Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Inkább a csempe menjen, mint hogy az ólomcső maradjon!

| |  1145 |

Inkább a csempe menjen, mint hogy az ólomcső maradjon!

Lapunk cikksorozatban igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy milyen veszélyt jelentenek a vízfogyasztók számára az ólomból készült strangok és leágazó vezetékek. A végső megoldás ezek cseréje, ami technikailag nem bonyolult, de esetenként sziszifuszi munka. Vegyük most sorra az ólomcsövek kiváltásának menetét, és az esetleges buktatókat, amelyek leggyakrabban a lakók ellenállása miatt jelentkeznek.

A régi építésű, a második világháború előtt vagy nem sokkal utána átadott társasházak mindegyikét ólomból készült felszálló víznyomócsövekkel (strang) szerelték, és szintén ólomból készültek a leágazó vezetékek (a lakások, albetétek saját belső hálózata) is. A csövekből kioldódó ólom számos egészségügyi kockázatot hordoz, különösen a kisgyermekekre veszélyes. Értelemszerűen Budapesten és a vidéki nagyvárosokban a legrosszabb a helyzet, aki kíváncsi rá, hogy ő maga mennyire érintett, vessen egy pillantást erre a térképére. Ez persze nem pontos száz százalékosan, de hozzávetőleges képet azért ad a probléma súlyosságáról.

A feltárással kezdődik minden

Akár teljes strangcseréről, akár a leágazó vezetékek kiváltásáról van szó, a munka minden esetben a feltárással kezdődik, és ez bizony akár tovább is tarthat, mint maga a szerelés. A vezetékek nyomvonalát senki sem ismeri pontosan, kis túlzással élve nyomozni kell, hol ágaznak le az ötven vagy száz éve elburkolt csövek. A nyomozásban segítséget nyújthat egy hőkamera, de csak a bontás ad biztos „diagnózist”, így ez zajjal, kosszal és sok egyéb kellemtelenséggel járó munka nem megúszható.

Szabó Kristóf, egy gyorsszolgálatnál dolgozó vízszerelő járatos az efféle munkákban. Főként akkor találkozik ólomvezetékkel, amikor csőtörések miatt hívják Budapest belső kerületeibe. Mint elmondta, nehézséget okoz, hogy a közös felszálló vezetékek nem mindig futnak függőlegesen az egymás felett lévő lakások között, mert a gyakori átépítések, lefalazások miatt az egykori mesterek kénytelenek voltak elhúzni azokat. Ez könnyen ment, hiszen az ólomcső kézzel is hajlítható, de a jelen szerelőire nézve azzal a következménnyel jár, hogy gyakran nem csupán a falat, de akár a padlót is meg kell bontaniuk ahhoz, hogy lássák, mivel van dolguk. Találhatunk ólomcsövet az ajtó fölött vagy a lépcsőház falában elvezetve, de olyan is előfordul, hogy valamelyik korábbi felújítás során, új nyomvonalon haladva már kiváltottak bizonyos szakaszokat, ám a régi csövet benne hagyták a falban. Egy-egy ilyen „vakcső” pluszmunkát ad a szakembernek, akivel az is előfordult már, hogy felszerelt egy elzárót az egyik lakásban, ami aztán meglepetésre a szomszéd lakásban is elzárta a vizet. Ilyenkor addig kell vésni, amíg meg nem találják a lekötést, de ebben az esetben a bontás értelemszerűen a szomszéd lakást is érintheti.

Mivel csupán a feltárás ad teljes képet az elvégzendő munkáról, a felelősségteljes szakemberek általában két árajánlatot adnak a szerelésről. Az elsőt, ami csupán egy durva becslés, még a feltárás előtt készítik el, a másodikat pedig, ami már pontos, a feltárás után.

Többre becsüljük a dizájnt az egészségnél?

Társasházi strangcserére leggyakrabban akkor kerül sor, ha csőtörés történik, de tervszerű, hibaelhárítástól független kiváltásra alig akad példa. Pedig egy fegyelmezetten gazdálkodó társasháznak nem okozna gondot, hogy évente legalább egy ólomstrangot kicseréljen a közös költségből képzett felújítási tartalékhoz nyúlva, így belátható időn belül körbeérnénk. Így, szakaszosan szoktuk cserélni egyébként a tetőcserepeket is – nyilatkozta lapunknak egy neve elhallgatását kérő közös képviselő. A főváros hetedik kerületében dolgozó szakember szerint ugyanakkor hiába lenne pénz teljes csőcsere kivitelezésére, ha a szándék megbukik – márpedig rendszerint megbukik – valamelyik tulajdonos ellenállásán. Ezt közgyűlésen nem lehet orvosolni, mert hiába társasházi közös tulajdon maga a nyomócső, a csempe a falon már magántulajdon, és a lakók egy része inkább ragaszkodik a csempéjéhez, mint hogy elviselne némi kényelmetlenséget az egészsége érdekében. – A közös képviselő az ajtón túl tehetetlen. Ha mondjuk egy háromemeletes házban felszálló közös vezetéket cserélnénk, de abba a második emeleti lakó nem egyezik bele, akkor csak a földszinti, az első és a harmadik emeleti szakaszt tudjuk kiváltani. Különleges, kegyelmi állapot az, amikor az egy vezetékről vételező lévő lakások tulajdonosai egyetértésre tudnak jutni a teljes kiváltásról – számolt be tapasztalatairól a közös képviselő.

Fentebb említettük már, hogy a strangcsere pontos árát csak a feltárás mutatja meg, de ha nincsenek különösen váratlan meglepetések, egy négy szinten átfutó csövet jelenlegi anyagáron és jövő év eleji kivitelezéssel nagyjából 1,5 millió forintért lehet kiváltani a közös képviselő szerint Budapesten. Ebbe a vezeték cseréje és a lakásokon belüli durva kőművesmunka értendő bele, de nem fedezi az esetleges újracsempézés, a festés vagy a munka utáni takarítás költségét. Ha ezeket is beleszámítanánk, figyelembe véve az olykor igencsak egyedi kívánságokat a tulajdonosok részéről, a határ a csillagos ég. – Egy-egy ilyen felújítás után, noha jellemzően gyorsan elkészül, sok lakónak lesz keserű a szájíze. Panaszkodnak a zajra, a porra, a néhány órás kényelmetlenségre, de nem veszik figyelembe, hogy mi van a mérleg másik serpenyőjében. A fiatalok megértik, hogy az ólommentes ivóvíz megéri a befektetést, a középkorúak szeme előtt azonban már az lebeg, hogy nem szeretnék ismét felújítani a fürdőszobájukat vagy a konyhájukat, inkább vállalják az ólommal szennyezett ivóvíz fogyasztásának a kockázatát, az idősek zöme pedig egyenesen úgy van vele, hogy „legyen ez már az unokák gondja” – számolt be a saját tapasztalatairól a szakember.

Helyzetértékelését osztják a vízvezeték-szerelők is. Egy zárt szakmai csoportban kérdezgettük őket, és volt közülük, aki elmondta, még teljes strangcsere esetén is előfordul, hogy néhány lakó a régi ólomcsövét kötteti vissza az új felszálló vezetékre, csak hogy ne kelljen megbontania a falat.

Érdemes belevágni egyedül is

Felmerül a kérdés, hogy érdemes-e belevágni úgy egy strangkiváltásba, ha valamelyik érintett lakás tulajdonosa nem engedi, hogy nála is bontsanak, vagyis a csere csak részleges lehet. A válasz határozott igen, mert a részleges csere is jobb, mint ha minden marad a régiben. Minél rövidebb szakaszon érintkezik ugyanis az ólomcsővel az ivóvíz, annál kisebb mennyiségben tud kiválni a mérgező szennyeződés. Különösen akkor érdemes erre áldozni, ha valaki amúgy is teljes lakásfelújítást tervez. Ha már le van verve a csempe a fürdőben, nem okoz túl sok pluszmunkát felderíteni a falban futó felszálló vízvezeték anyagát és állapotát, s ugyanez vonatkozik a fő lefolyóvezetékre is. Arról, amit találunk, hasznos tájékoztatnunk a közös képviselőt is. Hiszen ne feledjük, ezek a vezetékek a társasház osztatlan közös tulajdonát képezik, így indokolt esetben, például szivárgás, jól láthatóan elöregedett karimás kötések esetén a cseréjük is a társasház feladata.

Hogyan csinálják?

A régi és az új vezetékek kötésére többféle módszer is létezik. Megbízható módszer a forrasztás, de komoly szakértelmet igényel, és tudomásunk szerint ma már a legtöbb szakiskolában nem is tanítják a tanulóknak. Így a fiatalabb szakemberek idegenkednek tőle, nem szívesen vállalják, noha olcsó megoldás. Manapság a legtöbb esetben éppen ezért már valamilyen külső menetes gyorskötőt használnak. Ezek acél- és ólomcsövekhez egyaránt felhasználhatók. A hasított szorítógyűrű kialakítása lehetővé teszi az összekötendő csövek egyenes tengelyű, merev, illetve szögeltéréses beépítését is. A külső menetes gyorskötőkkel a munka, nem véletlenül hívják így, valóban gyors, és nem igényel akkora szakértelmet, mint a forrasztás. A csatlakoztatandó cső végét először is a tengelyére merőlegesen el kell vágni, ügyelve rá, hogy a csővég sorjátlan és deformálatlan maradjon. Ezután a hollandit, a szorítógyűrűt, a nyomógyűrűt és a tömítőelemet a gyártó által megadott sorrendben és mélységben fel kell tolni a csővégre. A csővéget az elemekkel együtt toljuk be a csavarzattest tömítőkamrájába, majd kulcs segítségével meghúzzuk a hollandit.

Egy gyakorlati példa

Lapunknak volt módja idén ősszel végigkövetni egy háromemeletes társasház egyik felszálló víz- és lefolyóvezetékének együttes cseréjét. A kiváltásra utóbbi törése miatt került sor; a szennyvíz több lakást is áztatott. A munkát mind a négy érintett lakás tulajdonosa támogatta – az is, akit az ázás nem érintett. A földszinti lakásban amúgy is éppen teljes körű felújítást végeztek, így ott nem okozott túl nagy felfordulást a pluszmunka, sőt, egyenesen kapóra jött. Az első emeleti lakást körülbelül nyolc éve újították fel, akkor a leágazó vezetékeket már kiváltották, akárcsak a harmadik emeleti ingatlanban. Így ezeken a helyeken most korszerű leágazó csövek csatlakoznak a korszerű, ólommentes stranghoz. A második emeleten ugyanakkor tudomásunk szerint már nem ez a helyzet, ott az új strangra visszakötötték a lakás régi ólomvezetékét, mert a tulajdonos nem vállalta a cserével járó munkát és kiadást.

Csőcsere és értéknövekedés

Vajon drágábban lehet-e eladni egy olyan lakást, amelynek csapjaiból biztosan ólommentes víz folyik, mint egy olyat, amelyről ez nem mondható el? A kérdésre nincs egyértelmű válasz. Az ingatlanforgalmazók keresőjében – egyelőre – nincs olyan pipa, hogy „Ólommentes csapvíz”. Ráadásul az ország népszerűbb területein olyan drága egy lakás, hogy talán egy-két plusz négyzetmétert lehet venni annyi pénzből, amennyibe a komplett csőcsere kerül, így akár azt is mondhatnánk, hogy ebből a szempontból ez nem oszt, nem szoroz. Igen ám, de ahogyan a használt autók közül is nagyobb bizalommal választanak olyat a vásárlók, amelynek ismert az előélete, a szervizkönyve vezetett, netán a javításokról, alkatrészcserékről, lakatolásokról még fotók is készültek, úgy a használt lakások iránti bizalmat is erősítheti egy-egy jól dokumentált, számlákkal is alátámasztott felújítás. A régi ólomcsövek kiváltása így nem csupán a benne élők egészségét szolgálja, hanem adott esetben kapóra jöhet, ha piacra kerül az ingatlan. Nem biztos, hogy drágábban, de talán gyorsabban talál új gazdára, mint azok a hasonló adottsággal rendelkező lakások, amelyek tulajdonosai semmilyen biztosítékot nem tudnak nyújtani az érdeklődőknek az ingatlan valós műszaki állapotáról.

ólom

Kapcsolódó