Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Gázórája van? Akkor erre számítson!

2015. szeptember 1. | NAPI.HU |  2528 |

Az alábbi tartalom archív, 9 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Gázórája van? Akkor erre számítson!

A Főgáz Zrt. korábban azt állította, hogy nem lesz szükség a gázórák leolvasására, amikor átveszi a lakossági fogyasztókat a piacról távozó szolgáltatóktól. A kivonuló cégek azonban a nagyobb veszteségek elkerülése érdekében a felhasználók egy részénél mégis rendkívüli mérőellenőrzést hajtanak végre – írta a Magyar Nemzet.

A lap által megkérdezett szakértők szerint ennek ok, hogy óriási bevételkiesést szenvedhetnek el az úgynevezett egyetemes szolgáltatási piacról távozó cégek – a német E.On, a francia GDF Suez és az olasz Eni magyarországi leányvállalatai - abban az esetben, ha nem a mérőórák állásának a rögzítése, hanem a felhasználók „bemondása” vagy fogyasztásbecslés alapján számolnak el ügyfeleikkel.

Korábban kötelező volt a szolgáltatóváltáskor leolvasni a gázmérőórákat mind az átadó, mind az átvevő cégnek a pontos elszámolás érdekében. Ezúttal ez nem történik meg, mert a Főgáz nem szándékozik leolvasni mind a 2,5 millió új vevője mérőegységét, s erre egy közelmúltban végrehajtott jogszabály-módosítás lehetőséget is ad számára.

Így az eddigi szolgáltatóktól kéri majd el a korábbi fogyasztási adatokat, s annak, illetve a családok bediktálásának az alapján számláz az új ügyfeleinek. Ezen az Főgáz nem veszíthet: ha később a mérő ellenőrzésénél kiderül, hogy a szolgáltatóváltáskor esedékes elszámoláskor az ügyfél kevesebbet fizetett, az állami gázcég utólag behajthatja a különbözetet. A piacról kivonuló cégek pedig elkönyvelhetik az akár több száz millió forintos ráfizetést – írta a Magyar Nemzet.

 

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.

A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 22 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

FŐGÁZ