VGF&HKL szaklap

Következő lapszámunk október 2-án jelenik meg.

A megjelenések éves ütemezése a Médiaajánlat oldalon található.

VGF&HKL szaklap 2009. április

A csatorna méretezése

Cséki István |  17 258
1

A csatornázás fontosságát mutatja az a tény, hogy mikor a több ezer éve az etruszk vagy a római birodalomban használt csatornázás egy időre feledésbe merült, a városokban élő emberek között járványok törtek ki, és pestis, kolera stb. tizedelték az ott lakókat. Amikor felismerték a tömeges megbetegedések keletkezésének okát – a csatornázás hiányát –, s elkezdték kiépíteni azokat, a járványok is megszűntek. A csatornázás jelentőségét támasztja alá, hogy amíg 50-60 évvel ezelőtt szinte az összes kútvíz iható volt, ma alig találunk olyan kutat, melynek vize megfelelő lenne, mert időközben elszennyeztük a talajvizeket, ezért ma már tilos a szennyvizeket elszikkasztani. Ennek ellenére sajnos még ma is sokfelé bekerül a talajba a szennyeződés (engedély nélkül), mert kényelmesebb ily módon eltüntetni a szennyvizeket, mint elszállíttatni, s a felelőtlen emberek bele sem gondolnak abba, hogy gyermekeik és unokáik majdani életét nehezítik meg ezzel.

A gázszolgáltató szemszögéből II.

Aszódi János |  2800

A gázszolgáltató szemszögéből II. cikkünkről bővebben olvashat, ha rákattint a címre.

Cégautóadó

 3076

A törvényalkotó úgy gondolta, hogy az szja-ban szereplő cégautóadót sokan megpróbálják kikerülni. Ezért idén a személyi jövedelemadó-törvényből a gépjárműadó-törvénybe helyezték át a cégautóadó megfizetését. Az szja-törvény keretében szabályozott, cégautóadóból származó központi költségvetés bevétele tavaly közel 30 milliárd forint volt. Az új cégautóadóból 2009-ben 27 milliárd forintot remél a költségvetés - tekintettel arra, hogy a törvénymódosítás február 1-jétől lépett életbe, és az utolsó negyedév adókötelezettségét már 2010 januárjában kell megfizetni.

Épületgépészeti acélcsövek gyártási technológiái

 2959
1

Épületgépészeti acélcsövek gyártási technológiái cikkünkről bővebben olvashat, ha rákattint a címre.

Az ajánlati költségvetés

 2173

Nem ez az első alkalom, amikor a készítésükről írunk. Újdonság, hogy végre megélhettük az oly sokszor áhított változások némelyikét. Tudunk példát a közelmúltból is: a tavaly kibocsátott ún. VIII/5-ös kötet (Kéményrendszerek) jól körvonalazza a szereléstechnológia szerint elkülönített tárgyalás életrevalóságát.

Az egyéni védőeszközök követelményeiről I.

Mattiassich Péter |  2150

Témánk kicsit száraznak tűnhet, de fontos adatokat tudhatunk meg arról, miket is kellene használnunk… Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés megvalósítása céljából, a munkavállalók munkavégző képességének megóvása érdekében ott, ahol a munkavállaló veszélyforrás hatásának lehet kitéve, biztonsági berendezések, egyéni védőeszközök együttes alkalmazásával kell a biztonságos munkakörülményeket megvalósítani.

Földgáz vagy áram?

 5039
1 4 (1)

Alternatíva földgáz- helyett a villamos fűtés? Sokan furcsállhatják, de igen. Közkeletű gondolkodás, hogy a villamos fűtés drága. 10 éve állítok ki a vásárokon villamos fűtéseket. Mindig jönnek látogatók, és mondják: elektromosan fűteni? Hiszen az drága! Miért? - kérdezem. Tudja, mennyibe kerül? Azt nem, csak azt, hogy drága. Ezután következik egy hosszabb beszélgetés, ami alatt meggyőzöm, hogy van értelmes alternatíva.

Elmélkedés a tömegkályháról

Libik András |  11 063
1 5 (1)

Rövid összegzésként, a tömegkályha a járatos kályháétól eltérő hőtárolójú fűtőberendezés, ami egy más fejlesztési koncepció terméke, egyenértékűek, semmivel sem jobb egyik a másiknál. Mindkettőt lehet jól és rosszul megépíteni, ezért vigyáznunk kell, hogy mit mivel hasonlítunk össze. A kályha tömege általában nagy, de találkozhatunk a középnehéz járatos kályhához hasonló tömegű berendezésekkel is.

Szennyvíz a lakásban

Szemán Róbert Fülöp Miklós |  4179
1 5 (1)

E havi tanulságos történetünk szorosan kapcsolódik a március számunkban megjelent visszatorlás-gátlóval foglalkozó cikkhez, akár annak a folytatása is lehetne, rávilágítva az említett szerelvény fontosságára.  Főhősünk éppen lakásvásárláson töri a fejét. A választás végül egy régi építésű XI. kerületi sorházi lakásra esett, amely ugyan elég drága volt, de kitűnő fekvése és a jó környék kárpótolták a házaspárt a magas vételárért.

Beépített szelepes radiátorhoz való alsó vagy sarok csatlakozó szelepek

 5783
1 5 (1)

Beépített szelepes radiátorhoz való alsó vagy sarok csatlakozó szelepek cikkünkről bővebben olvashat, ha rákattint a címre.

Hőszivattyús fűtés-hűtés alternatíva a magyar piac

 2242

Az előző számban hosszú egyeztetések után megjelent, hogy az ELMŰ/ÉMÁSZ áramszolgáltató csoport bevezeti 2009. 03. 02-tól a hőszivattyúkhoz a kedvezményes GEO-tarifát, és ehhez az ÉTE Hőszivattyús Szakosztály partneri műszaki támogatást adott. Ugyanakkor kértük, hogy a Szakosztály minősítési és minőséget biztosító műszaki normái legyenek az alapjai a kedvezmény igénybevételének. A www.hoszisz.hu honlapon közzétettük a nemzetközi hőszivattyús berendezések EHPA minősítési rendszerének alapvető elvárásait, amely táblázatos formában a COP-értékek elvárható mértékét adja meg a különböző primer hőforrást, környezeti hőt hasznosító módokra.

Megújuló környezetvédelmi miniszter

 938

Megújuló környezetvédelmi miniszter cikkünkről bővebben olvashat, ha rákattint a címre.

Vélemények a kiállításról

 2287

Az elmúlt évek – hazai kiállításszervezési szokásokkal kapcsolatos - szakmai vitái nem múltak el eredmény nélkül, és így egy újra összevont és együttesen megrendezésre kerülő Construma és Hungarotherm kiállítás várta április 1. és 5. között a Hungexpo Budapesti Vásárközpont területén látogatóit.

Tréfás Tárlat - 2009 április

 1281

Tréfás Tárlat - 2009 április cikkünkről bővebben olvashat, ha rákattint a címre.