VGF szaklap

Részletesen a konvektorcseréről

| |  6556 | |

Részletesen a konvektorcseréről

1,5 milliárd forint összegű támogatás érhető el az Otthon Melege Program keretében gázkonvektorok cseréjéhez.

A hazai lakóingatlanokban közel 3 millió korszerűtlen gázkonvektor működik. Mielőbbi cseréjük elősegítése érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 80 százalékos támogatási intenzitás mellett maximum 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. A gázkonvektorok cseréjéhez 2017. szeptember 21-én 8 órától a rendelkezésre álló 1,5 milliárd forint összegű forrás kimerüléséig, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül igényelhetnek támogatást az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyek. A Pályázati kiírás értelmében a pályázatok benyújtása elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül történik az ügyfélkapus azonosítást követően. A pályázati portál a konvektor2017.nfsi.hu honlapon érhető el, ahol 2017. szeptember 21-én 8 órától az adatlapok kitöltésével és a szkennelt dokumentumok csatolásával nyújtható be a pályázat. A pályázati adatlap kitöltésére a nyitás előtt néhány nappal lesz majd lehetőség, de készül adatlapkitöltő segédlet is, amely szintén a pályázati portálon kerül közzétételre.

Elektronikusan kell beadni

A pályázathoz elektronikusan csatolva szükséges benyújtani az alátámasztó dokumentumokat, így az is megfelelő, ha az okmányokról digitális fénykép készül. A csatolmányok feltöltése előtt célszerű megnyitni a lementett dokumentumokat és leellenőrizni, hogy azok megfelelően olvashatók-e. A pályázat csatolmányaiban a pályázat véglegesítését követően módosítani már nem lehetséges, amennyiben szükséges, a feldolgozás során hiánypótlás keretében pótolhatóak a hiányosságok. A pályázattal kapcsolatos értesítések, így a hiánypótlási felszólítás kiküldéséről szóló értesítés is a pályázatban megadott e-mailcímre kerül megküldésre. A beruházás csak a pályázat benyújtását követően kezdhető meg! A pályázat benyújtása előtt megkezdett beruházás nem támogatható. A pályázat benyújtása a nyilatkozattételt követően a szükséges mellékletek feltöltésével történő véglegesítéssel történik meg.A kiíró javasolja, hogy amennyiben csak a támogatással kívánja valaki a konvektorcserét elvégezni, abban az esetben a beruházást a miniszteri támogató döntést és a Támogatói Okirat kézhezvételét követően kezdje meg.

Amennyiben egy helyrajzi számon több lakóingatlan található, és a pályázat tárgyát képező lakás nem azonosítható a tulajdoni lap, vagy a Pályázó lakcímkártyája alapján, akkor a pályázattal érintett ingatlan pontos beazonosíthatósága érdekében jegyzői igazolás vagy az illetékes Kormányhivatal igazoló nyilatkozatának benyújtása szükséges. Amennyiben a konvektorcserével érintett ingatlan osztatlan közös tulajdon részét képezi, abban az esetben használati megosztási szerződés becsatolása szükséges. Fentieken túl továbbá a tulajdoni lapon szereplő tulajdonostársak hozzájáruló nyilatkozatának benyújtása is szükséges.

Csak „A” kategóriás készülékre kaphatunk pénzt

Jelen pályázati kiírással a kimutatható energia-megtakarítást és CO2 kibocsátás csökkenést eredményező konvektoros fűtési rendszerek korszerűsítése, konvektorról konvektorra való cseréje támogatható. Csak és kizárólag olyan konvektorcserék támogathatóak, melyek egyértelműen megakadályozzák a szén-monoxid mérgezés veszélyét és egyben a hatályos Tűzvédelmi és Gáz Műszaki Biztonsági Szabályzatnak megfelelnek.

Csak és kizárólag olyan helyiségfűtő fűtőberendezések beszerzése és beépítése támogatható, tekintettel a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a helyiségfűtő berendezések és a kombinált fűtőberendezések környezettudatos tervezésére vonatkozó követelmények tekintetében történő végrehajtásáról szóló 813/2013/EU rendeletre, melyek 2016. július 1. napja után is forgalomba hozhatók. A 2018. január 1. napját követően beépítésre kerülő helyiségfűtő berendezéseknek meg kell felelnie a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az egyedi helyiségfűtő berendezések környezettudatos tervezésére vonatkozó követelmények tekintetében történő végrehajtásáról szóló a 2015/1188 rendeletnek.

Munkadíj is elszámolható

A pályázat keretében támogathatóak a meglévő gázkonvektor(ok) új gázkonvektor(ok)ra történő cseréje vonatkozásában felmerült anyag- és munkadíjak, továbbá tervezési, engedélyeztetési és egyéb, az átvétellel kapcsolatos szakhatósági költségek, továbbá a tulajdoni lap költsége. Elszámolható költségnek minősülnek továbbá az új kéménybe kötendő gázkonvektorok kéményépítésével, átalakításával, korszerűsítésével kapcsolatos anyag, munka, illetve szakértői költségek is, de ezek önállóan, konvektorcsere nélkül nem támogató költségek.

A pályázati konstrukció nem engedélyezi a támogatási előleg folyósítását. A vissza nem térítendő támogatás folyósítására a Támogatói Okirat alapján a beruházás befejezését, és a teljes bekerülési költség kifizetésének teljesítés igazolását és a Kedvezményezett nevére szóló és általa az elszámoláshoz benyújtott számlák, kifizetést igazoló dokumentumok Pályázatkezelő által történő elfogadását követően kerül sor a Kedvezményezett Támogatói Okiratban megjelölt bankszámlájára történő utalással. Az elszámolásra és azt követően a vissza nem térítendő támogatás utalására kizárólag egyszeri alkalommal, a beruházás befejezését követően kerülhet sor.

Három konvektortípus támogatott

A földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogram tájékoztatójából megtudható:

  • A MIKA 6 E termékcsalád egyedi lokális, konvekciós fűtőkészülékei megfelelnek a pályázati útmutatóban foglalt műszaki előírásoknak, így azok beépítése jelen pályázat keretében támogatható tevékenység. A készülékhez kapcsolódó hőleadókra (radiátorokra) vonatkozó költségek azonban nem támogathatók.
  • Fondital Gazelle Techno Classic 5000 és 7000 gázkonvektorok megfelelnek a 2018. január 1-től érvénybe lépő 2015/1188/EU rendeletnek, és a pályázati útmutató előírásainak, így a készülékek beépítése jelen pályázat keretében támogatható tevékenység.
  • FÉG F8.60EF ErP típusú, hamarosan forgalomba kerülő készülék megfelel a pályázati útmutató előírásainak, így a készülékek beépítése jelen pályázat keretében támogatható tevékenység.

Fontos tudni, hogy a készülékbeszerzésre feltételesen is lehet szerződni, a tényleges cserét későbbi időpontban (pl. tavasszal) is el lehet végezni, és ekkor később beszerezhető más típusú készülék is, amely megfelel a műszaki előírásoknak.

A pályázat benyújtásakor kitöltendő adatlapon a beépíteni tervezett konvektornak csak a teljesítményét szükséges megadni. A megvalósítás során – okirat-módosítás nélkül – a feltételes vállalkozói szerződésben rögzítettől eltérő típusú készülék is beépíthető. Amennyiben a pályázatban megjelölttől eltérő műszaki tartalmú (például más típusú, teljesítményű, méretű) készüléket szerelnek be, az elszámolás során csatolandó 5. számú mellékletben kell feltüntetni a kérdéses változást.

Elérhetőségek

Pályázói e-mail cím: konvektor2017@nfsi.hu

Telefonos ügyfélszolgálat: hétfő–csütörtök 8:00–16:00, péntek: 8:00–14:00

Telefonszámok:
+36 70 945 4294
+36 70 945 4250
+36 70 945 6542
+36 30 891 8819

KonvektorPályázatTámogatás

Kapcsolódó