Nagy sikert hozott az első VGF Épületgépész Forma-1
2016. december 6. | VGF&HKL online | 6035 |
Az alábbi tartalom archív, 9 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A 11 épületgépészeti szakképző iskola diákjai által műanyagcső-gyártó cégek anyagaiból készített három- és négykerekű járgányok kiváló versenyt produkáltak az Épületgépészek Napján. Mindez remek promóciója volt az Épületgépészeti Szakoktatási Kerekasztalnak. Képekkel, videóval illusztrált cikkünk itt olvasható.
December 2-án, 9 és 12 óra között zajlott a Budapesti Műszaki Egyetemen a VGF szaklap által szervezett Épületgépészeti Szakiskolai Kerekasztal, melynek kitűzött célja az volt, hogy tárja fel a szakképzés problémáit, próbáljon megoldásokat találni rá, és keltse fel az állami döntéshozók figyelmét. E céljait, bátran mondhatjuk, elérte.
Szemán Róbert VGF főszerkesztő köszöntője után Fábián Zoltán, a Szily Kálmán Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tagintézmény-vezetője beszélt az épületgépészeti szakoktatás képzési rendszere. Őt Feketű Béla, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakképző és Általános Iskolájának igazgatója követte, Szakemberkérdés az épületgépészeti oktatásban című prezentációjával. Smidéliusz Béla, a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Arany János Műszaki Szakközépiskolája és Szakiskolája mérnöktanára és szakmai igazgató-helyettese az épületgépészet és oktatásának a társadalomban elfoglalt helyéről beszélt, az előadások sorát pedig Kocsis István épületgépész szakmérnök, a Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari Szakközépiskolája és Szakiskolája tagintézmény-vezetője zárta, Diákok az épületgépészeti szakoktatásban című előadásával.
A Kerekasztalon elhangzottak kiértékelése a december és a január feladata lesz a VGF számára, de az érdeklődés és az aktivitás azt jelzi, hogy valami megmozdult a szakmában, és nagyon nagy igény van a jobbításra.
12 órától jött el a várva várt Forma-1-es verseny, melyre 11 szakképző intézmény, 11 szponzorral a háta mögött hónapok óta készült. A versenyautók végül menetkészen rajthoz álltak időben, és rendkívül izgalmas, borulásokkal, kiállásokkal, előzésekkel tarkított versenyt vívtak a BME K épületet mögötti park aszfaltján. Ám előtte, hogy a rajtsorrendet megállapíthassuk, az autókat szakavatott zsűri bírálta el, melynek tagjai a következők voltak: Denk András, a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozatának egykori elnöke, a Geberit Kft. volt ügyvezetője, Chappon Ákos, a Kamleithner Budapest Kft., ügyvezetője, Nemes Lajos, a CLH Kft. ügyvezetője, valamint Németh László, az Ensi Kft. ügyvezetője.
A zsűri két szempont alapján bírált: a szépség, dizájn, valamint az épületgépészeti szakmunka színvonala alapján. A három „épületgépészetileg” legszebb járgány pedig a Bornemissza, a Pollack, valamint a Szily „kezéből” került ki.
A rajtsorrend a szépségversenyen, valamint az időmérőn elért eredmények átlagolásával született meg, így péntek délután 2-kor elindulhatott a futam.
És íme a végső sorrend:
- Szily Kálmán Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Budapest
- Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium, Eger
- Budapesti Műszaki Egyetem Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnikai Tanszék
- Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola, Székesfehérvár
- Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola, Miskolc
- Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola, Debrecen
- Széchenyi István Szakközépiskola és Szakiskola, Tapolca
- Arany János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola, Budapest
Három autónál technikai problémák léptek fel verseny közben, ők sajnos nem tudták befejezni a futamot: Fazola Henrik Szakképző Iskola, Miskolc; Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Gépészmérnök Tanszék; Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakképző Iskola és Kollégium, Szombathely.
A dobogósok díjazását a következő cégeknek köszönhetjük: Arco, Coxtherm Kft., Homor és Lányai Kft., Siemens Zrt., Rothenberger.
A verseny izgalmas pillanatai:
Tekintse meg a versenyről készült fotóalbumot a Facebook-oldalunkon!
Végül pedig soroljuk fel az autók építésében és megversenyeztetésében résztvevő iskolákat és szponzoraikat, akik az anyagokat, szükség esetén tanácsokat, szállítást biztosították nekik.
- Szily Kálmán Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Budapest
Diákok: Gyenes Balázs, Böhm Alex, Csizmazia Gábor, Lőcze Krisztián, Kovács Bence
Szponzor: Inpipe - Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium, Eger
Diákok: Tóth Gábor, Tóth Richárd, Suha Zsolt, Danó Miklós, Csengő Máté, Karanyicz László, Fónagy Csaba, Horváth István
Oktató: Kós Zsolt
Szponzor: Merkapt - Budapesti Műszaki Egyetem Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnikai Tanszék
Diákok: Takács Gábor, Popovics György, Máté Gergely, Csiszár Csaba, Tóth Kristóf, Verbőczi Szabolcs, Topa Szabina, Csiszér Dávid
Szponzor: REHAU, Török Tamás - Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola, Székesfehérvár
Diákok: Gosztola Dávid, Rink Ádám, Oláh Tibor
Oktató: Bagoly László
Szponzor: Geberit, Komendó Imre - Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola, Miskolc
Diákok: Lukács Máté, Koós Tamás, Orosz Péter, Hornyik Márk, Kucshár Krisztián, Bede Marcell
Oktató: Fehér Márton, Tompa Mihály
Szponzor: Uponor - Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola, Debrecen
Diákok: Farkas Bence, Farkas József, Gelu Tamás, Hadházi Milán, Harazi Alex, Hosszú Mátyás, Hutóczki Kristóf, Kelemen Gábor, Nagy Gergő
Oktató: Sándor Zoltán
Szponzor: Pipelife - Széchenyi István Szakközépiskola és Szakiskola, Tapolca
Diákok: Domonkos Péter, László Dominik, Fischer Dániel, Bódai Adrián, Tóth Márk, Vágurz Patrik
Oktató: Nagy László
Szponzor: Comap - Arany János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola, Budapest
Diákok: Harkó Levente, Kovács Roland, Dobonchi Tihamér, Rózsa György, Pálos Gergő, Dormány Dániel
Oktató: Smidéliusz Béla
Szponzor: Wavin, Teknyős Szabolcs, Bacsinszky Tibor - Fazola Henrik Szakképző Iskola, Miskolc
Szponzor: Henco - Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Gépészmérnök Tanszék, Pécs
Diákok: Korhicz Lilla, Kiss Richárd, Patkó Boldizsár, Harmat Kristóf, Horváth Gábor, Frischmann Ákos
Patronáló tanár: Vasváry-Nádor Norbert
Szponzor: Ke Kelit - Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakképző Iskola és Kollégium, Szombathely.
Diákok: Sáfrányos Norbert, Rainer Soma, Szilágyi Mátyás, Csigó Dániel, Káldi Milán, Sebestyén Krisztián
Oktatók: Plechl Tibor, Horváth György
Szponzor: Vivaco-Valsir, Tömpe Balázs épületgépész mérnök
Mindenkinek köszönjük a részvételt, és gratulálunk! Lesz alkalom a javításra, illetve az ismétlésre, az autók további szpojlerezésére, hiszen a második futamra nemsokára, 2017 áprilisában, a Construma-Hungarothermen sor kerül.
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.
A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így közel 25 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.
ConstrumaForma-1KékgallérosSportSzakoktatásVideó