Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Kitolták a napelemes pályázat beadási határidejét

| |  259 |

Kitolták a napelemes pályázat beadási határidejét

Bő két héttel meghosszabbították a „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva” elnevezésű lakossági pályázat beadási határidejét. Hogy miért volt erre szükség, az egyelőre nem világos.

Több mint 200 milliárd forintos keretösszeggel, december 6-án nyílt meg a lakossági napelemes pályázat első pályázati köre, négy, régiónként eltérő ütemezéssel. A kormany.hu oldalon megjelent tájékoztatás szerint a beadási határidőket mind a négy régióban módosították, méghozzá az alábbiak szerint.

„A nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázatok beadási határideje húsz nappal meghosszabbodik, így az első szakasz (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye lakosai) számára január 16-án 18:00 órára, a második szakasz (Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye lakosai) számára január 23-án 18:00 órára, a hétfőn megnyílt harmadik szakasz (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosai) számára január 30-án 18:00 órára módosul. Az negyedik, utolsó szakasz december 27-én 17:00 órától indul majd Budapest és Pest megye lakói számára, ők február 6-án 18:00 óráig nyújthatnak be pályázatot.”

Lapunk korábban több cikkben is foglalkozott a pályázattal – lásd: kapcsolódó anyagok –, így most csak a lényeget ismételnénk meg újra. Eszerint a pályázat keretében kizárólag az alábbi két különböző műszaki tartalom egyikére igényelhető támogatás:

tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás fedezését célzó napelemes rendszer létesítése legfeljebb 2,9 millió forintos támogatással (legfeljebb 5kWp teljesítménnyel);

tetőszerkezetre helyezett, alább részletezett kapacitáskorlát mellett napelemes rendszer létesítése, fűtési rendszer elektrifikálása hőszivattyúval, villamosenergia tároló beépítése és nyílászáró cseréje, legfeljebb 11,3 millió forint támogatással.

A műszaki tartalomkombinációk közül a pályázat benyújtásakor egyetlen változat jelölhető meg. Fontos tudnivaló, hogy társasházak nem pályázhatnak, csupán társasházi lakások tulajdonosai pályázhatnak. Nem nyújtható támogatás szigetüzemben működő, illetve földre telepített napelemes rendszerekre.

Mivel nem teljesen világos, hogy miért volt szükség a pályázati beadási határidő meghosszabbítására, találgatni pedig nem szeretnénk, úgy döntöttünk, hogy inkább szavazásra bocsátjuk a kérdést, hiszen olvasóink között lehetnek olyan kivitelezők, tervezők vagy akár a pályázat iránt érdeklődő, esetleg ténylegesen is pályázó nem szakmabeliek, akik a sokkal több információval rendelkeznek a témában, mint jómagunk.

Ön szerint miért volt szükség a pályázati határidő kitolására?

Szavazzon! →

HőszivattyúNapelem

Kapcsolódó