Wekerle Plusz: Minden bizonnyal támogatható lesz a villamos teljesítménybővítés és a mérőhelyek szabványosítása
2026. november 5. | Erdősi Csaba |
A Magyar Hőszivattyú Szövetség (MAHÖSZ) konferenciáján kérdést tehettünk fel a Gazdasági és Energetikai Minisztérium villamosításért és dekarbonizációért felelős helyettes államtitkárának. Bart Istvántól azt tudakoltuk, hogy a Wekerle Plusz pályázat keretében a hőszivattyús beruházások támogatása kiterjed-e majd a mérőhelyek szabványosítására és a teljesítménybővítésre is. A válasza röviden: valószínű.
A hőszivattyús piac fejlődésének európai és hazai kilátásai, a beruházásokat ösztönző állami intézkedések, valamint a meglévő épületek hőszivattyús korszerűsítésének gyakorlati kérdései kerültek terítékre a Magyar Hőszivattyú Szövetség (MAHÖSZ) november 5-i konferenciáján. A Lechner Rendezvényközpontban tartott szakmai találkozót Kiss Pál, a MAHÖSZ elnöke nyitotta meg. A konferencia moderátori feladatait Szilágyi László, a Mérnök Média Kiadó vezetője látta el.
A délelőtti program központi témái az európai hőszivattyús piac helyzete és a technológia elterjedésének akadályai voltak. Paul Kenny, az Európai Hőszivattyú Szövetség (EHPA) vezérigazgatója az európai trendeket és piaci kilátásokat tekintette át, különös tekintettel azokra a szűk keresztmetszetekre, amelyek lassítják a hőszivattyúk térnyerését.
15 millió forintos hitel és akár 50 százalékos támogatás
Ezt követően Bart István helyettes államtitkár (nyitóképünkön) a hőszivattyúk kormányzati energiapolitikában betöltött helyéről beszélt. Előadásának egyik fontos témája a nemrég bejelentett Wekerle Plusz program energetikai felújításokat támogató eleme volt.
Az eddig nyilvánosságra hozott kormányzati tájékoztatás szerint a Wekerle Plusz energetikai programja családi házak, társasházak és panellakások felújítását célozza. A családi házak esetében legfeljebb 15 millió forintos, 15 éves futamidejű, fix 3 százalékos kamatozású hitel lesz igényelhető. Ehhez a felújítás előtti energetikai besorolástól függően 30 vagy 50 százalék vissza nem térítendő támogatás társulhat. A legmagasabb hitelösszegnél ez 4,5, illetve 7,5 millió forintos állami hozzájárulást jelenthet.
A programban hőszigetelésre, nyílászárócserére, árnyékolásra, használatimelegvíz-rendszer korszerűsítésére, hőszivattyú vagy hatékony split klíma telepítésére, valamint a fűtési rendszer szabályozásának fejlesztésére is lehet majd forrást igényelni. Gázkazán telepítése nem tartozik a támogatható beruházások közé. A konstrukció alapvető elvárása legalább 30 százalékos energiamegtakarítás elérése.
A társasházi és panelprogram külön finanszírozási feltételekkel működik majd. A téglaépítésű társasházakban lakásonként legfeljebb 5 millió, a panellakások esetében 4 millió forintos kamatmentes hitel lesz elérhető, 15–20 éves futamidővel. A hitelösszeg 30 vagy 50 százaléka itt is vissza nem térítendő támogatássá válhat az energetikai feltételek teljesítése esetén. A társasházi fejlesztések elszámolható költségei között a házközponti fűtés korszerűsítése, a távhő-hőközpontok fejlesztése és a hőszivattyús klímaberendezések telepítése is szerepel. A jövő tavasszal induló program a kormányzati célkitűzés szerint évente mintegy 30 ezer, 2030-ig pedig több mint 120 ezer otthon energetikai korszerűsítéséhez járulhat hozzá.
Bart előadása a program ismertetésén túl nem hozott olyan új részleteket, amelyek érdemben módosítanák az eddig megismert feltételeket. Lehetett viszont kérdezni, és mi éltünk is a lehetőséggel. Az iránt érdeklődtünk, vajon a hőszivattyús beruházások támogatott munkálatai körébe tartozik-e a villamos teljesítménybővítés és a mérőhelyek szabványosítása, hiszen az előbbi előfeltétele lehet magának a hőszivattyú-telepítésnek, utóbbi pedig elengedhetetlen a H-tarfia igénylésének. Válaszában a helyettes államtitkár leszögezte, hogy a részletszabályok kidolgozása még folyik, így a kérdésre egyértelmű igennel vagy nem tud válaszolni, de véleménye szerint a felvetett munkálatok támogatása logikus és nagyon valószínű.
A pénzügyi ösztönzőkön túl
A két előadást panelbeszélgetés követte, amelynek központi kérdése az volt, hogy kizárólag a pénzügyi ösztönzőkön múlik-e a hőszivattyús piac fejlődése. Kiss Pál moderálásával Paul Kenny, Varga Katalin, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) képviselője, Zuggó Balázs, a Daikin Hungary szakembere, valamint Boldizsár Ildikó Liza, a Rezsinullázó Kft. képviselője vett részt a beszélgetésben.
A délelőtti program második nagy egysége a hőszivattyús épületfelújítások gyakorlati tapasztalatait járta körül. A MAHÖSZ tagvállalatainak szakemberei konkrét alkalmazási példákon keresztül mutatták be, miként válthatók ki a korábbi fűtési megoldások hőszivattyús vagy hibrid rendszerekkel.
Tóth Attila, a Panasonic képviseletében az Aranykor projekt komplex intézményi fűtéskorszerűsítését ismertette. Divinyi-Zsoldos Tamás, a Geoconcept szakembere a geotermikus hőellátás és az integrált hőszivattyús légtechnika kapcsolatáról tartott előadást. Mezősi Bence, a Mayekawa képviseletében hulladékhő-alapú hőszivattyús energiatermelési esettanulmányokat mutatott be. Tóth László, a MAHÖSZ részéről a nagy hőszivattyúk távhőellátásban történő alkalmazását tárgyalta, míg Versits Tamás, a Weishaupt szakembere a nagy épületek hatékony hibrid hőellátásának gyakorlati megoldásait ismertette.
Hazai piaci adatok és az F-gáz-szabályozás
A konferencia délutáni programjában a hazai hőszivattyús piac méretének és alakulásának bemutatása, valamint a hűtőközegeket érintő új szabályozás gyakorlati következményei kaptak helyet.
Gerencsér Ákos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal előadója az OSAP 2572 hőszivattyús adatgyűjtés 2023 és 2025 közötti eredményeit ismertette. Ezt Glück István, az NKVH osztályvezetőjének előadása követte az új F-gáz-rendeletből következő hűtőközeg-tilalmakról és az azokhoz való alkalmazkodásról. Szalai Gabriella, a MAHÖSZ képviseletében a rendelet biztonsági mentességének gyakorlati alkalmazását mutatta be.
A nap záró szakmai fóruma a hazai hőszivattyús piac terjedésének szűk keresztmetszeteit vizsgálta egy panelbeszélgetés keretében.
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.
A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 13 990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így közel 26 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

