HUNGAROTHERM épületgépészeti szakkiállítás
2014. december 9. | VGF&HKL online | 1889 |
Az alábbi tartalom archív, 11 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A kétévente megrendezésre kerülő HUNGAROTHERM épületgépészeti szakkiállítás 2015-ben ismét várja a kiállítókat a CONSTRUMA csokor részeként. A legnagyobb hazai építőipari seregszemlével együtt a teljes építőipari ágazatot lefedő szakkiállítási csokor nem csupán a hazai piacon örvend nagy népszerűségnek, de regionális szinten is a legjelentősebb szakkiállítások között tartják számon.
2015-ben a HUNGAROTHERM az A pavilonban a CONSTRUMA (Frontál, Dach-Tech, Inter-Isola, Electrolight) kiállítás mellett kap helyet, ezzel is erősítve a különböző területek közötti szinergiákat. A RENEO (megújuló energiák szakkiállítása) pedig a szomszédos D pavilonban kap helyet.
Jelentkezési határidő: december 15.
Az eddigi bejelentkezések alapján elmondható, hogy a korábbi évekhez képest már most nagyobb a kiállítói érdeklődés – több gyártó is bejelentkezett már -, így a helyosztást is megkezdtük. Érdemes tehát minél előbb döntést hozni a részvételről, biztosítva így a kedvező elhelyezést a pavilonon belül.
Szakmai programok
A kiállítás mellett zajló szakmai programok szervezése is gőzerővel zajlik, igen gazdag és tartalmas program várja majd a látogatókat.
- A Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti tagozata szakmai továbbképzést tart a kiállítás ideje alatt a Vásárközpontban a mérnökök számára.
- Megújuló energia az épületgépészetben címmel két napos szakmai konferenciára kerül sor. Ennek keretében nemzetközi kitekintést is tesznek: az ISH 2015 keretében bemutatott legújabb trendekről.
- A Magyar Energetikai Társaság szervezésében ismét lesz Településenergetikai konferencia.
- A Magyar Építész Kamara a kiállítás első napján kötelező továbbképzést tart az építészeknek.
- Intelligens épületvezérléstől a napelem installálásig bezárólag 5 napon keresztül gyakorlati bemutatót láthatnak az érdeklődők
- A hétvégi látogatók számára 2 napos képzést szervez a Merkapt Zrt.
Stratégia együttműködés az ISH tulajdonosával
Európa legerősebb épületgépészeti szakmai szervezete a német Zentralverband Saniter Heizung Klima – a franfurti ISH tulajdonosa - szakmai támogatója a Hungarotherm és Reneo szakvásároknak.
Az együttműködés lényeges eleme hogy a német szövetség a korábbinál nagyobb hatással lesz a Hungarotherm és a Reneo stratégiájára és Németországban a magyar szakkiállításnak egyfajta jószolgálati nagykövete is lesz.
Az intenzív közös munka máris megkezdődött, a ZVSHK javaslatai bekerültek a 2015-ös szakkiállítások szakmai koncepciójába. A felek fontosnak tartják, hogy a legújabb európai szakmai tendenciák a lehető leghamarabb itthon is felerősödjenek, azért a német szövetség különös figyelemmel lesz ezek közvetítésére. Közös szándék, hogy az is, hogy az áprilisban megrendezésre kerülő Hungarotherm-en és Reneo-n az egy hónappal korábban rendezett ISH - ami Európa legnagyobb épületgépészeti szakkiállítása - tapasztalatait és trendjeit is megjelenjenek.
A ZVSHK vezetői itt lesznek április 15-én a budapesti szakkiállítások megnyitóján, és a tavaszi német és magyar kiállítási szezon végeztével folytatják a közös tervezést a következő évek magyar szakkiállításaira vonatkozóan.
Szakmai látogatók
Az idei CONSTRUMA csokron 14 ország 510 kiállítója 17.100 m²–en mutatkozott be, 2015-ben csatlakozik a kiállításcsokorhoz a HUNGAROTHERM épületgépészeti szakkiállítás is, így a kiállítás várható alapterülete több, mint 20.000 m² és legalább 48-50.000 látogatót várnak az idei 44.124-hez képest (auditált adat). A szakmai látogatók aránya 2014-ben 70% volt. 2015-ben a minél magasabb számú szakmai látogató elérése érdekében a vonzó szakmai programokon, a kiterjedt szakmai kommunikáción túl a nagyobb megyeszékhelyekről szervezetten, buszokkal szállítják majd a Vásárközpontba a szerelőket és a nagyobb gyártók partnereit.
Bővebb információ: www.hungarotherm.hu
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.
A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így közel 25 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.