Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Ionkazánok alkonya

2015. október 22. | e-gepesz.hu |  1620 |

Az alábbi tartalom archív, 9 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Ionkazánok alkonya

Jó két éve egy kis csoport alakult a VGF szaklap kezdeményezésére és a Koordinációs Szövetség gesztorlásával a gagyi, idézőjeles épületgépészeti termékek felderítésére és eltüntetésére. Most végre eredmény született az ionkazánok ügyében.

Mint a határozatból látható, a határozat már idén januárban megszületett, de a panaszos Koordinációs Szövetség csak most kapott értesítést róla.

Határozat

A mellékelt levél így szólt:

Tisztelt Zoltán Attila Úr!

Hivatkozva a Gazdasági Versenyhivatalhoz 2014. február 6-án benyújtott, és Felügyelőségünkzöz (2015. április 1-jétől: Pest Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya; a továbbiakban: Hatóság) áttétel útján beérkezett beadványára, melyben az Electric White System Global Kereskedelmi Kft. magatartása tárgyában fejtette ki panaszát, az alábbi tájékoztatást adom.

Hatóságom a beadvány alapján 2014. május 12-én eljárást indított az Electric White System Global Kft. (székhely: 2000 Szentendre, Kondor Béla u. 30/A. 2. em. 5.) (a továbbiakban: Ügyfél) ellen, és adatszolgáltatásra hívtuk fel az Ügyfelet a kifogásolt termék ismertetőjében és a honlapokon feltüntetett állítások igazolása érdekében. Az Ügyfél válasza végül 2014. december 16-án érkezett meg Hatóságomhoz.

A megküldött dokumentumok áttanulmányozása után Hatóságom 2015. január 29-én meghozta a PEO/001/00705-2/2015. iktatószámú határozatot, amelyben az Ügyfelet az Electric White System (EWS) megnevezésű termékcsalád forgalmazásával megvalósított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megszüntetésére kötelezte. A határozatot mellékletként csatolom.

Az Ügyfél a határozatban foglaltaknak eleget tett, a beadványban megnevezett honlapok (www.ewskazan.hu és www.ewsglobal.eu) nem elérhetőek.

Kérem tájékoztatásom szíves elfogadását, valamint elnézését kérem a megkésett tájékoztatásért.

Budapest, 2015. október 15.
Üdvözlettel:
XY
felügyelő
Pest Megyei Kormányhivatal
Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály
Fogyasztóvédelmi Osztály

Ezzel párhuzamosan a lapunk érintésvédelmi felülvizsgálatot végeztetett egy beépített Galan ionkazánon - az eredményről, mely szerint a Galan veszélyes, a novemberi számunkban olvashatnak.

 

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.

A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 22 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

Ionkazán