A megjelenések éves ütemezése a Médiaajánlat oldalon található.
VGF szaklap 2003. november
Egyszerűsödik a hőszivattyú telepítése?
|
13 331
A Gáztörvény sok változást hozott a szakmában dolgozóknak. Az eddig a legkaotikusabb viszonyok között „sínylődő” hőszivattyú helyzete is rendeződni látszik. A téma akkor került érdeklődésünk homlokterébe, amikor egyik – egyébként valamilyen szinten a hőszivattyúval foglalkozó – kollégánk elfaxolta nekünk a törvény egyik passzusát, mondván: no, már megint megnehezítették az ügyintézést! Utánaeredtünk a témának és Pécsen, ebéd közben „elkaptuk” Szabados Gábort, a Magyar Bányászati Hivatal elnökhelyettesét egy szóra. Beszélgetés közben több kérdés is felmerült, így megegyeztünk egy interjúban, amire elkísért a legnagyobb magyarországi hőszivattyú-forgalmazó ügyvezetője.
Miért (is) vezessük az építési naplót?
Dr. Barcsik József
|
7056
1 5 (1)
Miért (is) vezessük az építési naplót? – tehetjük fel magunknak a kérdést. Egy pillanat alatt készen lehetünk a válasszal is. Vezetnünk kell, mert jogszabály, miniszteri rendelet írja elő. A jelenleg érvényben lévő 51/2000. (VIII. 9.) FVM-GM-KöViM együttes rendelet foglalkozik az építőipari kivitelezés, valamint a felelős műszaki vezetői tevékenység gyakorlásának részletes szakmai szabályaival és az építési naplóval. A rendelet szerint építési naplót kell vezetni minden létesítési engedélyhez kötött, valamint a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó kivitelezési munkáról.
Beüzemelés, karbantartás
Veresegyházi Béla
|
7108
Sorozatunk első darabjában a készülékszerelő szakma alapjairól írunk.
Új nyilvántartási előírások a szokásos piaciárral kapcsolatban
Tomcsányi Erzsébet
|
10 901
2003. szeptember 1-jétől hatályos a 18/2003. (VII. 16.) PM rendelet a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről, amelynek rendelkezéseit a hatályba lépésének napjától megkötött szerződésekre kell alkalmazni.
A sörösüveg akció
|
8180
Az alábbi történettel szeretném Orolin András tervezőmérnök, Móczár Imre szerelési részlegvezető és Weckermann Lőrinc vezető szerelő emlékét felidézni (mindhárman önzetlenül adták tovább tudásukat, szakmailag segítettek elindulni a pályán 1956-ban).
A mozgássérültek fürdőszobái
|
16 517
1
Az elmúlt években törvényekkel szabályozták a mozgáskorlátozottak közlekedését megkönnyítő, és az általuk használt fürdők, mellékhelyiségek kialakításának szempontjait, előírásait. Az Európai Unióba való belépésünk után ezen előírások betartását és betartatását a mostaninál szigorúbban fogják ellenőrizni, megkövetelni. Tapasztalatunk szerint a mellékhelyiségek és a fürdőszobák kialakítása terén meglehetősen nagy a tájékozatlanság, amely valószínűleg a nem kielégítő tájékoztatásból ered.
Amikor a külföldi építkezik
Veresegyházi Béla
|
8648
Én, a riporter valójában egy kombi cirkó beüzemelését mentem megnézni; nos, abból végül semmit sem láttam. De nem bántam meg: a házigazda, egy kedves, Iránból ideszármazott, fiatal fogorvosnő sok érdekeset mesélt.
Régi idők fűtései Cserépkályhák és kandallók
|
17 511
1 5 (1)
Az 1960-as évekig majdnem kizárólag a fatüzelésű cserépkályhákat és esetleg szénfűtésű ö. v. kályhákat alkalmazták a lakások fűtésére. Mára majdnem elfelejtettük, hogy ilyen is volt. A fatüzelés jellemző előnye, hogy tiszta. A tüzelés ugyan munkaigényes, a fát általában fel kell aprítani, amivel örökös gond volt a fűtési hónapokban. Pozitív jellemzője viszont, hogy falában a cserépkályha jelentős mennyiségű hőt tárolt, pazarló túlfűtés általában nem jelentkezett, és további előnynek számított, hogy a kályhában lobogó rönkök a meleg mellett megnyugtató hangulatot is sugároztak. Ennek a fűtési módnak a mai központi fűtésekhez viszonyítva személyes varázsuk volt.
Félreértések a zárt tágulási tartály méretezése körül
Cséki István
|
51 089
1 4 (1)
Sajnos egyre több helyről hallok a zárt tágulási tartállyal kapcsolatos hibás méretezési elvet. Nem szeretném ezt a problémát nagyon tudományos oldalról megközelíteni, de a jó méretezéshez szükséges minimumról beszélni kell.
Légszomj
Meyer József
|
10 163
Most, hogy javában tart a fűtési idény, már túl vagyunk a légtelenítési feladatainkon. Nem csörgedezik a patak a radiátorokban, már nem riadunk föl legszebb álmunkból a varatykoló áramlási zajok miatt.
Zárt égésterű 24 kW-os beépített (60 literes) tárolós kazánok
|
1172
Zárt égésterű 24 kW-os beépített (60 literes) tárolós kazánok cikkünkről bővebben olvashat, ha rákattint a címre.
Adalékanyagok kisteljesítményű meleg vizes fűtési rendszerekben
Jeckel János
|
14 809
1 5 (1)
Az utóbbi időben egyre több olyan adalékanyag jelenik meg a piacon, amely a fűtővízbe adagolva fejti ki hatását. A ma már elterjedt adalékanyagok a következő főbb célokat szolgálják: fűtési rendszerek tisztítása, a fűtési rendszer kismérvű tömítetlenségének megszüntetése, a rendszer korróziós károk, illetve elfagyás elleni védelme.
Válts Arcot! II.
Matis Bálint
|
2802
Életünk folyamán sokszor megfigyelhetjük, hogy külső jegyeink megszűnése vagy gyökeres változása komoly véleményezés kíséretében történik. Hasonlóképpen ezekhez a folyamatokhoz, cégünk arculatának kialakítása alatt is olyan kritikatömeg zúdul ránk, amelyből ha nem tanuljuk meg kihámozni a számunkra hasznos információkat, úgy fogjuk érezni, hogy ránk szakadt az ég, ízlésvilágunk fabatkát sem ér, és hogy az arculattervezésünkre szánt idő és pénz számunkra haszontalanul vált köddé.