jóval nagyobb kapacitásra kell kiépíteni. A közművek a létesítéskor megteremtik annak műszaki lehetőségét, hogy a későbbiek során újonnan rákötött felhasználók igényei is kielégíthetők legyenek. A közművek a települések szerves részét képezik. A települések tervezésénél biztosítani kell a közművek területigényes létesítményeinek helyigényét.

A cikk még 17 500 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 990 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megveheti és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1990 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1990 Ft-ért, online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9990 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

Szakoktatás

Kapcsolódó