Ismét felfüggesztették a mosógépcsere-pályázatot
2015. július 14. | MTI | 2444 |
Az alábbi tartalom archív, 10 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A pénzügyi keret kimerülése miatt határozatlan időre felfüggesztette kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a mosógépcsere-pályázatok benyújtását az észak-magyarországi régióban.
A régióban július 15-én, szerdán 9 óra 30 percig lehet még pályázatot beadni. A közlemény szerint a pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig kaphatnak támogatást.
Az Otthon Melege program keretében meghirdetett, energia-megtakarítást eredményező mosógépcsere-pályázat július 1-jén a nyugat-dunántúli régióban indult el, majd július 6-án a dél-dunántúli, július 7-én a közép-magyarországi, július 8-án az észak-alföldi, július 13-án a dél-alföldi, július 14-én pedig az észak-magyarországi régióban folytatódott. Mind a hat régióban már az első napon felfüggesztették a pályázatok befogadását forráskimerülés miatt.
A hetedik, a közép-dunántúli régióban július 15-től lehet jelentkezni.
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.
A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így közel 25 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.