Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Támad a fűtőfólia a Construmán?

2019. április 3. | VGF online |  20 194 |

Az alábbi tartalom archív, 5 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Támad a fűtőfólia a Construmán?

Nem minden arany, ami fénylik – mondja a régi közmondás. Bizony, egy szakmai kiállításon is felütik a fejüket olyanok, amelyek hangzatos ígéretekkel csábítják a laikus felhasználókat. Sokat foglalkoztunk már a fűtőfilm hátrányairól, ha úgy tetszik veszélyeiről. De nem eleget! Nézzük meg ismét ezt a „csodaszert”!

Gerillamarketing

Tavaly a Construma egyik standjánál tömegek álltak sorba, mint kiderült, fűtőfóliát árultak, és a vevőközönség várta a csodát. A stand mögötti eladók, kereskedők tavaly még valószínűleg egy másik ipari szegmens alkalmazottjai voltak, azonban egy pár napos tanfolyamon megszerzett tudás már kompetenssé tette a „termékmenedzsereket”. Idén sem lesz ez másképp, a Construma kiállítás ideje alatt az alábbi akciókkal és kedvezményekkel készülnek a látogatók számára:

  • Minden általuk írt „A Nap melege az Ön otthonában” című infra fűtésről szóló könyv vásárlása mellé ajándékba adnak egy működő fűtőfóliát
  • Ingyenes műszaki javaslat készítés az ügyfélnek, amennyiben az ingatlan adatait magával hozza
  • 50%-os kedvezmény a helyszíni felmérés árából, amennyiben a kiállítás ideje alatt rendeli meg
  • Az új viszonteladók regisztrációja mellé most díjmentesítsen biztosítják a nettó 90 000 Ft értékű online képzési anyagukat

Hogy mitől intelligens a fólia, azt a standon szolgálatot teljesítő alkalmazottak idén sem tudták megmondani, viszont szorgosan ecsetelik majd a fóliás padlófűtés előnyeit. Mint kiderült mintaházak is léteznek már, ahol az épület korszerűsítését követően fűtőfilmet szereltek fel. Csökkentek a fűtési költségek, mondják. Valóban, ha szigetelik a házat, kicserélik a nyílászárókat, kisebb lesz a hőveszteség, kevesebbet kell fűteni, de a gázkazános fűtés is sokkal olcsóbb lesz. De erre már nem tér ki a marketing…

Tényleg sokba kerül az e-fűtés…

Sok villanyszerelő kollégát keresnek meg a megrendelők azzal, hogy elektromos padlófűtést akarnak. Létezik erre is jó megoldás, úgy hívják fűtőkábel vagy fűtőszőnyeg, azonban ha csak nincs megfelelő mennyiségű napelem telepítve a ház tetejére vagy a kertbe, ez a fűtési forma is sokkal drágább lesz, mint a gázfűtés, a szilárdtüzelés vagy a hőszivattyú. Az elektromos fűtés csak olyan helyekre ajánlott, ahol más lehetőség nem kínálkozik, csak ritkán kell bekapcsolni vagy speciális feladatokat kell megoldani. Ilyen épületek lehetnek a hétvégi házak, igényként pedig említhetjük a kapubeállók, lépcsők csúszásmentesítését vagy a csővezetékek fagyvédelmét. Anélkül, hogy hosszas számításokba kezdenénk, a fűtési módok költségeinek összehasonlítására vonatkozóan, példaként vegyünk egy átlagos, 6 kW maximális hőigényű (kb. 8875 kWh/év) lakóépületet. Kondenzációs gázkazános fűtésnél az idei energiaárakat figyelembe véve a költség évi 148 000 Ft lesz. Ugyanez egy COP3-as hőszivattyúval H/GEO tarifával kb. 68 000 Ft, „nappali” árammal 118 000 Ft. Hőszivattyúnál figyelembe kell venni az évi átlagos hőmérsékletet, hiszen 0 °C alatt a hőszivattyú hatásfoka jelentősen romlik. Ami a lényeg, hogy elektromos fűtőfilmmel, fóliával a fűtési költség 355 000 Ft lesz, ezek a makacs tények.

Értékcsökkentő beruházás

Mi történne egy átlagos családi házban, ha egyik napról a másikra fűtőszőnyeget fektetnénk? Közelítsük meg a kérdést az energetikai tanúsítvány szempontjából. Egyre többen veszik figyelembe egy eladásnál vagy albérlet keresésénél az épület fizikai jellemzőit, hiszen ez határozza meg a rezsit. Mint tudjuk 2-3 éve megváltoztak a tanúsítás feltételei, az a lakás, ami korábban „A” minősítést kapott, a megváltozott szabályok után már csak „EE” lett. Ha pedig úgy döntenének a tulajdonosok, hogy lecserélik a gázkazánt fűtőfilmre, bizony a minősítés azonnal „HH” azaz „gyenge” lenne. A fűtőfilm telepítésével tehát értékcsökkentő beruházás történhet az adott épületben. Nem is beszélve az új építésű házakról, lakásokról, ahol nem kaphatna a régi rendszer szerint használatbavételi engedélyt az épület.

Kérdések válaszok nélkül

Több helyen megtekinthető a fűtőfilm szakszerű telepítéséről szóló videó az interneten. A villanyszerelés és szakmagyakorlás kapcsán jó néhány kérdés merül fel bennünk, amire egyértelmű választ egyik gyártó sem tudott megfelelően adni, sőt a kezünkbe kerülő leírások egyikében sem találtunk megfelelő információkat. Első és legfontosabb kérdés, hogy mi a fűtőfólia érintésvédelmi módja? Minden villamos szerkezetnek rendelkeznie kell egy jelzéssel, mely megállapítja, hogy az adott készülék melyik érintésvédelmi osztályba sorolható. A besorolás nem rangsorolja a készülékeket, hanem az érintésvédelem megvalósításának a módjára utal. Említés szintjén az I. osztályba sorolható készülékek burkolata, ami az alapvédelmet biztosítja, rendszerint valamilyen vezetőképes anyagból készül. A II. osztályú készülékek a kettős szigeteléssel vagy megerősített szigeteléssel ellátott elektromos eszközöket tartalmazzák. Végül a III. osztályba tartoznak az érintésvédelmi törpefeszültségről üzemelő elektromos eszközök. Vajon a fűtőfólia ezek közül melyikbe sorolható? A következő fontos kérdés, hogy a fűtőfilm, fűtőfólia vezetékei egyszeres szigetelésű vezetéknek számítanak? Ha igen, akkor a szabvány szerint védőcsőben, vezetékcsatornában, profilcsőben, villamos szigetelőn helyezhető el. Ez a kritérium vajon hogyan tud teljesülni? A vezetékeket a fűtőfilmre „fülek” segítségével préselik rá, egy fogó segítségével. Mi garantálja, hogy a vezeték préselését a megfelelő profilba és a megfelelő módon végzik el? A célszerszám ugyanis nem illeszkedik a vezető keresztmetszetéhez, és a préselendő formához sem. Régen két kalapáccsal is alakítottak ki vezetéksarukat, meg is volt a következménye.

A fűtőkábeleket ismerjük

Létezik szabvány a fűtőkábelekre és villamos felületfűtésekre is. Ennek értelmében, ha a fűtőfilmet földelt vezetőárnyékolás nélkül szállítja a gyártó, akkor elvileg a szerelőnek kellene kiviteleznie azt. A mennyezetbe és padlóba 30 mm, oldalfalra 3 mm lyuktávolságú szőtt fémhálót kell használni, amit a földelő hálózathoz kell csatlakoztatni. Az elektromos felületfűtéshez az érintésvédelmi kioldószerv 30 mA ÁVK. Minden létesített fűtéshez dokumentációt kell adni. A leírásban benne van a fűtőegység típusa, gyártója, száma, felületi teljesítménysűrűsége, elrendezése, kötődobozok elhelyezése, vezetők árnyékolása, névleges „hideg” ellenállása, túláramvédelme, szigetelési ellenállása, próbafeszültsége, levezetési kapacitás és a termékismertető. Ezeket az adatokat a fűtőrendszer elosztótáblájában vagy annak közelében szükséges feltüntetni. Vajon ezeket a fűtőfilmgyártók, -forgalmazók is megkövetelik a telepítőktől? Ez a szerelési mód lényegesen megdrágítja a beruházást.

Eltérő feszültségszintek

A fűtőfóliákat több laboratórium is vizsgálta már, többek között Kardos Ferenc, kiadónk állandó szerzője is végzett méréseket. Ő több, a piacon fellelhető fűtőfilmet is vizsgálat alá vont, volt olyan, amelyik 220W/m² névleges teljesítmény helyett 400 W/m² teljesítményt vesz fel a hálózatból, amely komoly problémák forrása lehet. Egyrészt a kivitelező kikalkulálja a fűteni kívánt helyiség hőigényét, ehhez méretezi a fűtőfóliát, és meghatározza, hogy kell-e a meglévő villamos hálózatot bővíteni. Ha kétszer akkora lesz az áramfelvétel, jobb esetben a kismegszakító a fűtőfólia bekapcsolása után le fog oldani. De a nagyobb teljesítmény miatt fellép a túlmelegedés – az önszabályozás ellenére is be fog következni –, ami a laminált padlót tönkre is teheti. De mitől lehetséges a nagyobb teljesítmény? Kardos szerint egy 220 W-os névleges teljesítményű fólia 400 W feletti teljesítményt akkor ad le, ha eredetileg az amerikai, 110 V-os piacra szánták. Magyarországon és egész Európában 220-230 V van a háztartási hálózatban. Ennek következtében az ilyen fóliák élettartama drasztikusan lecsökken.

Elektroszmog?

A magasfeszültségű távvezetékek és a transzformátorok környezetében mérhető elektromágneses sugárzás (EMF) egészségkárosító hatása napjainkban még nem nyert tudományos bizonyítást, de vizsgálatok tárgyát képezi. A fűtőfóliát ebből a szempontból is megvizsgálta Kardos Ferenc, sőt, összehasonlítást tett a fűtőkábelekkel.

Fűtőkábel esetén az elektromos térerősség egy kerámiacsempe alatt 0 V/m. Ennek oka, hogy a fűtőkábel árnyékolt rézharisnyával rendelkezik, amely a földpontra van kötve. Olyan, mintha vízáramoltatásos padlófűtést mérnénk, semmilyen hatással sincs a környezetre.

A fűtőfólia esetén nem volt elég az egy csempevastagság, mert a mérőműszer méréshatára – 1999 V/m – kevésnek bizonyult. A fűtőfólia felett 6 csempevastagságra a mérhető 1835 V/m, ami döbbenetesen magas érték. Hogy mekkora, azt jól szemlélteti a 220 kV-os távvezeték alatt, a talajtól 1 méter magasságban történő mérés, ahol a térerősség 1958 V/m.

A mérést végzők tettek egy próbát, lekötötték a fűtőszőnyegről a földelést, amely az árnyékoló hatást biztosította. Természetesen földelés nélkül azonnal megjelent az elektromos térerősség, ám érdekes módon így is jóval kevesebb – 835 V/m –, mint a fűtőfólia esetében.

Az elektromos térerősség után a mágneses térerősséget is megmérték. A fűtőkábeles fűtőszőnyeg felett mérhető mágneses sugárzás változó, a kábelek felett magasabb, köztük lényegesen alacsonyabb. A közel átlagos érték 79 nT (nanotesla). Ez egy korrekt érték, a német ajánlás az 500 nT feletti értéket tartja extrém magasnak. A fűtőfólia – kisebb áramfelvétele ellenére – maximális értékben hatszorosan felülmúlja a fűtőkábel legmagasabb pontján mért értéket (240 nT). Az egyik oldalán 1526 nT mérhető, amely az extrém magas határt 3-szorosan felülmúlja. Ebben a paraméterében is sokkal rosszabb, mint a fűtőkábel, amelynek az árnyékolása nem segít a mágneses tér csökkentésében úgy, mint az a térerő mérésénél. A 220 kV-os távvezeték alatt a mágneses térerő 1555 nT, szinte egyező érték, mint az erősen reklámozott fűtőfólia felett.

Írásunkban összefoglaltuk az aggályainkat a fűtőfilmekkel kapcsolatban. Nem állítjuk azt, hogy a fűtőfilm nem használható bizonyos feltételek mellett, vagy hogy egészségkárosító hatású lenne, de szakszerű érvekre szükség lenne, ám ez idáig nem érkeztek hozzánk olyan állítások, amelyek meggyőztek volna bennünket a fűtőfilm létjogosultsága mellett.

Kiegészítés

2019. április 8.

Az egyik fűtőfólia-forgalmazó reagált cikkünkre. Alább teljes terjedelmében közöljük levelét, bár szakmai álláspontunkat fenntartjuk.

Az Infra Fűtőfólát már sok támadás érte...

...amire kellően felkészültünk az évek alatt. A leggyakoribban szerint „elektromos árammal fűteni

drága”; az „infra fűtőfólia elektroszmog kibocsátása kiakasztja a mérőműszert”; “a hőszivattyúnál jobb és gazdaságosabb fűtés nem létezik” ...és hasonlóak. A körültekintő látogatónak pillanatok alatt oszlattuk el a kételyeit, azonban felütötte a fejét néhány új tévhit is.

1. tévhit: „A fűtőfólia telepítését követően az épület „EE” besorolást kaphat csak.”

Ez egy általánosítás és az infra fűtőfóliára nem igaz. Hagyományos elektromos fűtés esetén lehetséges a leminősítés, de infra fűtőfóliánál ez biztosan nem így van. A legtöbb energetikai szoftverben ugyanis külön kategóriában szerepel az infrafűtés, mert nem azonos tulajdonsággal rendelkezik, mint más elektromos fűtés.

2. tévhit: „A fűtőfólia szerelési módja lényegesen megdrágítja a beruházást.”

Az az igazság, hogy körültekintő számításaink szerint töredéke a beruházási költség más fűtési rendszerek kialakításához – főleg egy hőszivattyúhoz képest, – az üzemeltetése napelemmel kombinálva pedig ingyen van, míg más rendszernél van folyamatos üzemeltetési és karbantartási költség is. Ügyfeleink gyakran hozzák el árajánlatainkat szakértőinknek és megdöbbennek, amikor a drasztikus különbséget meglátják az általunk forgalmazott Infra Fűtőfólia javára.

3. tévhit: „A fűtőfóliákat több laboratórium is vizsgálta már, többek között Kardos Ferenc” – írja cikkében a vgfszaklap.hu Az általunk forgalmazott Infra Fűtőfólia terméket nem kérte ki vizsgálatra semmilyen itthoni labor, bár

szívesen adunk erre a célra mintát egy korrekt és szakmai mérés esetén, mert hisszük, hogy bármilyen független szakértői helyzetben helytáll az általunk forgalmazott termék.
Kardos Ferenc (Kardos Labor), tudomásunk szerint nem végez labor tevékenységet, főleg nem ebben a témában. Kardos Ferenc hőszivattyút értékesít, amiben valószínűleg kiemelkedő szakember, maximálisan ért a termékéhez, de az Infra Fűtőfólia technologiában tapasztalattal és jártassággal nem rendelkezik és vélhetően nem is érdeke, hogy egy kedvezőbb megítélésű, teljesítményű és gazdaságosságú terméket favorizáljon.
Az is fontos lehet, hogy amennyiben más hasonló terméket vizsgált is esetleg, azt pedig nem célszerű összetéveszteni az eredeti minőséggel, hiszen ezen a piacon is – mint bármely más iparágban – gyorsan megjelennek az “olcsóbbat de jobbat kínáló” cégek, akik termékéért nem vállalhatunk felelősséget de inkorrekt általánosítást sem fogadunk és nézünk el egyetlen szakértőtől sem.

4. tévhit: „több, a piacon fellelhető fűtőfilmet is vizsgálat alá vont, volt olyan, amelyik 220W/m²

névleges teljesítmény helyett 400 W/m² teljesítményt vesz fel a hálózatból, amely komoly

problémák forrása lehet”

Mint előbb ki is tértem rá, valóban több cég is forgalmaz hasonló terméket, de a kiállításon egyetlen cég van csak jelen ilyen fűtésrendszerrel, az eredeti Infra Fűtőfólia terméknél pedig ilyen nincs ilyen probléma. Több teljesítménnyel forgalmazunk fűtőfóliát, 110 W/m², 220 W/m² és 400 W/m². Minden esetben az épület energiaveszteségének megfelelő teljesítménnyel történik a kivitelezés. Pl. egy jól szigetelt épületben nem telepítünk 400 W/m² teljesítményt, ha csak 20 W/m² az energiaveszteség.

5. tévhit: „Az elektroszmog, többszöröse a megengedett értéknek.”

Az ilyen jellegű tévhiteknél garantálható, hogy a nem telepítési előírásoknak megfelelően mért adatok biztosan nem felelnek meg a valóságnak. A fűtési rendszer telepítését minden esetben szakember végzi, ezért csak a terméket cégünk külön nem is értékesíti. Javasoljuk olvasóinknak, hogy sose vegyen telepítés nélkül az olcsóbb beszerzés reményében hamisítványt vagy hasonlónak titulált terméket!

Az Infra Fűtőfólia minden esetben, kizárólag földeléssel ellátva kerül kivitelezésre. Telepítést követően az elektroszmog pedig 20 cm felett nem mérhető, alatta pedig minden Magyarországon érvényben lévő

határértéknek megfelel, nem úgy mint sok más elektromos fogyasztó a lakásban, mint pl. egy

bébiőr a gyerek ágya mellett, a mobiltelefon, vagy akár a mikrohullámú sütők nagyrésze.

Összefoglalás az Infra Fűtőfólia tévhiteiről

A legtöbb ilyen – fekete propagandát erősítő – cikk szerzője semmilyen konkrét adatokkal nem rendelkezik, vagy szándékosan nem említi. Ne tévessze meg ezért az olvasót sem, ha sok számmal és érthetetlen mértékegységekkel dobálóznak egy oldalon, sok esetben találtunk már rá bizonyítékot, hogy innen-onnan összeollózott, látogatottságot növelni vágyó írásokról van csak szó.

Mielőtt szakembert választ az ember, legjobb, ha átgondolja a következőket is és sokszor megvédheti vele magát, mielőtt megcsalják józan ítélőképességét ezek a tévhitek: vajon miért érdeke egy szakembernek, egy más terméket gyártó vagy forgalmazó cégnek, vagy egy víz-, gáz-, és fűtéstechnikával foglalkozó szaklapnak, hamis adatokkal, nem a témában jártas “szakértőtől” adatokat közölni?

A válasz egyszerű szerintem és le sem kell írnom. Ha valakinek, akire egy cikkben szakértőként hivatkoznak hőszivattyút forgalmazó cége van, érthető, hogy támadja az olyan modern fűtésrendszert, ami piacvesztéssel jár részére.

A körültekintő szakemberek gyakran keresnek fel minket, hogy részt vegyenek szakmai képzéseinken, hogy teljeskörűen tudják segíteni a lakosságot a takarékos és hatékony fűtési rendszer kiválasztásában. A tévhiteket terjesztő cégek, újságok és laborok képviselői sosem voltak hajlandóak részt venni a cégünk által

szervezett szakmai továbbképzéseken, de még csak személyes találkozót, interjút vagy teszt terméket sem kértek tőlünk semmilyen esetben. Pedig azt ajtónk nyitva… várjuk őket tisztelettel!

Önnek kedves olvasó pedig azt ajánlom, járjon el körültekintően, szerezzen be igaz adatokat, pontos méréseket a témában jártas és tapasztalt szakértőinktől, akik bármilyen fűtési rendszerről kapott ajánlatát kielemzik és összevetik más korszerű lehetőségekkel, hogy Ön a legjobbat válassza!  

Tóth Tamás
Toma Family Mobil kft
www.futofolia.hu

 

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.

A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 22 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

Elektromos fűtésFelületfűtés

Kapcsolódó