Ötvenezer látogató volt a Construmán
2012. április 24. | VGF&HKL online |
Az alábbi tartalom archív, 13 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

(MTI) Mintegy 50 ezren látogattak ki a Hungexpóra, Magyarország legnagyobb építőipari seregszemléjére, a vasárnap késő délutánig nyitva tartott Construma 31. Nemzetközi Építőipari kiállításra.
A Hungexpo tájékoztatása szerint a nagy számban megjelenő szakmai érdeklődők mellett az idén ugyan valamivel kevesebb nézelődő volt mint tavaly, ugyanakkor több üzletet hoztak tető alá, mint egy évvel korábban, így az 500 kiállító számára a vásár hatékonyabb volt a 2011. évinél. A szakmai érdeklődőket több mint 40 konferencia várta, és több újdonság a 20 ezer négyzetméteres vásáron.
Az idén a Construma mellett az OTTHONDesign – 1. Otthonteremtési szakvásárt és az URB:ICON – 1. Nemzetközi városfejlesztési kiállítást is megnézhették az érdeklődők. A közlemény szerint az idei Construma leginkább intenzitásával nyerte el a kiállítók elismerését, hiszen a látogatók többsége konkrét vásárlási szándékkal érkezett.
Az építőipar közismert nehézségei ellenére, ezen a fórumon sikerült megtalálni a kínálat és kereslet közötti legrövidebb utat, a mindkét fél számára előnyös megoldásokat. A Hungexpo a Construmát legközelebb jövő áprilisban rendezi meg. A Budapesti Vásárközpont következő eseménye az Industriautomation ipari kiállítás-együttes lesz május 15-18. között.
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.
A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így közel 25 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.