Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Ki állítson?

2012. december 12. | VGF&HKL online |  2793 |

Az alábbi tartalom archív, 13 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Ki állítson?

Eljött az ido, hogy az áprilisi nagy épületgépészeti kiállítások után egyfajta elozetes mérleget vonjunk. Nem szeretnénk sem egyik, sem másik rendezvény felé irányítani olvasóinkat, ezért inkább csak a tényeket (azaz a szervezok által közölt adatokat) ismertetjük, valamint két véleménynek adunk teret alábbi cikkünkben. A kérdés: ki állítson (ki)?

Azért néhány alapvető dolgot mi is kiemelnénk, hisszük, hogy ezek igazságával az érintettek sem vitatkoznak, no meg feltennénk pár költői kérdést.

A Comforton kevesebben voltak, mint a Hungarothermen, a Hungarothermen pedig nagyságrenddel kevesebben, mint a Construmán. Tegyük fel a kérdést: képes önállóan elég látogatót vonzani szakmánk, az épületgépészet? No és: mennyi az elég? Többen jöttek volna-e, ha csak egy kiállítás van, netán az építészettel összevonva?

Csak a kiállítői számadatokból kiindulva: többet ér a Magyar Épületgépészek Szövetsége, aki a Hungarotherm mellett állt, mint az összes többi szakszövetség, akik a Comfort Budapestet támogatták? És még mindig ugyanitt: mennyit ér a MÉGSZ, ha a 8000-es számot is kevésnek értékeljük? Nem lenne érdemes az „Egy szakma, egy kiállítás” szlogent a szakszövetségekre is alkalmazni? Megérte-e kiállítani a szakcégeknek itt vagy ott, vagy pedig csak egyfajta részvételi kényszer miatt voltak és talán lesznek ott legközelebb is? És végül: hol lesz a legközelebb?

Hungarotherm

  • Helyszín: Hungexpo Budapesti Vásárközpont, A pavilon és A, F szabad területek
  • Időpont: április 25-től 28-ig
  • Látogatók száma: 8000
  • Szakmai látogatók aránya 75%
  • Kiállítók: 11 ország, 191 kiállítója
  • összesen: 5100 m² , 191 kiállító
  • magyar: 4400 m² , 157 kiállító
  • külföldi: 600 m² , 34 kiállító
  • kísérő programok: 100 m²
  • Kiállító országok: Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Szerbia, Szlovákia, Törökország.
  • A Hungarotherm kínálatának árucsoport szerinti megoszlása:
  • Energiatermelés, -ellátás: 12%
  • Fűtéstechnika: 33%
  • Hűtés- és légtechnika 15%
  • Szivattyúk, vízkezelés berendezései: 4%
  • Csatornázás, szennyvízkezelés: 3%
  • Szereléstechnika: 22%
  • Épületvillamosság: 4%
  • Szövetségek, szervezetek: 7%

Comfort Budapest

  • Helyszín: Syma Sport- és Rendezvényközpont, A és C csarnok
  • Időpont: április 18-tól 21-ig
  • Látogatók száma: 6911
  • Szakmai látogatók aránya: 82%
  • Kiállító és konferencia-előadó cégek száma: 80 (3 külföldi) 
  • Terület: 4960 m²
  • A kiállítók tematikai megoszlása:
  • Fűtéstechnika 30,5%
  • Hűtéstechnika 12,5%
  • Lég-, szellőzés- és klímatechnika 15,6%
  • Szivattyúk, vízkezelési berendezések 7%
  • Csatornázás, szennyvízkezelés 2,3%
  • Vízellátás eszközei 5,5%
  • Tűzivízhálózat és elemei 0,8%
  • Szereléstechnika 5,5%
  • Épületvillamosság és szabályozástechnika 2,3%
  • Hagyományos és megújuló energiaforrások 7%
  • Szanitertechnika 2,3%
  • Panelrehabilitáció 1,6%
  • Szolgáltatások, számítástechnika 3,1%
  • Szakkiadók, szövetségek 3,1%
  • Minőség-ellenőrzés 0,8%

Vélemények

Megkérdeztük egy-egy olyan gyártó-, illetve egy kereskedőcég képviselőjét tapasztalataikról, akik mindkét, azaz a Construmával együtt mindhárom kiállításon részt vettek. A következő kérdéseket tettük fel nekik:

  • Miért mentek ki mindkét kiállításra, mik voltak az előzetes céljaik?
  • Elégedettek voltak-e az egyes kiállításokon a látogatószámmal, annak összetételével; a helydíjakkal és szolgáltatási árakkal; a létesítmények komfortfokozatával; a szervezők előzetes marketingtevékenységével.
  • Végül megkérdeztük, hogy nézetük szerint hány épületgépész kiállításra lenne szükség a jövőben, milyen időközönként, és hol?

A Gépész Csoport jelentős kereskedelmi volument fog össze, rengeteg újdonságunk van. Fő célunk éppen ezért a három szakkiállításon való részvétellel az volt, hogy cégcsoportunk imidzsét építsük, az értékesítési hálózatunkat, illetve a házi márkáinkat, újdonságainkat bemutassuk, kommunikáljuk, és végül, hogy rögzítsük a piac visszajelzéseit. A közvetlen értékesítés kisebb hangsúllyal szerepelt terveinkben.

A látogatók száma a Comforton messze elmaradt a várakozásoktól. A szervezők által ígért legalább 10 ezres szám és az általam várt 5-6 ezer helyett 2-3 ezren lehettek összesen, és ezen a kódolvasós rendszer sem segített, ami a tapasztalat szerint egy főt többször, minden egyes ellenőrzőponton való áthaladáskor regisztrált.

A Hungarothermen többen voltak, de ez nem csak a szervezőkön múlt, a kiállítók saját előzetes marketingje és a szervezett látogatócsapatok is segítettek. Furcsa volt a félig lezárt, elkerített csarnok – rossz benyomást keltett az emberben. Talán a kisebb D pavilon megtöltve más képet festett volna.

A látogatók összetétele a Comforton szakmaibb volt, a Hungarothermre több építkező jött ki, de ez várható is volt. Felmerül a kérdés: VÁSÁR-ra van szükségünk, avagy KIÁLLÍTÁS-ra? Az épületgépészetnek a kiállítási forma lenne a jobb, egy olyan rendezvény, ahova kiemelten a szakma jön el. Ilyen szempontból a Comfort ideális lenne, csak mindenből a többszörösére lenne szükség: kiállítóból, látogatóból, marketingből. Mindenesetre legalább a vendégeinkkel volt idő foglalkozni, nem volt az a tülekedés, futószalag-lebonyolítás, viszont az értékesítésben nem generált érezhető hatást.

Az árak tekintetében, mint ahogy sok egyéb téren is, tetten érhető volt a verseny, azaz jóval olcsóbban jutottunk a területhez mindkét helyszínen, mint azelőtt. Persze így is jóval nagyobb anyagi megterhelést jelentett 3 kiállításra elmenni, mintha egyre kellett volna.

A Hungarotherm marketingmunkáját jónak ítélem, Budapesten mindenhol találkoztam pl. az óriásplakátjaikkal. A Comfort marketingtevékenységét minimálisnak tartom, különösen az előzetes ígéretekkel szemben. A konferenciaszervezés nagyon jó ötlet volt, de ezzel együtt sem volt elegendő a látogatók száma.

A helyszínekről, létesítményekről annyit, hogy a Comfort a SYMA csarnokban igazán jó házigazda volt, maximálisan elégedettek voltunk a kényelemmel, bár az nem derülhetett ki, hogy egy nagyobb látogatószámnál pl. a parkolóhelyek elegendőnek bizonyultak volna-e. A Hungarotherm kényelmi téren elmarad riválisától, az infrastruktúra, a parkolás, az építés-bontási állapotok még mindig a régi képet mutatják, bár érezhető a jobbító szándék, ezt jelzi pl. a klíma beszerelése az A pavilonba. A szervezők odafigyelése, segítőkészsége mindkét kiállításnál jól érezhető volt, de ez amúgy is természetesen része a szolgáltatásnak.

Utolsó kérdésükre válaszolva, hogy ha visszaugorva az időben hova mennénk, ha most, a tapasztalatok birtokában kellene döntenünk, az a válaszom, hogy csak a Construmára. A mostani 3 kiállítás hasznában annyit ért, mint régen egy Construma, viszont munkában és pénzben, no meg időben a többszörösét fogyasztotta. Az ideális megoldás egy nagy építőipari-épületgépészeti szakkiállítás lenne, külön pavilonokban az épületgépészekkel, igazi, zárt szakmai napokkal. Véleményem szerint a szakmát (tervezők, kivitelezők, kereskedők, beruházók) jól megszólító szakkiállításnak akkor van esélye, ha az épületgépészetben tevékenykedők egységét erősíteni tudják a szövetségek, kamarák. A kérdés továbbra is megválaszolásra vár sok kiállító számára: valójában KIÁLLÍTÁST vagy VÁSÁRT szeretne?

Slonszki Attila, Gépész Csoport, marketingigazgató

Mi is részt vettünk mind a Construmán, mind pedig a Hungarothermen és a Comforton is, az előbbi kettőn a Saunier Duval márkával, az utóbbin a Vaillanttal. Célunk elsősorban a végfelhasználók elérése volt, a szakmát, úgy érezzük, meg tudjuk találni egyéb utakon, a területi képviselőinken és a szaklapokon keresztül, vagy saját rendezvényeinken. A Saunier Duval idén ünnepli tizedik születésnapját Magyarországon, a Vaillant pedig megújult termékpalettával jelentkezett, tehát volt mit bemutatni.

A Comfort Budapest végfelhasználói szempontból kudarc volt, a Hungarotherm kicsit jobb, de kielégítőnek egyedül a Construma mondható. Az emberek fejében zűrzavar uralkodott: hova, mikor, miért menjünk? Melyik kiállítás kell nekünk?

A kiállítások áraiban verseny tükröződött, lehetőség nyílt az alkura, ilyen szempontból elégedettek lehetünk. Infrastruktúra-oldalról a Comfort igazán „komfortosnak” bizonyult, bár az sajnos nem derülhetett ki, hogy egy nagyobb látogatószámnál pl. a parkolóhelyek elegendőnek bizonyultak volna-e. A Hungexpo területén még mindig áldatlan állapotok uralkodnak, bár láthatóan tesznek erőfeszítéseket a helyzet rendezésére, csakhogy ennek a hely adottságai (elsősorban forgalmi szempontból) korlátot szabnak. Itt csak egy nagymértékű átalakítással lehetne európaivá varázsolni a létesítményt, toldozás-foldozással nem.

A mi konklúziónk az, hogy egy, és csakis egy kiállítás kellene, jól megszervezve, megfelelő hírveréssel mind a szakma, mind a vásárló irányában. Azt pedig, hogy melyik legyen az a kiállítás és milyen formában, mondja meg a szakma széles nyilvánossága. A jó választáshoz azonban az érintettek sokkal nagyobb egyetértésére és világosabb, őszintébb párbeszédre lesz szükség. Egyedül ez növelheti az ágazat érdekérvényesítő képességét – amire nagy szükség lenne.

Donkó József, Vaillant Saunier Duval Kft., ügyvezető igazgató

 

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.

A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így közel 25 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

ConstrumaKiállítás