Új kézben a Mart
Új tulajdonos, új ügyvezetés, új álmok
2019. július 19. | Szilágyi László Szilágyi László | 6699 |
Az alábbi tartalom archív, 5 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A cég csődeljárásában a végletekig küzdő Wolfgang Hatzl nevéhez köthető Mart Kft.-ben már a tavalyi évtől tulajdonosként szerepelt Hatzl úr mellett a PRIMACTIVA Bizalmi Vagyonkezelő Zrt., aminek a bevonása a tagok közé a csődeljárás miatt volt szükséges.
Most újabb meglepő változás történt
Korábbi személyes beszélgetésemben egyszer megkérdeztem – együttérzésem jeleként – Hatzl urat, hogy a sok megpróbáltatás ellenére miért nem ment el nyugdíjba és miért bajlódik a céggel, hiszen annyi minden zuhant a nyakába hirtelen? Akkor azt mondta nekem, hogy becsülettel végig akarja csinálni. Úgy látszik ez sikerült és „nyugdíjazta” magát, legalábbis a céginformációk és meg nem erősített források szerint már megszűnt a Mart Kft.-vel a kapcsolata.
A Mart Kft. a csődegyezség alapján három részletben fizette ki a beszállítók által elfogadott (és jelentősen csökkentett) kötelezettséget. A harmadik, utolsó részletet a Mart Kft. idén májusban még határidő előtt teljesítette. Ekkor már új vezetés alatt Csuri Ferenc megbízott ügyvezetőként irányította a Martot. Csuri Ferenc neve nem ismeretlen a szakmában, hiszen éveken át a Kludi élén, jól ismert, elismert cégvezetőként volt meghatározó személye a szakmának. Korábbi személyes megkeresésemre diplomatikus elutasítást kaptam és csak annyit kívánt megosztani a sajtóval, ami hivatalos közleményükben is szerepel, hogy ő a megbízott ügyvezető.
Júliustól viszont egy teljesen új ügyvezető és egyben új tulajdonos is szerepel a Mart cégkivonatában. Sikerült telefonvégre kapnunk Oláh János ügyvezető igazgatót, aki őszintén, barátságos hangnemben adott számunkra exkluzív interjút.
„Az általam vezetett és alapított Kynetic Energy Kft. szerzett 26%-os tulajdonrészt a Mart Kft-ben. Bár a vagyonkezelővel jelenleg osztozunk a tulajdoni jogokon, a szavazati jogok eloszlása segíti a szakmai munkánkat. Csuri Ferenc úr jelenleg is megbízott ügyvezető, az ő megbízása elsősorban az ügyvezetésre és a jelenlegi állapot kezelésére, határozott időre szól. A cég jövőképének kialakítása és a fejlesztések irányítás az én feladatom. Ezt már el is kezdtem és bízom benne, hogy szeptemberre egy nagyon profi, innovatív vezetőséggel és céltudatos új üzleti és kereskedelmi modellel fogjuk folytatni a cég tevékenységét” – mondta el lapunknak Oláh János ügyvezető igazgató.
A Kynetic Energy Kft. 2009-től működő gödöllői épületgépész-kivitelező vállalat, ahol szintén a tulajdonosi és ügyvezetői székben is Oláh János úr ül. Bár elsősorban nem épületgépész végzettséggel rendelkezik a fiatal, 42 éves cégvezető, mégis példaértékű szakmai munkája során szerzett számos tapasztalatot. Édesapja víz-, gáz-, fűtésszerelő kisvállalkozó volt, így fiatalon megismerkedett a szakmával és részt vett a családi vállalkozásban. Bár a Kynetic Energy Kft. már nem klasszikus családi vállalkozás, hiszen messze kinőtte magát már ebből a kategóriából a közel 70 fős munkavállalói állománnyal, mégis édesanyja és húga is a cégben dolgozik és erősítik a családi köteléket.
A Kynetic Energy Kft. honlapján több referencia árulkodik a cég tevékenységéről, mint például a Köki terminál légtechnikai kivitelezése vagy a gödöllői Damjanich János Általános Iskola épületgépészete. (Adatok a cég 2018-as mérlegéből: értékesítés nettó árbevétele: 1 113 337 E Ft, kötelezettsége: 913 992 E Ft, adózott eredménye: 23 169 E Ft.)
„Bár kereskedelmi tevékenységet eddig nem láttunk el mégis sok tapasztalattal rendelkezünk a szakmában. A Martra új kihívásként tekintek, sok feladatunk van, de nagy potenciált látok benne!” – mondta az új ügyvezető.
Érdeklődtem, hogy milyen kapcsolata volt a korábbi ügyvezetéssel, illetve a céggel. Mint megtudtam, vevője volt a Martnak, kizárólag üzleti kapcsolatot ápoltak, Hatzl urat mindössze egy éve ismerte meg, mikor bekopogtatott a csődeljárás híre hallatán az ajtaján. Azóta tartottak egyeztetések köztük, amik most váltak aktuálissá. Kicsit faggattam a Mart Mester Centrumok sorsáról, amik az elmúlt évben hol bezártak, hol újranyitottak, hol átkerültek más nagykereskedés szárnyai alá. Jelenleg a Mart honlapján látható nyitvatartás szerint üzemelnek, de nem titkolt cél a kiskereskedelmi hálózat jövőbeni fejlesztése sem.
A négygyermekes családapa rengeteg ambícióval, ötletekkel, külső forrásbevonással és sok munkával kezdte meg a Mart valós reorganizációját, amihez erőt, kitartást és sok sikert kívánunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Lapunk nem létezhet előfizetők nélkül, ezért fontos, hogy minél több, szakmáját szerető, munkájára igényes épületgépészt, víz-, gáz-, fűtés-, hűtő-, klíma-, légtechnika-szerelőt tudhassunk olvasóink között. Ha Ön is egy ilyen kolléga, akkor szavazzon nekünk bizalmat és a VGF&HKL-re való előfizetéssel fejezze ki a szakma iránti elkötelezettségét! Az éves előfizetés díja 9990 Ft, amit akár azonnal, bankkártyával is kiegyenlíthet. Ezért az összegért 10 lapszámot juttatunk el Önhöz, ami azt jelenti, hogy egy szám mindössze 999 Ft-ért kerül a postaládájába. Mit kapunk manapság ennyi pénzért? A napi munkavégzéshez elengedhetetlen szakmai ismereteket biztosan nem!
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.
A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 22 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.