Karbantartás

Ki a hibás?

VGF&HKL szaklap

Ki a hibás?

2019. július 17. |  9439 |

A történet ismeretében talán egyszerűbb lesz a hozzá értő szakembereknek megállapítani, hogy ki a felelős a hibás teljesítésért.

Ezúttal annak eldöntését bízzuk olvasóinkra, hogy egy társasház kivitelezésénél fellépő hiba felelősét megállapítsák. Egy vadonatúj társasház egyik lakásában kellett kicserélni egy repedt, csöpögő, ázó lefolyóidomot. A kivitelezők képviselői egymásra mutogatnak, Vajon ki hibázhatott? Aki az alapvezetéket fektette? A gépi vakolást végző kőműves? A burkoló? Vagy a vízvezetékszerelő, aki bekötötte az idomba a mosdószifont?

A garanciális visszatartás jogának szerződésbe foglalása elterjedt gyakorlat az építési megállapodások körében. A visszatartás, más néven jóteljesítési garancia arra szolgál, hogy az építtető biztosítékot kapjon arra az esetre, ha a kivitelező hibásan teljesít. Olykor azonban nem egyszerű megállapítani, hogy a kivitelezés mely fázisában keletkezett a hiba, így persze az is kérdéses, hogy a kivitelezést végző különböző cégek közül az építtető melyikkel szemben érvényesítheti visszatartási jogát.

Lapunkat éppen ilyen esettel kereste meg egy generálkivitelező. Az általa megépíttetett többlakásos társasház egyik lakásának fürdőszobájában figyeltek fel arra, hogy a mosdószekrény belseje rendszeresen vízben áll. A mosdószifon nem eresztett, a hibát „beljebb” kellett keresni. A falburkolat felvésése után kiderült, hogy a szivárgást a szifon bekötését fogadó 32-es átmérőjű kilencven fokos idom jól látható, bő két centiméteres repedése okozta. Ezen keresztül folyt vissza a lefolyóvíz a mosdószekrénybe.

A generálkivitelező természetesen nem szeretné saját zsebből állni a hibás teljesítésből eredő károk helyreállítását, viszont nincs könnyű helyzetben. A hibát ugyanis egyik kivitelező sem vállalja magára.

Ki a hibás?

A szavazás lezárult

Eredmények:

33%

A hibát az alapvezetéket fektető szakember követte el

22%

A gépi vakolást végző kőműves figyelmetlensége okozta a csőrepedést

7%

A burkoló volt a „hunyó”

38%

A vízvezetékszerelő, aki bekötötte a szifont, követte el a hibát