Hűtőközegek osztályozása
2019. szeptember 18. | Lantos Tivadar | 6406 |
Az alábbi tartalom archív, 7 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A hűtőközegek osztályozását az MSZ EN 378-1:2002 szabvány rögzíti. Ebben meghatározzák a biztonsági besorolást, a mérgező hatás szerinti csoportosítást, és egyéb paramétereket is rögzítenek. Nézzük át, melyek is ezek.
Csoportok, osztályok
A hűtőközegeket az egészségre és a biztonságra gyakorolt hatásuk szerint csoportosítják, valamint gyúlékonyságuk és mérgező hatásuk szerint osztályozzák. A hűtőközegeket a légköri nyomáson és szobahőmérsékleten mutatott alsó gyúlékonysági határuk alapján három csoportba sorolhatjuk. Az első csoportba tartoznak azok a gázok, amelyek semmilyen koncentrációban sem gyúlékonyak gőz alakban a levegőben. A második csoport elemei olyan hűtőközegek, amelyeknek a levegővel alkotott keverékében az alsó gyúlékonysági határ 3,5 térfogatszázalék vagy ennél nagyobb. A harmadik csoportba tartoznak azok a közegek, melyeknek a levegővel alkotott keverékében az alsó gyúlékonysági határ 3,5 térfogatszázaléknál kisebb. Az alsó gyúlékonysági határt az ANSI/ASTM E 681 szabvány alapján határozzák meg.
A hűtőközegeket mérgező hatásuk szerint az A és B csoport egyikébe kell besorolni. Az A csoport elemeibe olyan gázok tartoznak, melyeknek nincs káros hatásuk azokra a dolgozókra, akik a rendes 8 órás munkanap és a 40 órás munkahét esetén naponta ki lehetnek téve időben átlagolt 400 ml/m3 (400 ppm térfogat szerinti) vagy ennél nagyobb koncentrációjú közegnek. A B csoportba azok a hűtőközegek tartoznak, melyeknek nincs káros hatásuk a fent említett dolgozókra 400 ml/m3-nél kisebb koncentrációban, de bizonyos feltételek mellett mérgező bomlástermékek keletkezhetnek belőlük lánggal vagy meleg felületekkel való érintkezéskor. Az L1. (A1.) csoportú hűtőközegek fő bomlásterméke – a szén-dioxid mellett – a sósav és a fluorsav. Bár ezek mérgezőek, rendkívül feltűnő szaguk révén kisebb koncentrációban is automatikus és egyértelmű figyelmeztetést adnak.
| Nagyobb gyúlékonyság | A3. | B3. |
| Kisebb gyúlékonyság | A2. | B2. |
| Nincs lángterjedés | A1. | B1. |
| Kisebb mérgező hatás | Nagyobb mérgező hatás |
A szabvány egyszerűsített csoportosítása szerint a következő besorolásba helyezhetjük a hűtőközegeket:
L1. = A1.
L2. = A2., B1., B2.
L3. = A3., B3.
Ha bármi kétség merül fel, hogy valamely hűtőközeg melyik csoportba tartozik, akkor azt szigorúbb elővigyázatossági intézkedéseket követelő csoportba kell besorolni.
A hűtőközegek, blendek osztályozásáról bővebben 2019. októberi lapszámunkban olvashat.
Legyen Ön is előfizetőnk!
Lapunk nem létezhet előfizetők nélkül, ezért fontos, hogy minél több, szakmáját szerető, munkájára igényes épületgépészt, víz-, gáz-, fűtés-, hűtő-, klíma-, légtechnika-szerelőt tudhassunk olvasóink között. Ha Ön is egy ilyen kolléga, akkor szavazzon nekünk bizalmat és a VGF&HKL-re való előfizetéssel fejezze ki a szakma iránti elkötelezettségét! Az éves előfizetés díja 13 990 Ft, amit akár azonnal, bankkártyával is kiegyenlíthet. Ezért az összegért 10 lapszámot juttatunk el Önhöz, ami azt jelenti, hogy egy szám mindössze 1399 Ft-ért kerül a postaládájába. Mit kapunk manapság ennyi pénzért? A napi munkavégzéshez elengedhetetlen szakmai ismereteket biztosan nem!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.
A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 13 990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így közel 26 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.