Az alábbi tartalom archív, 6 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Augusztus 22-étől 27-éig zajlanak a WorldSkilss Kazan 2019 eseményei. Az oroszországi városban rendezett szakmai versenyen 22 számban indul magyar versenyző, ami rekordnak számít a rendezvény eddigi történetében.
Ötvenhat szakma, hatvanhárom ország, ezerháromszáz versenyző – ezek a számok jellemzik az idei VorldSkills világversenyt. A szakmák olimpiájaként emlegetett megmérettetést idén az oroszországi Kazan városában rendezik. A jelenleg kétévente, korábban évente megrendezett esemény már a 45. a sorban, vagyis nem túlzás kijelenteni, hogy rangos, nagy múltra visszatekintő versenyen mutathatják meg az indulók, hogy valóban mesterei a szakmájuknak.
A rendezvénynek helyet adó KAZAN EXPO (Kazan Expo International Exhibition Centre) egy közel 75 hektáros területen fekszi a kazani repülőtér közelében. A versenyzői falu (WorldSkills Village), a nemzetközi eseményeknek is gyakran helyszínt biztosító, hatalmas, 6000 férőhelyes épületkomplexum a 2005-ös Universiadera készült. A verseny nyitó- és záróceremóniáját a 2018-as labdarugó világbajnokság meccseinek helyszínéül szolgáló Kazan Arénában tartják.
Az ifjú szakember a hazai válogatóversenyt megnyerve szerezte meg az indulás jogát
Idén hazánk 22 szakmában összesen 24 versenyzőt indít a szakmai versenyen. A paletta nagyon széles, az építőipari szakmáktól az informatikán át a szolgáltatásokig terjed, vagyis számos területről utaztak el a magyar fiatalok Oroszországba. A víz- gáz- és fűtésszerelő szakmát a budapesti Török Balázs Máté képviseli. Az indulásra azzal vívta ki a jogot, hogy ő nyerte meg februárban a Szakma Sztár Fesztivál keretein belül rendezett nemzeti kvalifikációs verseny döntőjét egy zalaegerszegi, egy békéscsabai és egy másik fővárosi fiatal előtt. A hazai döntőt azokban a számokban kellett megrendezni, amelyekben valamelyik magyar induló nem szerzett érmet a 2018-ban a Budapesten megrendezett EuroSkills versenyen.
Ők a magyar indulók:
Ápolás és gondozás: Orosz Nikolett
Autószerelő: Nagy László
Bútorasztalos: Simon Krisztián
Dekoratőr, kirakatrendező: Fejes Kristóf
Épületasztalos: Fekete Martin
Festő: Simon Olivér
Fodrász: Nagy Nikolett
Grafikus: Nagy Anna Sára
Informatikai rendszerüzemeltető: Mészáros Bálint
Kertépítő: Homokay Ádám
Kertépítő: Stummer Gergő
Kőfaragó: Balogh Krisztián
Kőműves: Markó Ákos
Mechatronika: Bakonyi Dávid
Mechatronika: Kövér Dániel
Nehézgép-szerelő: Apagyi Bence
Pincér: Fábián Gábor János
Szakács: Szemendrey Zsuzsanna
Szárazépítő: Berta Gergő
Szépségápoló: Cságoly Laura
Villanyszerelő: Krehely István
Virágkötő: Kató Szabolcs
Víz-, gáz- és fűtésszerelő: Török Balázs Máté
Webfejlesztő: Balogh Ákos
Ha szeretné végigizgulni a verseny alakulását, kövesse a magyar csapatot a közösségi oldalakon:
A megmérettetésről a szervezők weboldalán talál további információkat.
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.
A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így közel 25 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.