Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Csapatjátékos

2021. június 30. | támogatott cikk, szponzor: Econix |

Csapatjátékos

A jégen centert játszik. Nem ő szerzi a legtöbb gólt, de rengeteg gólpasszt ad, és mindent lát a pályán. Cégvezetőként is a csapatban hisz, és abban, hogy a nemzetközi multik profizmusát és hatékonyságát magyarországi középvállalatnál is el lehet érni. Ismerje meg az Econix Kft. nemrégiben kinevezett ügyvezető igazgatóját!

Január óta Szücs András irányítja ügyvezetőként az egyik legnagyobb magyar épületgépészeti kivitelező társaság, az Econix Kft. munkáját. A 46 éves, épületgépész-mérnöki és közgazdász MBA végzettséggel rendelkező szakember tervezőként kezdett dolgozni, majd egyéves angliai kitérő után a Hilti magyar leányvállalatánál vállalt munkát. Itt 15 évig dolgozott, mérnökként, marketing- és sales-vezetőként, majd marketing- és mérnökigazgatóként vívott ki magának elismerést. A 15 év azt bizonyítja, hogy nem az a cégről cégre ugráló típus, ezért nehéz szívvel ugyan, de azért döntött mégis a váltás mellett, mert még több felelősséggel járó munkára, a folyamatok teljes átlátására, cégvezetésre vágyott Ebbe bele is kóstolt egy svéd hátterü gyártócégněl, de szíve visszahúzta az építőipar változatosságához és dinamikájához.

Ambíciója kapóra jött az Econix Kft.-t társtulajdonosként korábban vezető Rádi Péternek, aki Szücs András érkezésével a társaság mögött álló cégcsoport fejlődésére koncentrálhat. „Első körben bizalomról és professzionalizmusról volt szó« — vázolja fel a tulajdonosokkal való kapcsolatát és döntésének mikéntjét Szücs András, hozzátéve, hogy elsősorban olyan céget keresett, ahol már a vállalati kultúra része mind az ügyfélcentrikusság és az innovációra törekvés. Az Econix Kft. tökéletes választásnak bizonyult, a cég megfelel a XXI. századi cég elvárásainak, többek között egyedülálló vállalatirányítási rendszerének, cégcsoport saját gyártó- és raktárbázisának köszönhetően több mint másfél évtizede megbízható, tőkeerős cégként ismeri a piac.

A „civilben” alsóbb osztályban ugyan, de versenyszerűen jégkorongozó cégvezető a vállalatirányításhoz is úgy áll hozzá, mint a sporthoz. Az amerikai hokilegenda, Wayne Gretzky édesapjának tulajdonított mondást, amely valahogy így szól: „Ne oda korcsolyázz, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik!”, Szücs András az üzleti életre vonatkozóan is a siker egyik alapfeltételének tartja. „Dinamikusnak kell lennünk az ügyfelekkel való kapcsolattartásban, és gyorsan kell reagálnunk az igényeikre. Ezenkívül előre kell gondolkodnunk, főleg, ha stratégiaalkotásról van szó. Amikor a jövőt próbáljuk meghatározni, amikor arról döntünk, milyen irányba menjen a cég, akkor nem a mostani szakmai környezetre kell szabnunk a stratégiánkat, hanem azt kell kitalálnunk, hogy három, négy vagy öt év múlva milyen lesz a piac.” Szücs András biztos benne, hogy az Econix a jövőben is meghatározó társasága lesz a hazai építőipari ágazatnak.

Persze ahogy a pályán, a munkában is „kell egy csapat„. Szücs András a jégen centert játszik. Nem ő lövi a legtöbb gólt, de ő adja a gólpasszokat, és élvezi, hogy a pályát átlátva irányíthatja a játékot. Ezzel a taktikával szervezi csapatba a munkatársait is, elérve, hogy a cég szlogenjét ne csak az elégedett meglévő ügyfélkör, hanem új partnereik is megtanulják, miszerint az Econix Kft. „életre kelti épületét”.

 

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.

A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 22 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →