Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Lefújták az idei Construmát

2021. május 20. | VGF&HKL online |  1118 |

Lefújták az idei Construmát

A vírushelyzet többszörösen is keresztülhúzta a 2021-es Construma csokor szervezőinek szándékát. Hosszabb ideje tartó bizonytalanság után eldőlt, hogy a vásárt, így a digitális Construmát is, idén egyáltalán nem rendezik meg. Jövő tavasszal találkozhatnak legközelebb a hazai építőipar, épületgépészet és lakberendezés csúcsrendezvényének kiállítói és látogatói a Hungexpo pavilonjaiban.

Eredetileg áprilisban tartották volna a 2021-es Construmát, de járványhelyzet miatt a szervezők első körben úgy döntöttek, hogy a kiállítást és vásárt júniusban, de akkor is csak virtuálisan, azaz fizikai jelenlét nélkül rendezik meg. A rendezvény honlapjára azután a mai napon felkerül egy szűkszavú híradás, amely szerint még az online térben sem lesz idén Construma, így ez az év kimarad a rendezvénynaptárból.

A következő Construmát

2022. április 6–10.

között rendezik meg a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

A rendezvénysorozat lefújását a szervezők nem indokolták, lapunk értesülései szerint ugyanakkor a kiállítók részéről nem mutatkozott elegendő érdeklődés a virtuális vásár iránt, így nem lett volna értelme megtartani.

– A Construma csokor az egyik motorja az ágazat fejlődésének: nem csak bemutatja az iparág újdonságait, de előrevetíti a fejlődési irányokat, segíti a szakembereket a tájékozódásban, szakmai képzésben. Koncentrált piac, kiváló lehetőség a szakmai feltöltődésre, üzletek kötésére – áll a kiállításszervezők közleményében.

 

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.

A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így közel 25 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

ConstrumaRendezvény

Kapcsolódó