Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Nagyot drágultak bizonyos hűtőközegek

2025. március 6. | VGF&HKL online |

Nagyot drágultak bizonyos hűtőközegek

Tavaly, az év utolsó három hónapjához jelentősen, mintegy húsz százalékkal emelkedett a nagy globális felmelegedési pontenciállal (GWP) rendelkező hűtőközegek ára. Mindezt egy az Európai bizottság által megrendelt felmérésből tudjuk. A kutatásban részt vevő három gyártó közül kettő már fel is hagyott az R404A előállításával.

Ismertek azok a szabályozók, amelyek a legmagasabb GWP-értékű hűtőközegek fokozatos és üzemes kivonásáról rendelkeznek az Európai Unió tagországaiban. Ennek hatása a piacon is érződik, méghozzá markáns áremelkedés formájában. A legutóbbi negyedéves jelentésből, amelyet az Európai Bizottság megbízásából állított össze független tanácsadók, kiderült, hogy az R134a (tetrafluoretán) ára 21%-kal nőtt a tavaly negyedik negyedévben 2023. azonos időszakához képest. Az R404A 18%-kal, az R410A pedig 17%-kal drágult ugyanezen idő alatt a Coolingpost beszámolója szerint.

Az áremelkedés éven belül is markáns volt, az R404A alternatívájaként használt R452A ára 7%-kal emelkedett 2024. negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest. Az R448A és az R449A egyaránt 3%-kal drágult míg a „természetes” R744 (CO2) és R290 (propán) hűtőközeg ára 2, illetve 3%-kal csökkent.

A regenerált R404A vételára 2024 IV. negyedévében a szűz R404A árának 97%-a volt. 2024. harmadik negyedévéhez képest az újrahasznosított R404A vételára 8%-kal, illetve 7%-kal csökkent forgalmazói és szolgáltatói szinten. A felmérésben részt vevő három gyártó közül kettő időközben abbahagyta az R404A előállítását.

 

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.

A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így közel 25 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

hűtőközeg

Kapcsolódó

Lecsapott az EU a hűtőközegcsempészekre

Lecsapott az EU a hűtőközegcsempészekre

Csak Lengyelországban 115 tonna illegálisan utaztatott F-gázt foglaltak le a hatóságok

Jövőbeni hűtőközeg-alternatívák

Jövőbeni hűtőközeg-alternatívák

Lehetséges majdani hűtőközegek az alkalmazások, a megfizethetőség, a biztonság és a jövőre való felkészültség tükrében