VGF szaklap

Lassú növekedéssel, de halad az építőipar

| |  468 | |

Lassú növekedéssel, de halad az építőipar

Az új szerződések volumene némileg csökkent, ugyanakkor a szerződésállományok még mindig jelentősen nagyobbak az egy évvel korábbinál.

2018 márciusában az építőipari termelés volumene 1,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit – derült ki a KSH adataiból. A hivatal táblázata szerint folyó áron a tavaly márciusi 169,5 milliárd forintos termelési értéket idén márciusban 186,8 milliárdos érték követte. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése márciusban 10,3%-kal csökkent az előző havihoz mérten. 2018. január–márciusban az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 19,0%-kal emelkedett.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építésének termelése 1,5, az egyéb építményeké 4,6%-kal bővült, a speciális szaképítésé viszont 0,1%-kal mérséklődött.

Irodáké a főszerep

A megkötött új szerződések volumene az előző évhez képest 7,1%-kal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 32,2%-kal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 22,7%-kal kisebb lett. Március folyamán irodaépületek mellett kereskedelmi, ipari és oktatási épületek építésére kötöttek nagy értékű új szerződéseket. Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene március végén 78,8%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 5,0, az egyéb építményeké 116,9%-kal magasabb volt, mint egy évvel ezelőtt. Az első negyedévben az építőipar termelői árai 8,2%-kal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Megkezdődött a korszerűsítés

A márciusi adatokra reagálva a Market Építő Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott, az első negyedév alapján a piac feladatellátottsága pozitív tendenciát mutat. „Az építési kedvet az épületek építésére kötött szerződések 32,2%-kal növekedett adatai is alátámasztják” – idézi Scheer Sándort a cég közleménye.

„A számok azt mutatják, hogy a kedvezőbb finanszírozási környezetnek, és a keresleti piaci kilátásoknak köszönhetően elindultak a válság éveiben elmaradt beruházások, felújítások, az elöregedett gépparkok cseréje.”- emelte ki a vezérigazgató.

A kapacitások koncentrációja lehet a jövő

Scheer Sándor ugyanakkor felhívta a figyelmet egy nemcsak hazánkban, de egész Európában megfigyelhető nehezítő körülményre. „Az első negyedévben az építőipar árai az előző negyedévinél 3,3%-kal magasabbak voltak. Ehhez hozzátartozik az építőanyagok, illetve a munkaerő költsége, így a szűk piaci kapacitásokkal bíró gyártó szegmensek erőteljesebben fejtették ki hatásukat.”

A magasépítő cég vezetője hozzátette, a jelenlegi piaci környezet várakozásaik szerint kedvezni fog a kapacitások koncentrációjának, mely elengedhetetlen előfeltétele az építőiparban szükséges hatékonyságnövelésnek.

A gépészet is erős

A gazdaság fellendülésének és az elmúlt években megjelent építőipari ösztönzőknek (lakásáfa, csok) köszönhetően nagyon jól teljesítenek az épületgépészettel, szerelvényértékesítéssel foglalkozó cégek.

A vállalatok vezetői hosszú távú jóslatokba nem bocsátkoztak, abban azonban egyetértettek, hogy 2019 végéig kitart a lendület. Kőszeghy Tamás, a Geberit Kft. vezetője szerint ma szinte lehetetlen akár négyéves prognózist is adni a piacról, főleg úgy, hogy megbízható kutatások sincsenek. Így azt sem tudjuk pontosan, hogy mennyi lakás épül középtávon. A kedvezményes lakásáfa mellett pedig az is kérdés, hogy mekkora uniós forrás áll majd a beruházók rendelkezésére a gazdaság más területein.

Az viszont biztos, hogy ha később már nem lesznek az újlakás-építést segítő ösztönzők, a felújítási piac, vagyis az elavult gépészet és a szerelvények, csövek cseréje ad majd lendületet a szektornak - fűzte hozzá Szebellédi Tamás, a REHAU Kft. épületgépészeti üzletágvezetője.

 Forrás: Magyar építők, MTI, NAPI.hu