Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Komoly távhőfejlesztés Budapesten

2022. július 1. | VGF&HKL online |  919 |

Komoly távhőfejlesztés Budapesten

Hőközpontok felújítását, új vezetékszakaszok építését és régiek felújítását, valamint kazánok cseréjét és hőközpontok távfelügyeleti rendszerbe való bekötését tervezi a Budapesti Közművek (BKM) Zrt. A beruházás fedezetét az Európai Unió 3,854 milliárd forint összegű, 50 százalékban vissza nem térítendő forrása adja. A BKM a tervezett beruházásokról közleményben számolt be, az alábbiakban ezt ismertetjük.

Jelenleg Budapest épületeinek hőellátását túlnyomórészt földgázzal üzemelő egyedi hőtermelő berendezések látják el. A pontforrások magas száma hátrányosan befolyásolja a főváros levegőszennyezettségi szintjét. Az új fogyasztók távhőrendszerbe kapcsolása és a rendszer egyes elemeinek felújítása, korszerűsítése révén Budapest levegőminősége érdemben javul majd. Nézzük, milyen beruházások valósulnak meg a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. és a BKM Nonprofit Zrt. konzorciuma által benyújtott „Stratégiai gerincvezeték létesítése és energiahatékonysági fejlesztések a BKM Nonprofit Zrt. távhőrendszereiben” című projekt keretén belül.

  • Az V. kerület északi részének távhőellátása érdekében megépül a XIII. Radnóti Miklós u. és az V. Markó utca között a Pannónia utcai távhővezeték, új belvárosi fogyasztók további csatlakozásának biztosítására. A pályázat keretén belül tervezik a megépülő Testnevelési Egyetem, illetve a távhőszolgáltatási piac bővülésének kiszolgálásához az Alkotás utcai gerincvezeték megépítését.
  • A jelenleg üzemelő hőközpontok egy részének alkotóelemei technológiailag elavultak, a hő- és villamosenergia-veszteségük a kor színvonalához képest magas. A háromfázisú villamos motorokkal hajtott szivattyúk nem fordulatszám-szabályozásúak, ezért ezen hőközpontok alkotóelemei korszerűsítésre szorulnak.
  • A projekt fontos része továbbá a meglévő távhővezetékek korszerűsítése. A primer vezetékhálózat egyes szakaszai elavultak, fajlagos hőveszteségük részben a környezeti hatások, részben a korunk elvárásainak nem megfelelő anyagok miatt magas. A hőveszteségek csökkentése és a vezetékekhez tartozó szerelvények megújítása jelentős energiamegtakarítást eredményezhet.
  • A Rózsakerti fűtőműben üzemelő 3 db, egyenként 4,65 MW hőteljesítményű, földgáztüzelésű forróvízkazán részleges kiváltására a hőigényekhez illeszkedően a jó kihasználású „zsinórterhelés” mértékéig két db, egyenként 0,55 MW hőteljesítményű kondenzációs kazán telepítése történik meg, jelentősen növelve a hőforrás telepi hatásfokát.
  • A távfelügyeleti rendszer alkalmazása optimalizált energiafelhasználást tesz lehetővé, továbbá a felügyelt technológia általános automatizáltsági szintjét emeli. Ennek révén energiatakarékos üzemeltetést biztosít hatékony erőforrás gazdálkodás mellett.

Összefoglalva, az öt eltérő jellegű, energiahatékonyságot növelő és környezeti teljesítményt javító intézkedés éves szinten a villamosenergia-igényeket összesen 280 591 kWh-val csökkenti, a távhőpiac hőtermelésének bővülésével elmarad a távhőre kapcsolt létesítmények földgázfelhasználása, továbbá 2 363 GJ-lal csökken a rózsakerti kazánok földgázigénye is. Az üvegházhatású gázok éves csökkenése 8129 tonna lesz, ami megfelel mintegy 570 hektár erdőszéndioxid-megkötő hatásának. Az energiahatékonysági fejlesztések által elért primerenergia-felhasználás csökkenés pedig összességében 121 420 GJ/év értékűre várható – ez mintegy 3500 háztartás éves gázfogyasztásának felel meg.

 

A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.

A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 22 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

Távhő

Kapcsolódó