Becsület – Wolfgang Hatzl őszinte vallomása

Exkluzív interjú a Mart tulajdonosával

2018. május 10. | Szilágyi László Szilágyi László |  16 184 |

Az alábbi tartalom archív, 6 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Interjút adott a csődeljárás közepén járó Mart Kereskedelmi Kft. tulajdonosa a VGF Szaklapnak, amiben őszintén, első kézből számol be az elmúlt időszak eseményeiről, saját tapasztalatairól, érzéseiről. Bár leginkább a Mart jövőjére voltunk kíváncsiak, de sok apró részlet is kiderült a botrányról. Hatzl úr őszinte vallomása meghökkentő nyíltságáról és erős jelleméről tett tanúbizonyságot, de ítéljék meg olvasóink – mi a beszélgetés minden részletét közöljük.

Telefonon kerestem fel Hatzl urat és kértem tőle tájékoztatást a Mart jövőbeni elképzeléseivel kapcsolatban. Várakozásomat felülmúlta, hogy személyes interjút ajánlott irodájában, ahol készséggel válaszolta meg néha provokatív kérdéseimet. Az elmúlt hónapokban sok hír, pletyka jó- és rosszindulatú kérdés jutott el szerkesztőségünkhöz az ügy kapcsán, így elég konkrét kérdésekkel érkeztem a Mart Dunakeszi központjába. Meglepetésemre a kisker üzlet is nyitva volt, még néhány szerelő is várakozott a pultnál, az irodaházban látszólag zajlott az élet. Az ügyvezető felesége, aki tanácsadói és egyben munkavállalói kötelékben is áll, szintén részt vett a beszélgetésen, aminek külön örültem, mert még több nézőpontot tudtunk megismerni.

– Úgy gondolom, ahhoz, hogy megértsük a tulajdonos gondolkodását, jó, ha megismerjük egy kicsit a múltját és a céggel kialakult kapcsolatát, ezért arra kértem, meséljen egy kicsit a kezdetekről!

– A Wolsely cég hazai leányvállalatának alakulása óta, 1992-től dolgoztam a Martban munkavállalóként, majd 1998-tól ügyvezető igazgatóként. 2009. február 6-án megvásároltam a céget, mert az akkori tulajdonos ki akart vonulni a magyar piacról. Egyszerűen nem hittek abban, hogy itt lehet sikeresen dolgozni, nem láttak benne potenciált. Én másként láttam. Hittem a Martban, hittem az országban, hittem magamban és az embereimben. Pedig ajánlottak állást és igen jó feltételekkel folytathattam volna ott a munkámat, de én elköteleztem magam a Mart mellett. Talán a sors fintora, hogy szintén február 6-án, 2018-ban, a cég tulajdonrész-megvásárlásának évfordulóján, reggel 6:00 órakor fegyveres NAV ellenőrök jelentek meg a cégünknél.

– Hogyan értesült az eljárásról, mi volt az első reakció?

– Érdekes, hogy az események sorozatában az első jelek csak utólag nyertek értelmet, eleinte minden váratlanul ért. Február 5-én az adóhatóság nagy összeget visszautalt a befizetett áfánkból.
Másnap kollégáim jelezték, hogy a NAV ellenőrzést tart a központi irodában, ahol 4 ellenőr iratokat kért a gazdasági igazgatótól. Ez még nem volt annyira szokatlan, hiszen nagyvállalatként szinte rendszeresen tartottak nálunk vizsgálatot, és néhány hiánypótlást leszámítva nem volt komolyabb észrevételük. Ami meglepő volt, a lőfegyverek jelenléte, utólag már megtudtam, hogy a NAV bűnügyi igazgatóságának képviselői voltak. De a vizsgálat végén elvonultak, nem kaptunk semmilyen tájékoztatást a jövetelük céljáról vagy az ellenőrzés következményeiről, így nem aggódtunk.
Ami megdöbbentett, időközben kiderült, hogy a szegedi üzletünkben párhuzamosan közel 30 fegyveres tartott „ellenőrzést” ugyanazon a napon. Az ügy kapcsán aznap 12 embert vettek őrizetbe. Erről nem is tudtak a kollégák bennünket értesíteni, mert nem telefonálhattak. Egy hivatali ügyintéző hívta fel a feleségemet, hogy cégünk jelöl-e ki ügyvédet Szalontai Róbert védelmére. Hirtelen nem is értettük, hogy miről van szó. Később a legtöbb kollégát elengedték a kihallgatások után.
Az igazi sokk február 9-én ért, mikor egy vevőnk elküldte azt a levelet, amit a NAV küldött részére. Azt hittem azonnal szívinfarktust kapok, nem akartam elhinni a levél tartalmát, ebben ugyanis a kiemelt vevőinket tájékoztatták a nyomozásról és a cégünk zár alá vételéről.

 – Egy kicsit furcsállom, hogy egy vevőtől értesültek az eljárásról, Önt mint tulajdonost nem értesítették, nem kérdezték ki?

– Nem. Az igazat megvallva a mai napig engem senki nem keresett. Nem is értem. Én vagyok a tulajdonos, az ügyvezető, de nem kérdezett tőlem senki, semmit. Azt hiszem, az lehet az oka, hogy nem vagyok a bűntettben érintett. Ettől függetlenül azt gondolnám, hogy a hivatali eljárásban tájékoztathattak volna a cégem elleni intézkedésekről.

– Nem értem, mi köze a Martnak a telefon-nagykereskedelemhez? Ön tudott egyáltalán erről?

– Természetesen igen. Mi kereskedők vagyunk, van néhány olyan termékünk, ami nem tartozik szervesen az épületgépészethez és üzletileg érdemes vele foglalkozni. A bűncselekmény más helyzet, most sem világos, mi közünk nekünk hozzá. Mi megvásároltunk telefonkészülékeket, amiket eladtunk, mindent befizettünk, amit kellett, szabályosan jártunk el. Nekem nem volt arról tudomásom, hogy fiktív számlát állított ki a beszállítóm. Sajnos egy bűnszervezet többszintű hálózatába minket is belekevertek, kihasználtak, de most is vétlennek érzem a cégünket. Külön csodálkozom rajta, hogy a korábbi NAV-vizsgálatoknál ezt soha senki nem jelezte nekünk, hogy mi bármit jogellenesen végeztünk volna.

– Továbbra sem értem, miért van szüksége egy épületgépész-szakkereskedőnek telefonos üzletágra?

– Volt egy termék, amin lehetett árrést realizálni. Sajnos az elmúlt időszakban a hazai épületgépész piacon annyira alacsony árrések alakultak ki, amik gyakorlatilag ellehetetlenítik a fejlődést. A legnagyobb veszélye az alacsony árrésnek, hogy a cégek kiszolgáltatottá válnak. Mi is ebbe a hibába estünk. Már néhány éve láttuk a problémát, és egy új vállalatirányítási rendszerrel szerettük volna átláthatóbbá tenni saját szervezetünket, hogy pontosabb adatokkal még jobb vezetői döntéseket tudjunk hozni. A szoftverátállásunk közben a beszállító cégünktől megvonták a licencjogokat, ezért hónapokig komoly gondba kerültünk, hiszen támogatás nélkül kellett az új programot használnunk. Ennek érezhető következményi lettek, többek között az információhiány komoly veszteségeket okozott. Az idei évi célunk januárban még a költségek csökkentése és az árrések növelése volt. Be akartunk zárni néhány magas költségű fürdőszobaszalont és optimalizálni akartuk a munkavállalói létszámot is. Sajnos akaratunkon kívül most ez sokkal agresszívebben teljesült.

– Ha jól értem, akkor az alacsony árrések miatt komoly kockázatot vállaltak, ami gyengítette Önöket a piacon. Ha ez így van, miért nem változtattak?

– Sajnos az egész értékesítési lánc és a többi szereplő piaci magatartását nem tudjuk egyedül megreformálni. A beszállítók, gyártók olyan üzletpolitikát folytatnak, amivel presszionálják a kereskedőket, hogy még többet és még többet vásároljanak, miközben a piacon alacsonyan tartják az árakat, sokszor a kereskedő kihagyásával. Persze tisztelet a kivételnek, ahol még lehet annyi minimális árrést alkalmazni, hogy egy cég tudjon tartalékot képezni és fejlődni. A jövőben kiemelt hangsúlyt fordítunk azokra a termékekre, ahol még lehet árréssel dolgoznunk. Azokkal a gyártókkal, akik rá akarnak venni minket az alacsony árrésen történő értékesítésre, nem fogunk szerződni.

– Mit eredményezett a NAV levele, amiben értesítette a vevőiket?

– Mintha kihúzták volna a lábunk alól a talajt. Értetlenül álltunk az ügy előtt. Azonnal jogi segítséget kértünk, próbáltunk minden irányból intézkedni és kideríteni, hogy ilyen esetben egyáltalán mi a teendő. Megmondom őszintén erre nem voltunk felkészülve, szerintem nem sok cégvezető találkozik ilyen fejleménnyel az élete során, így mondhatom, tapasztalatlanok voltunk ezen a területen. A következő probléma a beszállítók reakciója volt, hiszen mintha összebeszéltek volna, szinte egyszerre, néhány napon belül az összes beszállítónk megtagadta az áru szállítást. Ez gyakorlatilag a működésünk végét jelentette abban a pillanatban. Egy kereskedő, aki nem tud vásárolni és nem tud eladni. Mit tud csinálni? Költséget termelni, hiszen azok nem csökkennek. Ekkor döntöttünk úgy, hogy csődeljárást indítunk, és megbíztunk egy céget, akik ilyen esetekben nyújtanak segítséget. A célunk ekkor a túlélés volt. Napról napra az elénk gördülő kihívásokat kellett megoldanunk, nem volt időnk stratégiai tervek készítésére.

Az első hónapban gyakorlatilag tüzet oltottunk, és mindent megpróbáltam, hogy megmentsem a céget és az embereimet.

– Mi volt az első gondolata? De őszintén?

– Hogy nyalják ki és elmegyek nyugdíjba! De ezt nehogy leírja a cikkbe! (Leírtam, mert ettől lesz igazán őszinte – Sz. L.) De ez csak az első dühös gondolatom volt és gyorsan kialakult bennem az elhatározás, hogy emberként, becsülettel mindent megteszek, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből. Utólag már okosabb az ember, de mikor süllyed a hajó, gyors döntéseket kell hozni, lehet, hogy nem a legjobbakat, de legalább gyorsakat. Az egyik tapasztalatom az egészből, hogy a problémákat nem szabad halogatni. Nem szabad elnapolni a kellemetlen ügyeket, mert az többet árt, mint használ!

– Mi volt a terve, mi volt a következő lépés?

– Volt olyan pillanat, amikor azt hittem, vége a Martnak. Ekkor azon dolgoztam, hogy az embereimet biztonságban tudjam, mindenkit ki tudjak fizetni. Sokat segített a csődeljárásban felkért tanácsadónk, és megszületett a reorganizáció terve. Ez egy kiút volt és az egyetlen alternatíva a felszámolás mellett.

– Hogyan került a Szatmári tulajdonosa az ügybe? Korábban is voltak terveik az üzletek eladására vagy ezt a krízishelyzet eredményezte?

– Részemről ez teljesen új gondolat volt. Azért kerestem meg a piacvezető versenytársamat, hogy a munkavállalóimat ne kelljen az utcára küldenem. Viszonylag gyorsan sikerült megállapodnunk, és úgy gondolom, minden résztvevő számára korrekt megállapodás született. A munkavállalóink közel egynegyede már egy új cégben, a Mesterház Kft.-ben dolgoznak, és 9 üzletünket gyakorlatilag át is vettek. Nekem nem kellett kifizetnem a végkielégítéseket, a dolgozóim munkahelye biztosított lett, a piacvezető cég meg továbbnövelte piaci részesedését.

– Kíváncsi vagyok, milyen elképzeléssel vesz valaki át egy üzletet olyan városban, ahol már van üzlete, mi volt ezzel a céljuk?

– Ezt nem tudom, ezt tőlük kell megkérdezni, de biztos vagyok benne, hogy megvan a saját stratégiájuk.

– Ha jól tudom, a kedves felesége is tulajdonrészt kapott az új cégben, ez igaz?

– Részben. Az eredeti megállapodás szerint tényleg 5%-os tulajdonrészt szerzett, de ezt még akkor intéztük, amikor mi is azt hittük, hogy be kell zárnunk a Martot. Ez lett volna a kapcsolatunk a szakmával, de mikor egyértelművé vált, hogy újraépítjük a céget, kiszálltunk a tulajdonosi körből. Azt hiszem, ez így tisztább, egyszerűbb, korrektebb is.

 – Mi lett a többi munkavállalóval?

– Akik nem mentek át az új cégbe dolgozni, részben más területen helyezkedtek el önállóan, mások maradtak és részt vesznek a Mart újjáépítésében. Rájuk nagyon büszke vagyok, úgy gondolom, dicséret illeti őket, hiszen nehéz időszak volt ez számukra, sok bizonytalansággal, de hűségükről tettek tanúbizonyságot, amit nagyra becsülök.

– Minden munkavállalóval sikerült korrektül megegyezni?

– Akik maradtak, azokkal nyilván igen. A távozók között volt pozitív és negatív példa is, de senkit nem akarok bántani. Azt hiszem, itt egyéni érdekek, egyéni nézőpontok döntenek, nem tisztem ítélkezni. Azért ért néhány csalódás, volt, aki 15 év után köszönés nélkül távozott, pedig úgy érzem, nem adtam rá okot. Ettől függetlenül bízom benne, hogy mindenki megtalálja a saját útját. Ha másra nem, arra biztos jó volt ez az időszak, hogy kiderüljön, kiben bízhat az ember, kik az igazi barátaim, kikre számíthatok.

– Mi volt az oka, hogy Ürögi László ügyvezető társát felfüggesztette pozíciójából?

– Mikor elkezdtük a csődeljárást, szerettem volna, ha egy kézben tudom intézni a dolgokat. Ez a felelősség és a munka teljes átvállalásával, a döntések gyorsításával járt. Tisztán akartam látni a cégemben, hatékonyabbnak láttam így az ügymenetet. Később ráadásul beigazolódott, hogy jó döntés volt, mert Ürögi Lászlót a NAV március végén, szintén reggel 6 órakor őrizetbe vette, így nem is tudta volna ellátni a feladatát.

– Mi volt a beszállítók reakciója, hiszen anyagilag ők sokat vesztettek?

– Higgye el nekem, hogy nálam senki nem vesztett többet anyagilag, de ettől függetlenül az ő szerepük kulcsfontosságú. Közel 300 beszállító partnerünk volt. Mikor kirobbant az ügy, szinte kivétel nélkül leállították a szállítást, és a már kiszállított árukra vonatkozóan elkezdték a tulajdonjogukat érvényesíteni, nem engedték az eladásukat. Sokan túlléptek a normál kereskedelmi ügymeneten, engem személyesen fenyegettek szóban és írásban egyaránt. Volt, aki a lakásomra küldött ügyvédi fenyegető levelet, személyesen engem vonva felelősségre.
Többek között az ön, VGF honlapjára írt cikke is csak szította a tüzet, amiben az általunk javasolt 30%-os kifizetésre vonatkozó egyezségi javaslatot jogtalan haszonszerzésként állította be. Véleményem szerint nagyon nem mindegy egy ilyen esetben, hogy valaki jó vagy rossz szándéktól vezérelve kezdeményez csődeljárást. Ugyanaz a dolog nagyon más megítélésbe kerül, ha valaki rosszindulatú. Az én célom a csődeljárással a kármentesítés és az újjáépítés ebben a számomra teljesen váratlan helyzetben. Igyekeztem a hitelezők számára a legoptimálisabb fizetési kondíciókat kidolgozni. Ez tiszta matematika, a 30%-ot nem hasraütésszerűen találtam ki. Ebben az üzleti tervben ez termelhető ki reálisan. Nem én vittem haza a 70%-át, ez nem nyerészkedés, épp ellenkezőleg. A felszámolás esetén nem kaptak volna semmit, de én mindent megteszek, hogy folytatva a megkezdett munkát, kitermeljem ezt az összeget és legalább ennyit ki tudjak fizetni.

– A vevők letiltása után kiknek tudnak egyáltalán értékesíteni?

– A csődeljárás alatt már sikerült elérnünk, hogy 24 vevő számára engedte a hatóság a számláink kifizetését. Az új vásárlásokra is van lehetőség természetesen, csak a fizetési kondíciók szigorodnak. Ahogy nekünk is szigorodnak a beszállítók felé a fizetési kötelezettségeink, így nem fogunk már 90 napig hitelezni. Szerencsére jó néhány partnerünk van, aki az új felállásban is szívesen vásárol tőlünk. Nemcsak a beszállítókkal, de a vevőkkel is sok régi kapcsolatot ápolunk. Cégünk erőssége volt a projektértékesítés, és a szerelőkkel együtt a jövőben is erre helyezzük a hangsúlyt. Az 5 üzletünkkel és a központi projektosztállyal már folyik is a munka, a szerelők sorban állnak a pult előtt, és már újra szállítunk a partnereinknek. Persze sokkal kisebb volumenben, de az első lépéseket megtettük.

– Mi a helyzet a készlettel? Azt olvastam, hogy a készletet nem vette át a Mesterház Kft., pedig feltételezem, hogy a 28 üzletnek a raktárkészlete azért elég jelentős.

– A készletet gyakorlatilag zárolták. Az Ertse Bank ráadásul zálogjogot érvényesített rajta, ami nagy mértékben hozzájárult a cég működésének ellehetetlenüléséhez.
A készletünk értékének egy része elfekvő, illetve hidegburkolat, amit nem lehet gyorsan értékesíteni. A gazdálkodásunk folytatásának másik záloga a beszállítókon múlik. Az egyezségi javaslatot 90%-os szavazattal elfogadták, így három részletben kicsivel több, mint egy éven belül ki akarjuk fizetni a 30%-ot. De ehhez kellenek a beszállítók, hiszen árura van szükségünk, ha el akarunk adni. Szerencsére már újra kapunk néhány cégtől árut és elkezdtük a munkát.

– Ezek után ugyanúgy fognak a beszállítók szállítani? Kapnak hitelt? Van, aki köt erre biztosítást?

– Olyan rég vagyok már a szakmában, hogy az üzlet sokszor nemcsak a számokról szól, hanem a személyes kapcsolatokról. Mivel osztrák vagyok, első körben az osztrák tulajdonú gyártókkal állapodtam meg, a személyem volt számukra a biztosíték. De bárki szívesen szállít, ha előre megállapodunk a kondíciókban, nyilván új alapokra kell helyezni az együttműködéseket. Biztos kevesebb beszállítónk lesz, de az ő termékeikre nagyobb figyelmet is tudunk szentelni.

– Érzi az ügyben a személyes felelősségét? Ön miben hibázott?

– Túlságosan bíztam az emberekben. Néhány kollégámnak nagy bizalmat és szabad kezet adtam, amit utólag hibának érzek. A magyar üzleti, emberi kultúra más, mint amiben felnőttem, ezt még mindig tapasztalom. Ezzel szemben tényleg bajban mutatkoznak meg az igaz barátok is.

– Átnézve a Mart korábbi évi könyviteli beszámolóit, eredményeit már eddig is érezhető volt gazdasági probléma, ezt nem vették észre, ennek van köze a mostani helyzethez?

– Volt több beruházásunk, ami eredményezhetett ilyen adatokat, de a piaci magatartás is sok gondot okozott. Bár a piac most fejlődik, mégis voltak nagy kintlévőségeink és néhány nagy projektünket nem fizették ki. Ilyen volt például a Műjégpálya vagy a Tópark-projekt. Ezeket még mi is megéreztük. Összességében úgy gondolom, egy cégnek kell tudnia tartalékot képezni, hogy ilyen külső behatások esetén ne omoljon össze. Ehhez viszont árrésre van szüksége, jövőben ez lesz a legfontosabb szempont az üzletvitelünkben.

– Hogyan fogják ezt érvényesíteni a köztudottan nyomot áru webes kereskedelemben, megszüntetik a webáruházukat?

– Nem szüntetjük meg, de teljesen újraépítjük. Nonszensz, hogy a végfelhasználók akár 5%-os árrésen is tudnak vásárolni egyes termékeket. Ezt én nem akarom, de ha a terméknek ez a piaci ára, akkor inkább más termékeket fogok árulni.

– Mi az Ön személyes motivációja, mi hajtja előre?

– Tudja, nekem a Mart az életem. A nevem összefonódik a Marttal. A cégem és a saját becsületem fontos számomra, szeretnék őszintén, emelt fővel mindent végigcsinálni. Van két kisfiam, akiknek jövőt kell teremtenem és példát mutatnom. A szüleim Ausztriában élnek, nekik sem fogok csalódást okozni. Tudja, én fizetésből élek, soha nem vettem ki osztalékot, soha nem számoltam el még egy taxiszámlát sem, nekem mindenem a Martban van, még az autóm is, amit most zár alá vettek. Soha nem fogadtam el senkitől csúszópénzt, mindent tisztességgel csináltam és a jövőben is ezt fogom tenni.

Megmondom őszintén az interjú végére sok mindent én is másként látok. Más a számokból, hivatali levelekből következtetést levonni, és más az emberi oldaláról nézve, tulajdonosként egy krízis közepén helytállni. Akárhogy is alakul a Mart sorsa, a hallottak alapján minden tiszteletem Wolfgang Hatzl úré, aki egy ilyen helyzetben küzd és harcol az igazáért, a becsületéért. Sok sikert kívánok hozzá! Az olvasóinknak és a hazai épületgépész piac szereplőinek azt kívánom, tanuljunk mások és önmagunk hibáiból, tegyünk meg mindent, hogy munkánkkal építsük, fejlesszük szakmánkat, azt az épületgépész piacot, amiben, amiből mindannyian élünk.

Szaklapunk legnagyobb értéke az információ. Nem tudom elképzelni, hogy az aktualizált tudás és információ nélkül a mai világban egy szakember naprakész tud lenni és képes a fejlődésre. Ezért gondolom, hogy a VGF előfizetői mindig egy kicsit előrébb járnak, lépéselőnyük van, hiszen a tudás hatalom,  az ilyen színvonalú cikkekből értéket tudnak teremteni.

Olvasóink előfizetésükkel közvetlenül hozzájárulnak a színvonalas szakmai tartalmak előállításához, a szakma fejlődéséhez! Fizessen elő most Ön is online vagy nyomtatott lapszámainkra!

 

ElőfizeTEK!

A riportot készítette és a cikket írta: Szilágyi László

CégügyekInterjúMart

Kapcsolódó

---