VGF szaklap

Épületgépész Tervezői Konferencia

2017. szeptember 29.

| |  666 | |

Épületgépész Tervezői Konferencia

A tavalyi siker után már második alkalommal megrendezésre kerülő Épületgépészeti Tervezői Konferencia célja, hogy segítse a tervezői szakterületen tevékenykedők szakmai továbbképzését, és lehetőséget biztosítson a szakma szereplőinek egy egésznapos rendezvény keretein belül a találkozásra.

A konferencián tervezői előadások keretében jelentős beruházások épületgépészeti terveit, kutatások, előkészítő tanulmányok eredményeit mutatják be, alátámasztva a mottót: „a komfortért is mi felelünk”.

A rendezvény alkalmat biztosít a szakma szereplőinek, tervezőknek, gyártóknak, forgalmazóknak, kivitelező és üzemeltető vállalkozásoknak a kötetlen szakmai konzultációkra is. A program összeállítása során a szervezők törekedtek arra, hogy ezekre a konzultációkra, szakmai találkozókra jelentős időt biztosítsanak.

A rendezvényen való részvétellel a tervező és szakértő kollégák teljesíthetik az éves továbbképzési kötelezettségüket, de azok is részt vehetnek, akik már voltak továbbképzésen, így az előzetes felmérések alapján mintegy 200 tervező kolléga részvételére lehet számítani. A rendezvényen való részvételhez előzetes regisztráció szükséges.

A rendezvényen kiállítóként, vagy hirdetőként van lehetőség a bemutatkozásra.

A kiállító és hirdető vállalkozások a rendezvényen való részvétellel a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozat szakmai munkáját támogatják.

A konferencia időpontja: 2017. szeptember 29., 9–19 óra

A konferencia helyszíne: Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont, 3. előadóterem.
1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 12-14. A parkolás a konferencia résztvevői részére egész nap  ingyenes.

A konferencia részletes programja

  • 8:00-9:00 Kiállítók, hirdetők berendezkedése
  • 8:00-9:20 Kiállítás megnyitó, regisztráció
  • 9:20-9:50 Konferencia ünnepélyes megnyitása, köszöntések.
    A Konferencia levezető elnöke: Csohány Kálmán
  • 9:50-10:35 „Üzenőfal”
    1. A komfortkövetelményekkel kapcsolatos szabványok előírásai és a hazai rendelet követelményei közötti diszkrepanciák.
      Előadók: dr. Kalmár Ferenc tudományos dékánhelyettes, tanszékvezető, főiskolai tanár, Debreceni Tudományegyetem, és dr. Csáky Imre egyetemi adjunktus, Debreceni Tudományegyetem,
    2. Épületenergetikai rendeletek: anomáliák és megoldási lehetőségek.
      Előadók: dr. Csoknyai Tamás egyetemi docens, BME ÉPGET Tanszék, és Baumann Mihály adjunktus PTE Pollack Mihály Műszaki- és Informatikai Kar
    3. ABC az energetikai auditok és energetikai szakreferensi tevékenységek. illetve ISO 50001 EIR végzéséhez.
      Szerzők: Szilágyi Sándor címzetes egyetemi docens, vezető tervező, Komfort 2001 Kft., Debrecen, és Krucsai Mihály tervező, Komfort 2001 Kft., Debrecen
      Előadó: Szilágyi Sándor címzetes egyetemi docens, vezető tervező
  • 10:40-11:40 Kávészünet, találkozás az ipari partnerekkel a kiállításon
    A MMK Kamarai Továbbképző Testülete – KTT –  által erre az alkalomra akkreditált kötelező szakmai továbbképzése
    „KOMFORT-KÖVETELMÉNYEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A TERVEZŐI GYAKORLATBAN”
  • 11:45-12:30 Szakmai előadások I.
    1. A Teljesítésigazolási Szakértői Szervezet működése a mérnökök érdekében.
      Előadó: Csermely Gábor
    2. Passzív jellegű – alacsony energiaigényű társasház lakóépület épületgépészeti tervezése, különös tekintettel a szellőző levegő minőségére
      Előadó: Csanád Bálint vezető tervező, ügyvezető CONSESUS Tervezőiroda Kft. Budapest.
  • 12:30-14:55 Büfé-ebéd, találkozás az ipari partnerekkel a kiállításon
  • 15:00-16:50 Szakmai előadások II.
    1. Gondolatok a BME „K” épület AUDMAX előadóterem légtechnikai rendszer korszerűsítési munkáihoz
      Szerzők: Szilágyi Sándor címzetes egyetemi docens, vezető tervező, Komfort 2001 Kft., Debrecen, és Krucsai Mihály tervező, Komfort 2001 Kft., Debrecen
      Előadó: Szilágyi Sándor címzetes egyetemi docens, vezető tervező, Debrecen
    2. Gépjármű szerelőcsarnok utólagos térhűtésének megoldása a gyártásoptimalizálás és a munkahelyi komfortérzet együttes figyelembe vételével
      Szerzők és előadók: Németh Balázs vezető tervező, Berek Attila tervező. KondiCAD Mérnökiroda Kft., Győr
    3. Fokozott légzárású nyílászáró szerkezetek belső légállapotra gyakorolt hatása, a változó térfogatáramú frisslevegős szellőztetés levegővezetési és energetikai viszonyai
      Szerzők: Cservenyák Gábor vezető tervező, Cservenyák Eliza tervező, Klimasol Kft., Miskolc.
      Előadó: Cservenyák Gábor címzetes egyetemi docens, ügyvezető
    4. Technológiai- és komfortkövetelmények megvalósítása a Szegedi ELI Lézer Kutató Intézet tervezése során
      Szerzők és előadók: Virág Zoltán címzetes egyetemi docens és kollégái Nagy Bernát, Petrika Gábor, Virág Zsolt. DUOPLAN Mérnöki Iroda Kft., Budapest

A kötelező szakmai továbbképzésre külön regisztráció szükséges. Ezt az ismert, a BPMK által meghirdetett elérési felületen szükséges megtenni. (Azoknak a bármely megyéből is érkező ÉgT küldötteknek is érdemes képzésre jelentkezni, akik a 2017-es kötelezettségüknek még nem tettek eleget!)

  • 16:50-17:00 A Konferencia bezárása, meghívás az állófogadásra
  • 17:00-19:00 Állófogadás a regisztrált résztvevők és meghívott vendégek számára, szakmai konzultációk a kiállításon
  • 19:00-20:00 A kiállítás bontása

MMKRendezvény