Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Találkozzunk virtuálisan!

Az internetre költözik az idei Műegyetemi Épületgépész Napok

2020. szeptember 14. | VGF&HKL online |  1848 |

Találkozzunk virtuálisan!

Az időpont nem változott, de az idei rendezvény jelentősen más lesz, mint amit megszokhattunk az elmúlt huszonöt évben. November 26–27-én ugyanis a járványveszély miatt virtuálisan rendezik meg Műegyetemi Épületgépész Napokat. Lesznek konferenciák és továbbképzések, a kiállításokat pedig egy héten át látogathatja majd a nagyközönség az Országos Magyar Épületgépész Napok (OMÉN) honlapján.

Levélben értesítette partnereit a Műegyetemi Épületgépész Napok szervezőbizottsága, hogy az idei rendezvényt a látogatók és a kiállítók biztonsága érdekében virtuálisan rendezik meg. „Huszonhat éve hirdetjük, hogy találkozzunk november végén, amit meg is tettünk évről évre. Változatlanul igaz, hogy a személyes kapcsolattartás jelentette és jelenti ma is a szakmai szereplők közötti bizalom kialakulásának és megerősítésének lehetőségét. Az idei év történései azonban sok új dologra kényszerítettek bennünket. Ki-ki másként élte meg a szinte csak elektronikus kapcsolattartást, oktatást a home office, smart office rendszerekben. Megszerettük az előnyöket, hozzászoktunk a nehézségekhez. Enyhült a szorítás, de a személyes kapcsolattartásban továbbra is óvatosságra figyelmeztetnek a szakemberek az élet minden területén” – írják, hozzátéve, hogy bár a vírushelyzet akár javulhat is, nem szerették volna a rendezvény megtartását őszig, rosszabb esetben a megnyitó napjáig „lebegtetni”.

A konferenciák, szakmai továbbképzések a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara már sikeres online rendszerében zajlanak majd.

A konferencia és továbbképzés kétnapos lesz, időpontja 2020. november 26-27.

Két különböző szakmai továbbképzési nappal, a csütörtöki napon energetikai- épületgépészeti, a pénteki napon épületgépészeti szakmai továbbképzéssel, várhatóan mindkét napon minimum 200 résztvevővel.

A kapcsolódó épületgépészeti kiállítást a talalkozzunk-muegyetem.hu honlapon valósítják meg. A cégek a hagyományos kiállítási stand helyett idén virtuális standon jelennek meg és mutatkoznak be a konferencia résztvevői számára, illetve immár országosan is a szakmai szereplőknek. A virtuális térben biztosítják, hogy a honlapra látogatók barangolhassanak a standok között. A virtuális kiállítás az OMÉN nyitónapján nyílik meg és egész héten át látogatható lesz.

A Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, az esemény szervezője az újszerű lebonyolítás sikere és a magasszintű szakmaiság biztosítása érdekében együttműködik a BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszékének munkatársaival.

A kiállítók az alábbi linken jelentkezhetnek a rendezvényre.

 

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.

A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 22 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

KépzésKiállításRendezvény