Energiatakarékos szellőztetés otthon és a munkahelyeken
2021. október 13. | támogatott cikk, szponzor: Helios |
Az olyan zárt tereket, amelyekben huzamosabb ideig tartózkodunk, mindenképpen valamilyen szellőztetéssel el kell látni, legyen az munkahely, vagy az otthonunk. A szellőztetés megvalósítása többféleképpen lehetséges igény és lehetőségek szerint. A legegyszerűbbnek és legolcsóbbnak az ablaknyitást gondoljuk, amely azonban valójában nem komfortos és nem is energiatakarékos, mert ezzel soha nem tudjuk megfelelő ideig és rendszerességgel a szellőztetést végezni. Sok esetben ráadásul már nem is lehet ilyen módon szellőztetni, mert pl. nincs ablaka helyiségnek vagy nem nyitható.
Az egyszerű vagy komplexebb szellőztető megoldások, közös célja – a légcsere mellett – a komfort és az energiatakarékosság növelése, amely többféle módon is megvalósítható. A Helios már a fürdőszobai ELS elszívó kisventilátorainál is elérhetővé tette a jelenleg legtakarékosabb meghajtást, az alkalmazott új EC-s motor nem kevesebb, mint 66%-kal fogyaszt kevesebbet, mint elődje, ugyanakkora légszállítási- és nyomásérték mellett. Folyamatos üzemnél ez kb. 2-3 év alatt megtérül, de szakaszos működtetés mellett is kifizetődő a választás, hála a készülék hosszú élettartamának.
Címkép: ELS-EC
Az energiatakarékosság második összetevője, hogy az adott feladatra kiválasztott ventilátor munkapontját az igényhez minél közelebb tudjuk hozni. Ebben nagy segítség a Helios széles ventilátor kínálata, ezen belül is a nagy rugalmasságot biztosító EC meghajtású típusok. Ezek jellemezője, hogy a beépített elektronikának köszönhetően egyszerűen 0-10V jellel vezérelhetők és magas hatásfokukat vezértelt üzemben is jól tartják, szemben a hagyományos AC motorokkal.
AC és EC hatásfokdiagram
Az energiatakarékos gépek csak akkor lesznek valóban takarékosak, ha úgy is használjuk őket, azaz csak annyit szellőztessünk velük, amennyire szükség van. Ennek érdekében a működtetést valamilyen módon hozzá kell rendelni a használathoz vagy különféle érzékelőkkel is lehet szabályozni. Az érzékelők segítségével jutunk a legpontosabb szellőztetéshez, így a legkisebb energiafelhasználáshoz.
Helios levegőminőség-érzékelő
Az energiatakarékosságban ennél tovább már csak a levegővel távozó hő visszanyerésével tudunk lépni. Ennek legegyszerűbb módja a decentrális hővisszanyerős berendezések alkalmazása, amelyek a komfortterek szellőztetésére alkalmazhatók, viszont a vizes helyiségekre továbbra is kell melléjük az elszívó kisventilátor.
KWL 45 Verso
Műszaki és használati szempontból is legtakarékosabb, legkomfortosabb szellőztetés a központi hővisszanyerős rendszer. A hővisszanyerés magas hatásfoka, a rendszer kiemelkedően csendes akusztikája, pollenszűrési lehetőség, a levegő esetleges utókezelése pl. párásítás), egyedül ennél a rendszernél érhető el, de nyílván ez jár a legnagyobb beruházási költséggel is. A készülék nagyfelületű, lemezes hőcserélője, akár 90% feletti hatásfokkal is képes az elszívott levegő hőjét hasznosítani, ezáltal a szellőzetés miatti fűtési energiaigény többlet elenyésző. Az energiatakarékosság mellett a higiénikus üzem is kiemelten fontos, ezért a Helios központi hővisszanyerős berendezései 100% frisslevegővel üzemelnek, a befújt levegő nem keveredik, nem érintkezik az elhasznált levegővel. A rendszerintegritás megtartása érdekében a Helios kínálata beszívástól a kifújásig kompletten minden elemet tartalmaz a KWL lakásszellőztető berendezésekhez. Az ipari, kereskedelmi, sport, oktatási vagy egészségügyi jellegű nagyobb épületek tereinek szellőztetési igényeire az akár 15 000 m³/h légcserét is megvalósító Helios AIR1 hővisszanyerős készülékcsalád tagjaiból választhatunk.
Helios KWL berendezések
Mivel a szellőztető rendszerek nem csak a központi gépből állnak, a csőhálózat kialakítása is hatással van az üzemeltetés energiafogyasztására. Egy kedvezőtlen elosztás és csővezetés jelentősen növelheti a beruházási költségeket és a ventilátor munkáját, amellyel eljuttatja a levegőt a rendeltetési helyére. Éppen ezért kiemelten fontos a tervező rálátása, mert az energiatakarékosság több szeletére is közvetlen ráhatással bír.
Alapvető szükségletünk a tiszta, egészséges, friss levegő, amelyet a ventilátorokkal, hővisszanyerős készülékekkel megbízhatóan, komfortosan és energiatakarékosan biztosíthatunk zárt élettereinkbe.
Kovács István műszaki vezető okleveles gépészmérnök www.helios.hu +36 (1) 425 3288 Kamleithner Budapest Kft. – A Helios ventilátorok magyarországi vezérképviselete
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.
A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így közel 25 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.