Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Jön az OMÉN, s benne a Műegyetemi Épületgépészeti Nap

2019. szeptember 20. | VGF&HKL online |  1699 |

Az alábbi tartalom archív, 5 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Jön az OMÉN, s benne a Műegyetemi Épületgépészeti Nap

November 29-én rendezik meg az idei Műegyetemi Épületgépész Napot. A rendezvény az Országos Magyar Épületgépész Napok rendezvénysorozat fővárosi eseménye a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem épületében.

Hihetetlenül megnőtt az épületgépészet jelentősége az elmúlt időszakban, ma már nem ritka, hogy egy építmény bekerülési költségeinek akár a hetven százaléka is ehhez a mérnöki szakterülethez kötődik – emelete ki a Műegyetemi Épületgépészeti Nap programját bemutató sajtótájékoztatóján a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke. Kassai Ferenc, aki egyben a Magyar Mérnöki kamara alelnöke is, elmondta, a kiállítással, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel tarkított, november 29-i eseményt az oktatás és a továbbképzés jegyében szervezték. Kiemelt téma lesz az energiahatékonyság és az energiatudatosság növelése, a berendezések műszaki-biztonsági megfelelősége.

 A nap házigazdája a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara és BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnikai Tanszéke. Dr. Csoknyai Tamás tanszékvezető a sajtótájékoztatón elmondta, hogy nyitott kapukkal várják az érdeklődőket. Előadásokkal, kiállítással és laborbemutatóval készülnek, de lesz vetélkedő is épületgépész hallgatók számára, és több külföldi előadót is Budapestre csábítottak. Ők az aktuális trendekről, az okosépületekről és a szimulációs technikákról adnak majd elő.

A szervezőbizottság elnöke, Kugler Géza írásos tájékoztatója három szóval jellemezte az idei Műegyetemi Épületgépészeti Napot. Ez a három szó az egészség, a kényelem és a hatékonyság. Vagyis arról lesz szó, hogy az épületgépészek miként tudnak kedvező költségek mellett olyan belső tereket kialakítani, ahol az emberek egészséges környezetben jól érzik magukat.

  • A rendezvény időpontja: 2019. november 29. 9.00 és 16.00 óra között
  • A rendezvény helyszínei: BME E és D épületek, a kapcsolódó laborokkal

Szakmai továbbképzések:

  • A gáz csatlakozóvezetékek, telephelyi vezetékek és felhasználói berendezések műszaki-biztonsági szabályzatában bekövetkezett és várható változások, a tervezők feladatainak bővülése
  • Részletes módszerek az épületenergetikában, új kihívások az energiatudatos épületek tervezésében

Egyéb programok:

  • Paks2 kerekasztal-beszélgetés
  • Miért napelem, és miért nem napkollektor? Előadó: Varga Pál cégvezető, Naplopó Kft.
  • VGF&HKL-ankét – Kéményseprők kontra épületgépészek (aktuális jogszabályok, gyakorlati példák, akadályok, gyűjtőkémények, elektromos fűtés mint alternatíva)
  • Diplomaterv és szakdolgozat-pályázat
  • Épületgépész vetélkedő
  • ÉpGép All Stars koncert
 

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.

A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 22 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

ÉpületgépészetEsemény

Kapcsolódó