Ablakcsere és energia-megtakarítás kontra szén-monoxid-mérgezések?

2014. április 3. | Nagy Gábor |  3355 |

Az alábbi tartalom archív, 11 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Vártam egy pár napot, hogy lehiggadjak, mert elviselhetetlennek éreztem azt, hogy naponta, kétnaponta szén-monoxid-mérgezéses halálestekről tudósít a média, és csak az okokról hallgatnak mélyen… Pedig a legfőbb kötelességük éppen a megelőzés érdekében szükséges tájékoztatás lenne, ehelyett inkább félretájékoztatást kap a hallgató–néző.

Látva a híradókban futó képsorokat – egy-egy tragédia kapcsán –, nem lehetett nem észrevenni, hogy legtöbb helyszínként új, általában műanyagablakos épületeket, lakásokat mutatott meg a kamera. Nem szeretnék előre ítélkezni a szakértői vélemények ismeretének hiányában, mégis megkockáztatom, hogy a híradók kommentjeivel ellentétben nem a gázkészülékek hibája, hanem az égéshez szükséges levegő hiánya miatt következik be ezen balesetek nagyobbik része.

Ma Magyarországon minimum egymillió lakásban van egy vagy több kéményes gáz- és/vagy szilárdtüzelésű berendezés. Ezek túlnyomó része az elmúlt 30-40 évben úgy került telepítésre, hogy az égéshez szükséges oxigént tartalmazó levegő a lakáson kívüli szabad térből, az ajtó- és ablakréseken keresztül jutott be a lakásba, lakótérbe. A tömeges méretűnek mondható nyílászáró-cserék miatt ez a helyzet alapvetően megváltozott.

A tüzelőberendezések létesítésére szigorú előírások vonatkoztak, amelyekben közös elv, hogy az egészségre ártalmas égéstermék miatt minden esetben előzetes engedélyhez kötött a létesítésük. A nyílászárók szigetelése, hermetikusan záródókra történő cseréjük ezzel szemben semmiféle engedélyhez nem kötött, sőt támogatott, és a támogatás sincs műszaki feltételekhez kötve, pedig nagyon is indokolt lenne. A gázszolgáltató szinte csak akkor értesül a tényekről, ha már baj van, a kéményseprő közszolgáltató is csak az éves ellenőrzések során, ha elég lelkiismeretes a kéményseprő, és sajnos a jelenlegi baleseti statisztika alapján néha már későn.

Amikor a kéményseprő észleli a légellátás hiányát, kötelessége a tüzelőberendezés használatát megtiltani, azonban a tiltás sokszor eredménytelen, a lakossági reakció pedig gyakran az, hogy legközelebb már be sem engedik a kéményseprőt.

Napi munkám során egyre gyakrabban keresnek fel olyan lakástulajdonosok, akik a nyílászáró-cseréket követően (és csak elvétve előtte) szembesültek azzal, hogy veszélyessé, életveszélyessé vált a lakásuk, mert lecsökkent vagy megszűnt a szellőzés, penészesedik a lakás, rossz a levegő, visszafüstöl a kandalló, kazán, bojler stb. Sokszor a kéményseprők irányítják hozzám ezeket az embereket, hogy találjak valamilyen megoldást a levegőellátás visszaállítására. Mondanom sem kell, hogy amikor a szükséges méretezéseket elvégzem, és elkészítem a megoldásokat, akkor sokan inkább visszacsinálnák a nyílászárócseréket, mondván, hogy az kidobott pénz volt, ha valaki mondta volna, hogy mivel jár… Pedig elkerülhető lett volna, ha először tervezőmérnökhöz fordul.

A műszaki előírások, szabványok sok ezer oldala szabályozza vagy szabályozni kívánja életünk műszaki vonatkozásait, mégis, az emberi komfortfeltételek közül az egészséges levegőhöz jutást alig néhány súlytalan és indirekt szabály írja elő. Mi, épületgépészek tudjuk (?), hogy egy emberi tartózkodásra szolgáló helyiségben egy felnőtt embernek óránként min. 20 m3 friss levegőre van szüksége (ez egyetlen munkavédelmi szabványban szerepel). Miért nincs ez benne az Országos Építési Szabályzatban?

A zárt égésterű gázkészülékek irányába mutató szabályozás jó és fontos lépés volt, de kevés. Tiltani kellene a nyílászárócserét ott, ahol kéményes (nem csak gáz) tüzelőberendezés üzemel, és kötelezővé kellene tenni, hogy ott is épületgépész mérnök véleményét, tervét kelljen beszerezni, ahol a nyíltról zárt égésterű gázkazánra való csere során a szellőzőkürtőként is funkcionáló kéményjárat kerül elfoglalásra vagy szűnik meg.

Minden típusú tüzelőberendezés létesítésére szigorú szabályozás vonatkozik. Miért nincs hasonló szigor a nyílászáró-cserékre? A kecskeméti kéménykonferencia határozatai között szerepelt, hogy a nyílászárók szakmai szervezetének figyelmét fel kell hívni az épületgépész kontroll nélküli nyílászárócserék veszélyeire? Megtörtént-e? Milyen eredménnyel? Rengeteg kérdőjel, és kétnaponta emberek halnak meg szén-monoxid-mérgezés miatt a XXI. században, ma, Magyarországon!

Félreértés ne essék, nem csak az ablakgyártók, -kereskedők, -beépítést végző iparosok felelősségéről beszélek, hanem a miénkről, épületgépészekéről is. Nekünk kellene országgá-világgá kiáltani, hogy ez a szabályozás, ez a gyakorlat nem jó, baj van, mert emberéletek kerülnek veszélybe. Nekünk kellene a médiát is felszólítani, hogy ne csak a balesetekkel, hanem az okokkal is foglalkozzanak végre. Nekünk kellene a gazdasági-műszaki élet irányítóinak a figyelmét felhívni arra, hogy lépni kell, haladéktalanul! Ezt fontosabbnak gondolom, mint a mérnökbált, vagy hogy hány kredit kell mihez!

A közelmúlt történéseiből (pl. KRESZ-, BTK-módosítások) is látható, de egy társadalom elemi védekezési ösztönei is ezt indokolják; szigorítani kell az előírásokon ott, ahol a figyelemfelhívás kevés! Én úgy gondolom, hogy a rendeletalkotók figyelmét annak kell felhívnia, aki világosan látja az ok-okozati összefüggéseket, ez pedig a mérnök, közelebbről az épületgépész mérnök.

A kéményseprő-szakma áll a legközelebb a lakossági tájékoztatás lehetőségéhez, ezt a 2012 év végén életbelépett új Kéményseprő Rendelet a tüzelőberendezések levegőellátásának ellenőrzésével kötelezettségévé is tette (bár legutóbb már azt hallottam, hogy kivenni készülnek ezt a feladatot a kéményseprődíj tervezett csökkentése okán), azonban a kéményseprő csak azt tudja megállapítani, hogy van-e szellőzőnyílás vagy légbevezető, de azt már nem, hogy az elégséges-e vagy sem. A tartózkodási tér levegőmérlegének elkészítése ugyanis már mérnöki szintű feladat, sokszor nem is egyszerű feladvány.

A szén-monoxid-mérgezések szaporodása azonban csak a jéghegy csúcsa, még ha a legtragikusabb is. A fokozott légzárású nyílászárók rohamos terjedésével párhuzamosan - és erről már sokkal kevesebb kerül a köztudatba - rohamosan romlik az emberi tartózkodásra szolgáló terek levegőminősége. Pár éve szinte berobbant a köztudatba Kajtár László tanulmánya a gáztűzhelyek levegőminőségre gyakorolt hatásáról, és dicséretesen gyorsan megjelent a GMBSZ-ben az „A” típusú gázkészülékek levegőellátására vonatkozó szigorítás (azzal már vitatkoznék, hogy miért kell 24 órán keresztül kb. 60 m3/h-s légcserét vasszigorral előírni - ha gyorsan kiszámolja valaki, kiderül -, így már a gáztűzhely használata drágább, mint az elektromos tűzhelyé), de a vitathatatlan egészségkárosító hatása miatt egyetértek az égéstermék lakásból történő száműzetésével.

Számomra egyértelmű lett, hogy a hagyományos nyílászárók fokozott légzárásúra történő cseréje nemhogy önmagában - egyenértékű szellőzési megoldások hiányában - energia-megtakarítást nem eredményez, hanem rontja a lakások levegőminőségét. Ahol a légcsere hiánya párásodást, penészesedét eredményez, ott rontja a külső határoló szerkezetek állagát, ahol pedig kéményes tüzelőberendezések vannak, ott az enyhétől a halálosig terjedő mérgezést okozhat. Sok ügyfelemtől tudom, hogy évekig is lehet rendszeres fejfájással, asztmával küszködni anélkül, hogy az érintett rájönne; a megfelelő oxigéntartalmú levegő hiánya okozza a panaszait.

Az épületenergetikai tulajdonságok javítására elemi lakossági igény van, ami előbb vagy utóbb újra ki fogja kényszeríteni a lakossági hőszigetelési pályázati lehetőségeket. Jó lenne, ha az ablakszigeteléshez kötődő feltételek közül már nem sikkadna el a komfortterek szellőzésének szükségessége sem.

Tudom, erre most sokan legyintenek, pedig nem kéne. Az első panelprogram pályázatainak megjelenésekor megdöbbenve észleltem, hogy a pályázati feltételekben kifejezetten kizárták a gépészeti átalakítási (pl. fűtés, szellőzés) jellegű ráfordításokat. Megkerestem az országgyűlési képviselőnket (aki szerencsére mérnökember volt), a város építési osztályának vezetőjét, és több alkalommal, többórás beszélgetések árán sikerült rávennünk, hogy interpelláljon a parlamentben és az illetékes bizottságoknál, hogy a csak hőszigetelt épületekben télen vagy nyitott ablakon engedik ki „a megtakarítást”, vagy megsülnek a lakók, mert a fűtésük szabályozhatatlan, így a panelprogram csak pénzkidobás, javítani kell rajta. Nem magamnak tulajdonítom az érdemet, hogy a PanelPlusz és további pályázati lehetőségek már tartalmazták az épületgépészeti rendszerek szükséges korszerűsítésének elszámolási lehetőségét is (de valamennyi részem biztos volt benne).

Megoldásként erre gondolok: felhívni a törvényalkotók figyelmét azokra a műszaki összefüggésekre (jelesül a fokozott légzárású nyílászárók veszélyeire), amelyeket mi, épületgépész mérnökök jól látunk, de önmaguktól a törvényalkotók soha nem fognak teljesen átlátni (sajnos a korábbi képviselő ismerősöm sem képviselő, így hozzá már nem fordulhatok).

Ugyanígy testületileg kellene az Ablakgyártók Szövetségét is megszólítanunk, mint kamara, mint tagozat, hogy a kontroll nélküli nyílászárócserék emberéleteket követelnek, ezért tájékoztassák tagjaikat tevékenységük veszélyeiről és korlátairól! A piaci ellenérdekeltség okán ez nyilván nem egyszerű feladat, de ártatlan emberéletek további feláldozásának elkerülése érdekében mégis erős érv!

Naponta, kétnaponta halnak meg emberek, akik csak a fűtési költségeiket szerették volna csökkenteni, de az átgondolatlan spórolás, a tájékozatlanság és más emberek felelőtlensége miatt az egészségükkel vagy az életükkel fizettek érte. Ezt a folyamatot meg kell állítani! Lehetőleg AZONNAL!

---