Megismételhető a tavalyi siker?
2023. május 18. | 395 |
Vannak arra utaló jelek, hogy az épületgépészeti beruházások volumene idén elmarad a tavalyitól. Igaz, 2022 kiugróan jó évnek számított ebből a szempontból. Lapunk arra kíváncsi, mire számítanak ebből a szempontból – saját magukra vonatkoztatva – az épületgépészet területén dolgozó szakemberek.
Elképesztő számokat produkált tavaly az épületgépészeti piac, a hőszivattyúk forgalma például megduplázódott 2021-hez képest. A roham jelentős részben annak a következménye volt, hogy megszüntették a korlátlan rezsitámogatást, így a lakossági és közületi fogyasztók egyrészt spórolásba, másrészt energetikai/gépészeti jellegű beruházásokba fogtak. Igen ám, de mostanra ezek a munkák már jórészt kifutottak, ráadásul a korábbi évekre jellemző állami beruházásdömping is mérséklődött, így pedig nehéz lesz megfejelni a tavalyi számokat.
A várható visszaesést számos felmérés végeredménye valószínűsíti, a „terepen” dolgozó kollégákat, legyenek bár vízvezeték-szerelők vagy klímatelepítők, eddig még legjobb tudomásunk szerint nem szólította meg senki. Mi most ezt megtesszük, szavazás formájában.