A megjelenések éves ütemezése a Médiaajánlat oldalon található.
VGF szaklap 2002. december
PVC-csövek alkalmazása az épületgépészetben – Környezetvédelmi vonatkozások
|
1750
A Víz-, gáz-, fűtéstechnika 2002. decemberi számában dr. Muzsay András foglalkozott a PVC-csövek épületgépészeti alkalmazásaival, illetve környezetvédelmi vonatkozásaival. A cikk korrekt és átfogó tájékoztatást nyújt, nem kendőzi el a PVC „zöld szempontból” problémás vonatkozásait sem. Bízunk abban, hogy Muzsay úr álláspontját az általa képviselt Műanyag Csőgyártók Szövetsége minden tagvállalata elismeri és osztja. A cikk jó példa arra is, hogy még a műanyaggyártóknak és a környezetvédőknek sem kell feltétlenül ellenfeleknek tekinteniük egymást. Bárcsak több, hasonló típusú termékeket előállító vállalat nyújtana hasonlóan nyílt és korrekt tájékoztatást. Jelen válaszban tehát nem kívánunk belekötni a vitaindító írás állításaiba, inkább pár megfontolandó kiegészítést teszünk az ott felvetettekhez.
Szigeteljünk, mert érdemes
Szabó Péter
|
9355
1
Kivitelezőkkel gyakran előfordul, hogy az építkezés végére szinte elfogy a pénz és a gépészeti szigetelésre már nem fordítanak akkora figyelmet. Pedig a szigetelőanyagok és helyes falvastagságuk kiválasztása legalább annyira fontos, mint például a radiátorszelepek megbízhatósága.
A gázkészülékek elhelyezésének jelenlegi szabályai
Veresegyházi Béla
|
8832
2000. május 19-ei, második lapszámunkban interjú jelent meg Jánki Viktorral, az MBVTI (Műszaki Biztonsági Vizsgáló és Tanúsító Intézet) tanúsítási vezetőjével arról, hogy milyen módon kerülhetnek forgalomba Magyarországon gázkészülékek, valamint mik az elhelyezési szabályaik. Nos, akkor az volt a helyzet, hogy napokon belül várható egy olyan változás, miszerint az IP44 kategóriájú készülékek is elhelyezhetőek lesznek kád fölé. Ám azóta sokkal lényegesebb változások történtek, ezekről beszélgettünk Rajner János tanúsítási vezetővel.
Szobatermosztátok
Tóth István
|
33 140
1 5 (1)
„Egyedileg szabályozható fűtés” -szól a varázsige a mai magyar lakáspiacon. A házak, lakások üzemben tartásának költségét legnagyobb részt általában a fűtési költségek teszik ki. Jogos tehát az igény, hogy a lakó saját igényeinek megfelelően, mégis takarékosan fűtsön. Eltekintve a fűtési rendszer kiválasztásának, kialakításának kérdéseitől, ebben a cikkben most az egyedi fűtésű lakások helyiséghőmérséklet-szabályozásával, foglakozunk, kiemelten a szobatermosztátokkal.
Hőmérséklet-érzékelők
A hőmennyiségmérés elmélete és gyakorlata III.
Horváth Gábor
|
19 395
1 5 (1)
Az egyik ipari park üzemeltetője a következő jelenségre figyelt fel: változatlan üzemvitel mellett az egyik hőmennyiségmérőn a visszatérő hőmérséklet egyszer a kazánházban mért 72 °C, míg teljesen váratlanul, egyik pillanatról a másikra, 20-25 °C-kal alacsonyabb értéket mutat, majd egy rövid idő után a visszaáll az eredeti 72 °C-ra. Mivel úgy gondolta, hogy vagy az ellenállás-hőmérő vagy a hőmennyiségmérő kör számítóegysége rossz, kérte a cseréjüket. Valóban készülékhiba okozta a leírt jelenséget?
Hőmennyiségmérők utólagos beépítése
|
10 863
A hőmennyiségmérés tipikusan napjaink egyik fontos, egyre inkább előtérbe kerülő kérdése. Régen egy panel- vagy bérház lakója akkor is annyit fizetett a fűtésért, ha egész télen nyitott ablaknál aludt és a meleg ömlött ki az utcára, mint aki egész évben ki sem nyitotta az ablakot. Ma már senki sem akar a másik helyett fizetni, ez természetes. Az alábbiakban néhány példát olvashatnak már megvalósult beruházásokról, hogy hogyan alakultak a költségek, illetve milyen megtakarításokat értek el a lakók.Házgyári paneles 5 szintes, egycsöves, távfűtéses, 22 éves épület.
Használjuk az evá-t
Tomcsányi Erzsébet
|
11 180
Az evá-ra december 20-ig lehet(ett) jelentkezni. Az alábbiakban arról olvashatnak, milyen esetekben szűnik meg az eva-adóalanyiság, illetve két példán keresztül hasznos alkalmazási tanácsokkal lát el minket a cikkíró.
Súlyos gázfogyasztói balesetek tanulságai
Dr. Barna Lajos
|
10 970
1 4 (1)
Az elmúlt években több olyan peres üggyel kerültem kapcsolatba, amelyben a károsultak gázkészülékek üzemével kapcsolatba hozható szén-monoxidmérgezést szenvedtek. Ezek az esetek több olyan tanulságot hoztak, amelyekről – megítélésem szerint – a szakmát tájékoztatni kell, illetve amelyekről szakmai körökben beszélni szükséges.
Vízkezelés felelősséggel
Komáromi Gábor
|
2796
Az előző számban indított sorozatunkban foglalkoztunk a vízkezelés jelentőségével, illetve említést tettünk a különböző vízkezelési technológiákról. Ebben a számban ismertetjük a legelterjedtebb és talán legősibb szűrési technológiákat.
A „kényszerfeltaláló”
Veresegyházi Béla
|
2883
Egy mérnök története, egy olyan szakemberé, akinek munkáján, ötletein keresztül képet kaphatunk a gázszolgáltatás múltjáról, jelenéről, jövőjéről. Érdekes téma, amit valószínűleg csak azok ismernek igazán, akik a tűz közelében voltak. Juhász László ilyen ember