Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Heti 400 ezer forintos fizetés

Az egyéni vállalkozók krémjébe tartoznak a vízvezeték-szerelők Angliában

2019. augusztus 15. | Erdősi Csaba |  1967 |

Az alábbi tartalom archív, 5 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Heti 400 ezer forintos fizetés

Júliusban átlagosan heti 1139 font – nagyjából 400 000 forint – jövedelemre tettek szert a szigetországban egyéni vállalkozóként dolgozó vízvezeték-szerelők – tette közzé egy brit társaság. Ebből a pénzből persze még adózni is kell, de ami marad, még mindig sokkal több, mint az ottani átlagbér.

LIMIT START

Több mint 2200 építőipari céggel áll szerződéses kapcsolatban a bérszámfejtéssel foglalkozó Hudson Contract társaság Angliában és Wales-ben. A cég a társas vállalkozások és a velük szerződő, egyéni vállalkozóként dolgozó munkavállalók között, az átláthatóságot és a korrekt elszámolást garantáló partnerként tevékenykedik. A társaság friss jelentéséből kiderül, hogy az egyéni vállalkozóként dolgozó vízvezeték-szerelők heti jövedelme idén júliusban 0,6 százalékkal haladta meg az egy hónappal korábbit, és átlagosan 1139 fontot tett ki. Ezzel a szakág munkavállalói a második helyen állnak az építőipar jövedelmi toplistáján a heti 1144 fontot kasszírozó kereskedők mögött. Az ágazati átlagjövedelem ennél jelentősen alacsonyabb, 828 font volt hetente.

Az egyéni vállalkozóként dolgozó vízvezeték-szerelők heti jövedelmének alakulása 2016 augusztusa és 2019 júliusa között Angliában és Wales-ben

A Hudson Contract adatai szerint egyébként területi alapon jelentős szórás figyelhető meg a vízvezeték-szerelők jövedelmében. A legjobban Kelet-Angliában éri meg ez a tevékenység heti 1328 fontos jövedelemmel, a legkevesebb pénzt pedig Yorkshier vízvezeték-szerelői keresik. Az ő heti átlagjövedelmük mindössze 690 font volt a múlt hónapban.

A fentiek bruttó összegek, amelyekből természetesen még adót és társadalombiztosítási járulékot is kell fizetni. A heti 1139 font után kerekítve 297 fontot tesz ki az elvonás, így tehát 842 font marad a munkavállaló zsebében. Ez havonta 3368 fontot tesz ki, ami jelentősen meghaladja a nemzetgazdaság egészét jellemző 2350 fontos nettó havi átlagbért.

Ian Anfield, a Hudson Contract ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az egyéni vállalkozóként dolgozó vízvezeték-szerelők az évi több mint 59 000 fontos jövedelmükkel a háztartások felső 6 százalékába tartoznak. Szerinte ez erős üzenet azoknak a fiataloknak, akik szeretnék élvezni a pénzügyi szabadságot, ráadásul úgy, hogy nincs főnök a fejük felett. – Az elemzésünk azt mutatja, hogy ezek a képzett szabadúszók az alkalmazotti munkaviszonyban állókhoz képest kiemelkedő fizetést tehetnek zsebre – jelentette ki.

Forrás:

phpionline.co.uk

hudsoncontract.co.uk

hmrc.gov.uk

 

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.

A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 22 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

AngliaJövedelemVízvezeték-szerelés

Kapcsolódó